Walter Tevis: A vezércsel

Mostanság lépten-nyomon belebotlik az ember A vezércselbe, hiszen a sorozat nagy népszerűségnek örvend. Elolvastam a könyvet, remélvén, hogy nem egy újabb érdemtelen hype áldozata leszek.

A kihagyhatatlan sakktáblás kép, Öcsém régi készletével

Általános iskolában én is közelebbről megismerkedtem a sakk-kal, ugyanis akkori kisbarátom Sanyika hivatásos versenyző volt. Emlékszem, mennyire le tudtak kötni az írások a különféle megnyitásokról, illetve boldogan feledkeztem bele 1-1 feladványba. A kezdeti lelkesedés aztán elmúlt, a tábla a szekrény mélyére költözött, én pedig nagyon sokáig tudomást sem vettem a sakkról. Nemrégiben tűnt fel, hogy A vezércsel folyik még a csapból is, a fülszöveg tesztemen átment, így egy borongós vasárnapon meg is vásároltam.

A könyvben Beth életét követhetjük 8 éves korától kezdődően, amikor is árvaházba kerül édesanyja halála után. Az intézetben Mr. Shaibel, a gondnok révén megismerkedik a sakk-kal, és hamar kiderül, hogy rendkívüli tehetsége van hozzá... 

Eleinte nem értettem, hogy mit kedvelnek rajta ennyire, de miután két szempillantás alatt már túl voltam a felén, elkezdtem kapizsgálni. Amennyire egyszerű, annyira jó! A cselekmény jól van felépítve, nincsenek benne csapongások. A fejezetek felosztása kisebb részekre nem volt rossz ötlet, viszont sokszor éreztem azt, hogy egy-egy szakasz teljesen érdektelen a történések szempontjából. Ami miatt nem lehet letenni, az az, hogy Tevis érdekesen mutatja be, milyen is egy professzionális sakkozó élete, a meccsek leírásai nem szárazak és szakszavakkal teletűzdeltek, plusz betekintést enged abba is, hogy mi jár Beth fejében egy-egy parti éles szituációjában. Érdekes megfigyelni, hogy a lány hogyan küzd meg a gyógyszer-, és alkoholfüggőséggel, mindezt ráadásul mindenféle szakszerű segítség nélkül, így duplán becsülendő.

Karakterek szempontjából is rendben van a mű, vegyük például Mrs. Wheatley-t (aki örökbefogadja Beth-et): jól visszaadja a boldogtalan házasságban élő, gyermekre vágyó amerikai nőt. De említhetném akár a sakkozókat is, mindegyikük egy külön egyéniség, a szovjetek legjobbjai kifejezetten tetszettek. Ha választani kéne, akkor se tudnék olyan szereplőt említeni, akit nem kedveltem meg semennyire, úgyhogy ebből a szempontból csillagos ötös jár az írónak. 

Persze voltak dolgok, amik nem igazán nyerték el a tetszésemet:

- Mr. Shaibel szála csalódás volt, azt hittem kicsit több szerepe lesz majd a lány életében,

- Jolene és Beth barátsága, illetve annak furcsasága (Hosszú évekig nem beszélnek semmit, aztán bumm, újra rendben van köztük minden egy varázsütésre? Vagy minderre magyarázat, hogy az árvaházban ennyire összetartottak?) 

Összegezve szerintem ez egy jó kis könyv, lehetséges, hogy a sorozatot is megnézem, mert kíváncsi vagyok, mit hoztak ki ott a történetből. 

Most nagyjából egy hétig nem nagyon lesznek posztok, sajnos a Máv sebészetének vendégszeretét élvezem. Vigyázzatok magatokra és egymásra! :) 

Dragomán György: Máglya

 Dragománnal (akinek a nevét évekig Dragománynak gondoltam, aztán mindig csodálkoztam, hogy nem találok róla semmit... :D) először középiskolában ismerkedhettem volna meg, de akkor valahogy nem vonzott A fehér király ajánlott kötelezőként, így azt szívfájdalom nélkül kihagytam. Sok-sok évvel később Facebook-on akadtam rá az oldalára, ahol vasárnaponként pont a Máglyából közölt részleteket, azok hangulata teljesen magával ragadott, és nem volt kétséges, hogy el fogom olvasni teljes egészében.

A Máglyában Emma történetét ismerhetjük meg, akit a nagymamája vesz magához, mivel a szülei autóbalesetben életüket vesztették. Időben közvetlenül Ceaușescu kivégzése után járunk, így egyfajta korképet is kapunk, hogy milyen volt akkoriban az élet, a közhangulat Romániában. 

Jó választás volt, hogy a lány szemszögéből láthatjuk a dolgokat, sokszor azon kaptam magam, hogy elkalandozok, ennyi idősen én miket csináltam, hogyan éltem meg a szerelmeket, milyen volt beilleszkedni egy teljesen ismeretlen közösségbe az iskolában. A nagymama karaktere nagyon jól el lett találva, én is valahogy így képzelek el egy nagyszülőt. Sajnos valós tapasztalatom nincs erről igazán, csak egy nagy-, illetve dédmamámat ismertem, őket se sokáig, így nekem a könyv ezen részei keserédesek voltak, de semmiképp sem kellemetlenek. Hangulatilag talán egy kicsit borongósnak mondanám, de ez nem csoda a történelmi háttér függvényében, Dragománnak sikerül visszaadnia az akkori érzéseket. Összeteszem a két kezem, hogy nem akkor és nem ott voltam 13 éves. Egyébként nem nehéz olvasmány, könnyen lehet vele haladni, és ami a legfontosabb, nem fullad unalomba. A végéért viszont cseppet mérges vagyok, ad 1) nekem nem volt elég 444 oldal ebből a történetből, ad 2) könnyebb szívvel tettem volna le a könyvet, ha nem ilyen feszült függővéget kap. 

A kötet után úgy érzem, hogy Dragomántól ezután mindent IS el fogok olvasni, illetve a kortárs magyar szerzőktől több művet igyekszem majd megismerni. 

BenGa

 

Ha tetszik, amit csinálunk, akkor kérlek osszátok meg a posztot, vagy magát az oldalt, nagyon köszönjük! :)

Értékelés: Stephen King - Halálsoron

Tíz évvel azután, hogy Stephen King megírta szerintem az egyik legrosszabb könyvét, az Állattemetőt, megalkotta ezt a csodát, az egyik legjobb művét, ha nem a legjobbat. Nem sokat olvastam eddig tőle, de ezt a könyvet nehéz lenne túlszárnyalni.
A történések, a hasonlatok, a szimbólumok, az ismétlődések, a poénok, és a drámai jelenetek tökéletesek. A fent említett könyv olvasása után elképzelhetetlennek tartottam volna ezt a magas színvonalat, ha nem láttam volna már a filmet.
Nem hittem, hogy Frank Darabont ilyen hűen adta át King regényét.
A történet döcögösségét egyedül csak az írás folytatásos formátuma adta. Néhol érezni lehetett, hogy egy-egy részlet azért lett egy korábbi időpontra helyezve, mert talán az előzőleg már megjelent részben az még nem volt kitalálva és kitisztázva. Már-már kezdett zavaró lenni, de olyan bravúrosan és profin lett mind megoldva, hogy inkább emelte a színvonalat. Darabont aztán összerántotta a jeleneteket, és megtűzdelve néhány ikonikus jelenettel, sokkal kompaktabbá tette.
A sok-sok szívszorító jelenet, a megannyi mondanivaló, a fontos emberi értékek, a tehetetlenség érzése újra és újra, társadalmunk előítéleteinek és megrögzött gondolkodásmódjának számos árulkodó jele, az istent játszó ember szembenállása a tehetetlen ítéletvégrehajtó kiszolgáltatottságával, mind-mind olyan témák, amik már önmagukban a legjobbak közé sorolnák ezt a könyvet, így együtt viszont megkerülhetetlenné tették.
Egyedül Dolan figurája nem tetszett. Azt hiszem, ő a filmből ki is maradt; ott az öreg Paulnak nagyon kedves ápolója volt. Az ő karaktere, és főleg a végén tettenérthető túlírás miatt majdnem egy fél pontot le is vontam, de aztán észbekaptam. Ilyen tökéletesség után ez már szinte semmiség.
Sőt! Aztán rájöttem, hogy csupán az zavar, hogy King egy kicsit melodramatikusabb Pault teremtett, mint Darabont. A filmben Paul egyszerűen csak leszögezi, hogy az amit tett, még ha kötelessége is volt, bűn, és bűnhődni fog érte. King továbbmegy, nála Paul büntetése a hosszú élet mellett az, hogy neki ezzel együtt még több veszteséget, szenvedést és igazságtalanságot kell átélnie. Hogy aztán hamarabb kívánja a halált, mint ahogy az eljön érte.
Nagyon ajánlom mindenkinek, aki még nem olvasta, nekem is a kedvenceim közé került. A film viszont, ha kicsivel is, de még mindig erősebb érzelmeket vált ki belőlem, az számomra még a könyvnél is tökéletesebb.

Totti

Avi Loeb: Földönkívüli

 Az 'Oumuamua-ról csak akkor szereztem tudomást, amikor ennek a könyvnek a megjelenését bejelentették, a fülszöveg pedig egyből felkeltette az érdeklődésemet, így nem volt kérdés, hogy beszerzem a kötetet.

Elsőre mit várna az ember egy ilyen írástól? Csupa száraz tényt és adatot, amik mellett szerencsés esetben nem kell folyton guglizni, mert a lábjegyzetek kielégítő magyarázatot adnak. Ehhez képest egy jól felépített, a témában nem túl jártas ember számára is érthető, olvasmányos fejtegetést kapunk.

A könyv elején megismerkedhetünk az objektum észlelésének körülményeivel, utána pedig a szerző életútjába nyerhetünk betekintést, ami magyarázatot ad arra is, hogyan jutott el a mai életfelfogásához, gondolkodásmódjához. Innentől jön az izgalmas rész: miért érdemes úgy tekinteni az 'Oumuamuára, mint egy földön kívüli civilizáció 'valamijére'? Ugyanis a mai napig nem tisztázott kérdés, hogy mi is volt pontosan a 2017. októberében feltűnő tárgy. Ami számomra a legmegdöbbentőbb volt az olvasás során: a tudósok nagyobb része teljesen elzárkózik attól a lehetőségtől, hogy nem mi vagyunk az egyetlen intelligens, fejlett civilizáció a világegyetemben. Loeb remekül levezeti, hogy ez miért veszélyes, miért vetheti vissza akár évtizedekkel az űrkutatást. Bevallom, nekem ez teljesen új információ volt, ezek szerint gyermekien naiv voltam, amikor azt hittem, hogy nyitottak az ilyen kérdésekben a tudósok/kutatók. Ehhez képest kiderül, hogy olyan dolgokra boldogan dobálják a pénzt, aminek még véletlenül sincs bizonyítottsága, ellenben nem mernek kockáztatni akkor, amikor lenne valamiféle kapaszkodó.

Ennek fényében nem csodálkozom, hogy remek kis vitákat generál a téma, én is rengeteg potenciált látok benne. Az író meggyőzően tálalja gondolatmenetét, hogy az 'Oumuamua miért nem lehet se üstökös, se meteor, illetve mit/miket eredményezhet, ha abból indulunk ki, hogy ez egy másik faj által került a látóterünkbe. Azt nem árt tudni, hogy Loeb édesanyja révén a filozófiát is kedvelte, így ilyen jellegű kitérések is vannak a könyvben, emellett pedig élete egyes szakaszaiba is visszatekint a feltételezés levezetése során. Egy dolgot nagyon furcsállottam: Loeb úgy gondolja, a valóságtól elrugaszkodott tudományos-fantasztikus művek (is) gátolják azt, hogy többen kutassák egy földön kívüli civilizáció lehetőségét. Én nem hiszem, hogy az ilyen jellegű könyvek bármiféle hatással lehetnének magára a kutatásokra. A nagyobb probléma a tudományos arroganciában keresendő, amit a könyvben is említ: egyesek nem képesek a saját tézisüknél tovább haladni, ezzel pedig megakasztanak mindent és mindenkit, akik nem hasonlóan gondolkoznak. Szerintem ilyen emberekre a saját életünkben is találunk bőven példát... Abban viszont biztos vagyok, hogy a krimi műfaját szeretheti, hiszen szerinte "A tudomány olyan, akár egy detektívregény...", itt is a meglévő bizonyítékokból kell következtetnünk a nagy egészre.

A szöveget ábrák, felvételek teszik érdekesebbé, ebben találtam a könyv egyetlen gyengéjét: hiba volt ezeket fekete-fehér képekként elhelyezni, egy-kettő túl sötétre sikeredett, nem lehet rendesen tanulmányozni. Összességében egy olyan művet kapunk, melynek megszületése nem volt hiábavaló, ilyenekre van szükség, ha közelebb akarjuk hozni a hétköznapi emberekhez ezeket a témákat. Nálam elérte a célját, ezentúl jobban fogok figyelni az űrkutatásra. :)

BenGa

Totti bemutatkozik

Sziasztok!

Attila vagyok, 35 éves és nagyon szeretek olvasni. Benga barátom kért meg, hogy legyek társszerző a blogján. 3 gyerek mellett nekem nem lesz annyi időm posztolni, de igyekszem rendszeresen írni valamit.
A kaja és a zene nekem nem szívügyem, így én inkább csak könyvértékeléseket fogok hozni. Leginkább azokat a könyveket szeretném megismertetni veletek, amit szerintem mindenképp el kell olvasnotok, mert rám nagy hatást gyakoroltak.
Néha természetesen én is belefutok egy-két gyengébb eresztésbe, de egyelőre maradok az általam legjobbnak vélt könyvek dicsőítésénél.

Értékelés: H. G. Wells - Dr. Moreau szigete

 

Bevallom, a megannyi filmes feldolgozás ellenére nem ismertem pontosan a sztorit. Annyi rémlett, hogy Dr. Moreau szigetén különös lények élnek, de hogy mifélék, és mi a titkuk, arról sejtelmem se volt. Így aztán hősünkkel, Prendick-kel együtt fedeztem fel én is a szigetet, a bizarr lakóit, és nőtt bennem is egyre jobban a rettegés és az undor Dr. Moreau-t illetően. Mígnem rá kellett döbbennem, hogy bizony rendesen lóvá tettek.

A sziget leírása bámulatos. Wells néhol csak néhány szóval festette le a tájat, mégis magam előtt láttam minden apró részletével. Ahogy pl. leírja a sötétedés perceit miközben hősünk egyedül ragad kint a rejtélyes és ijesztő vadonban, szinte ott bolyongtam Prendick mellett.
Az állatnép és Moreau szerepe újra és újra átértelmeződött a fejemben. A állatnép szenvedett az emberi törvényektől, Moreau pedig istenként állt felettük. Ám ezek a lények sokszor emberibbek voltak az embernél. Vajon mi emberek is ilyen szenvedés árán váltunk emberré? A sok filozófiai és biológiai fejtegetés, az emberi törvények és a velük összeegyeztethetetlen ösztön törvényei miatti állandó belső küzdelem teszi maradandóvá és a mai napig érvényessé ezt a művet, amely komolyan megkérdőjelezi emberi mivoltunk felsőbbrendűségét.
Annyival több ez a mű egy borzongató sci-fi horrornál, olyan sok rétegű, hogy bármelyik aspektust veszem figyelembe az értékelésnél, biztosan kimarad megannyi jelentéstartalom.
Számomra ez a remekmű egy allegorikus teremtéstörténet. Telis-tele van hasonlatokkal, de maga a mű is egy hasonlat.
Dr. Moreau, ez az elmebeteg zseni (=őrült?), nem csupán embereket teremt állatokból, de megteremti egy alternatív Teremtés működésképtelen ágának vízióját. A Teremtő, mely megteremti az embert, Törvényt ad a kezébe, mely megvédi állati mivoltától. Aztán mennybe megy, de híveit meggyőzik, hogy vissza fog térni, addig is tartsák be a Törvényt. A vallás intézményének hiánya miatt azonban az intelmek lassan a semmibe vesznek. A civilizáció, melyet a Törvény követése igyekezett fenntartani, lassanként megszűnik létezni.
Érdekes számomra, aki nem vagyok vallásos ember, ezt a történetet ilyen szemszögből értelmezni. Félelmetes, mennyire labilis világban élünk, ha civilizáltságunkat csupán vallási, erkölcsi értékek, tradíciók törvényben előírt követése tartja fenn.
Prendick utolsó mondatai pedig, melyekkel az emberben megbúvó, folyton fel-felbukkanó állattól való félelmét, és az egyedüllét iránti vágyát, mint az elállatiasodott társadalomtól való távolságtartás egyetlen módját írja le, talán nagyobb hatással voltak rám, mint az egész mű.

Totti

Összegzés - 2021. január

Szerencsére januárban még tudtam tartani az általam elképzelt tervet, 10 könyvet olvastam el a hónapban.

A hónap legjobbjai: Ílión, A nép igazsága, Ezekről hosszabban is írtam, a linkekre kattintva elolvashatjátok őket. Kiemelném még a Qualitylandet is, erről lehet a későbbiekben készül majd egy bejegyzés. :) 

A hónap meglepetése: Meló, a büdibogár

Egy álmoskás szombat délután céltalan böngésztem a Google Könyvek alkalmazását, amikor rátaláltam. Mivel ingyenes, gyorsan le is töltöttem a telefonomra. Valahogy így képzeli el az ember a modern mesekönyveket: humorosak, felnőtt fejjel is élvezhetőek, a történetek tanítanak, s mellette nem eszméletlenül nagy butaságok. Az író remekül reflektál a 2015-ös hazai helyzetre, ezen részeknél sokszor hangosan felröhögtem, nagyon jól sikerült visszaadnia az akkori érzéseket. Ha egyszer lesznek gyerkőceim (remélhetőleg két lány :D), biztosan fogok olvasni nekik belőle.

A hónap borzalma: Tornálja és az űrlények (Az alakváltó Renfek)

Még a hónap elején olvastam, akkor rendkívül jól szórakoztam bénaságán, napok múlva viszont már szomorú voltam miatta (konkrétan bűntudatot éreztem, hogy ennyire lepontoztam Dávid Endre alkotását). A mű első 10 oldalán még nem mutatkozik, milyen nehézségek várnak ránk a következőkben, de utána egy varázsütésre a helyesírás értéke elkezd a 0 felé közelíteni, a történet meg teljesen keszekusza lesz. A legnagyobb probléma, hogy ezt a Publio szó nélkül kiadta, nem tudom mit éreztek, amikor elérhetővé tették a nagyközönség számára. A tanulság: írjunk bátran, de egy szerkesztő és korrektor mindig legyen a közelünkben!

Tervek februárra: 1-2 héten belül érkezik bemutató Takács László és Szlobodnik Gábor A végzet prófétái című (KJK) könyvéről, innen is hatalmas köszönet druszámnak a dedikált példányért! :) Ezután pedig az új Agave könyveknek esek majd neki, ezek elég izgalmasnak ígérkeznek.

Jut eszembe, ha fent vagytok Molyon, akkor jelentkezzetek a kihívásra, amit A nép igazságához készítettem! ;) Illetve egy kérdés: legyen Facebookos oldal/csoport? Amennyiben igény van rá, és aktív is lesz, szívesen megcsinálom. :)

Most Ti jöttök! Miket olvastatok januárban, melyik tetszett és melyiktől émelyegtetek? Írjatok itt, vagy molyon, mindenhol szívesen olvasom.