9/22/2021

[Értékelés] Kőhalmi Zoltán: Az utolsó 450 év

 Ha valaki megkérdezi, manapság ki a kedvenc magyar humoristám, elsőként biztosan Kőhalmi neve jut eszembe. Már a Showder Klub-os fellépései is meggyőzőek voltak, az ember biztos lehetett benne, minőségi szórakozást fog nyújtani. Szerencsére ő nem akkor kezdett el könyvet írni, amikor a stand-uposok többsége, és nem is arra ment rá, hogy az előadásai legyenek papírra vetve. Első művében a skandináv krimik, míg a mostaniban a sci-fik világában kalandozott. Lássuk, hogy sikerült ez a kitérő! :) 

Helikon Kiadó, 2021, 252 oldal, keménytáblás

 

9/12/2021

Ídesanyám kedvencei II. - Isaac Asimov: Alapítvány-trilógia

Az Alapítványt először tizenévesen olvastam, akkor is anyukám régi, Kozmosz Könyvek-féle kiadását. Emlékszem, már az első pillanattól magával ragadott, hihetetlen gyorsasággal végeztem a trilógiával. Később a folytatásokat és az előzményt is sorra vettem, de bevallom, azok annyira nem nyűgöztek le. Ebben benne lehetett az is, hogy az eredeti három kötethez képest csak évekkel később írta meg ezeket a történeteket Asimov, nem csoda, ha kiesett az általa kreált világ varázsából. (Érdemes megjegyezni, csak a trilógián 10 évet dolgozott, plusz amikor a folytatásokra kérték, már más jellegű műveket írt.) Mint köztudott, hamarosan bemutatják a kötetek alapján készült sorozatot, ennek apropóján újra elolvastam ezt a "kapudrogot" a sci-fihez.

Gabo Könyvkiadó, 2018, 893 oldal, keménykötés

9/06/2021

[Értékelés] A. M. Aranth: Oculus

Ifjúsági könyveket nagyon ritkán olvasok, akkor is megválogatom, milyen jellegűt veszek a kezembe. Az Oculus fülszövegét látván elkapott az 'én ezt mindenképpen szeretném olvasni', a Fumax nyári akcióján be is szereztem a folytatásával együtt. 31 éves fejjel is szórakoztató tud lenni, vagy csak a fiatalokat célozza meg? A következő sorokból kiderül! 

Fumax Kiadó, 2019, 470 oldal, puhatáblás

9/03/2021

Összegzés - 2021. július-augusztus

Sziasztok! Eltelt újabb két hónap, összegyűjtöttem, miket sikerült elolvasni. :) 16 könyv, köztük több kisregénnyel, augusztus második felében azok jobban csúsztak. 10 könyvről poszt is készült, ezeket lentebb linkelem. :)

9/02/2021

Értékelés - Isaac Asimov: Én, a robot [Totti]



 

Robbie (5)

Tökéletes módja a robotok ártalmatlanságának és hatékonyságának bemutatására. A kis Glória legjobb barátjaként Robbie még arra is képes, hogy a szülők pesszimista, szkeptikus szemléletét szépen lassan megváltoztassa. Nagyon sokféleképpen alakulhatott volna a sztori, de talán a legintelligensebben lett elővezetve a végső ítélet Robbie sorsát illetően.

Körbe-körbe (4,5)

Fantasztikus játék a 3 törvénnyel. Asimov saját ötletét járatja csúcsra.

Logika (5)

Nagyon érdekes gondolatmenet. Részben a vallás intézményének megkerülhetetlensége, részben óriási fricska, amely megkerdőjelezi a vallást.

Fogd meg a nyulat! (3,5)

Ez a történet kicsit talán hosszabbra volt nyújtva, mint amit a történet poénja, fordulata igényelt volna. Nem igazán éreztem, hogy a felmerülő probléma megoldása felé vezető úton ténylegesen elkapták volna a tudósok a fonalat. Végül aztán kicsit súlytalan lett a megoldás.

Te hazug! (5)

Asimov tovább boncolgatja saját Törvényeinek mélységeit, és az eredményei vitathatatlanul helytállóak. Már csak egyetlen válasszal maradt adós, de olyan jól keverte a kártyákat, hogy a végére nem is voltam rá kíváncsi.

Az eltűnt robot (4,5)

Újabb játék a Törvényekkel. Őszintén szólva újra és újra bebizonyosodik, milyen nagyszerűen találta ki Asimov a Törvényeket és azok sorrendjét is. Egyetlen apró változtatás és máris felborul az egyensúly.

A csillagokba! (4)

Tetszett, ahogy össze lettek szedve az emberek a történethez, és észrevétlenül megint csak tovább haladtunk a Robot univerzum építésében. Ellenben egy kicsit már kezd egyhangú lenni a robotok állandó tesztelése. Na nem mintha nem lennének izgalmasak a felvetett problémák, de egy kicsit egy kaptafára épülnek a sztorik.

Bizonyíték (5)

Zseniális novella. Asimov profin keveri a kártyákat, és behoz a történetfolyamba egy új központi figurát. Ha ez egy filmsorozat lenne, ez a rész tuti évadzárós dupla epizód volna, olyan ügyes és nagyszabású volt. Talán a kötet legjobbja!

Az elkerülhető konfliktus (5)

Nagyszabású gazdaságpolitikai körkép. Minden oldalról tűpontosan bemutatva a hibákat, az érveket, ellenérveket, gyanúkat és a megoldás lehetőségét. Valahol egy inverz 1984-et véltem felfedezni a novellában, ahol a korlátlan hatalom nem az elnyomás fegyvere, hanem a fejlődésé. Ha ijesztő módon is, mégis elkerülhetetlenül.

Először olvastam Asimovtól, de azonnal beszippantott. Látszólag az összes mű a 3 törvényről szól, valójában viszont sokkal inkább szólnak a törvények és a való élet különös találkozásai által létrejövő kényes kérdések megválaszolásáról. Asimov ebben a gyűjteményben briliánsan építi fel univerzumát a Robotika alapjaitól az űrutazásig és a Gépek által irányított Föld bolygóig. Inspiráló az író pozitív hozzáállása a fejlődéshez. Ahhoz, hogy az ismeretlen nem feltétlenül félelmetes és hogy a korlátlan hatalom nem feltétlenül veszélyes. Asimov számomra egy kicsit hasonlít Dick-hez, annak fojtogató paranoiája nélkül. Kíváncsi vagyok a regényeire, de az alapok annyira sziklaszilárdak és a stílus olyan szerethető, hogy már most azt érzem, nincs mitől tartanom.

[Értékelés] Adrian Tchaikovsky: A pusztulás gyermekei

Az utóbbi időben kicsit nehezebben veszem rá magam hosszabb könyvekre, kisregényeket olvastam inkább. A pusztulás gyermekei viszont nagyon piszkálta a fantáziám, kíváncsi voltam, hogy Tchaikovsky mit tud kihozni Az idő gyermekei (értékelésem róla itt) folytatásában, tud-e valami újat, meglepőt nyújtani. Lássuk sikerült-e! :) 

Fumax Kiadó, 2019, 592 oldal, keménytáblás

8/27/2021

Ann Mah: A szőlőskert titka - Gabi értékelése

 

Szerencsés vagyok, mert családom fiatalabb nőtagjai is szeretnek olvasni, ezért ha valami újra, de könnyedre vágyom, elég hozzájuk bekopogtatom. Dacára annak, hogy másik generációról van szó, ez a könyv nagyon kedvemre való volt. Köszi, J.!

Bevallom őszintén, hogy számomra az írónő neve semmit nem mondott. Némi kutatás után tudtam meg, hogy az amerikai születésű Ann Mah Párizs és Hanoi városát is otthonának tekinti, utóbbit diplomata férje kiküldetéseinek köszönhetően. Műveit nemcsak utazásai, de gasztronómiai kalandjai is inspirálták, e kettő ötvözeteként születhetett meg A szőlőskert titka.

Central Könyvek, 2020, 496 oldal, puhatáblás

A regény főhőse a fiatal Kate, aki San Franciscóban borszakértőként azon fáradozik, hogy harmadszor – és egyben utoljára – nekifusson a Bor Mestere vizsgának és ezzel beléphessen a világ legnevesebb borszakértőinek körébe. Ahhoz, hogy sikeres vizsgát tegyen, vissza kell térnie családja burgundiai birtokára, ahol azonban nem tudja elkerülni élete nagy szerelmét, Jean-Lucöt, akit évekkel ezelőtt hátrahagyott.

A birtokon besegít a család régóta érintetlenül hagyott pincéjének lomtalanításában, ahol nemcsak régi, gyerekkori emlékei, hanem egy második világháborús, eltitkolt rokon képe és élete is kirajzolódik. Izgalmas fordulatot vesz ezzel a történet, szép lassan visszakanyarodunk a náci megszállás sötét napjaiba, az ellenállás és a kollaboráció titkaihoz. A történet végére választ kapunk azokra a kérdésekre, hogy vajon sikerül-e kinyomozni, ki is az eltitkolt rokon? Hogyan alakul Kate és Jean-Luc találkozása, illetve sikerül-e a nagy vizsga?

Amikor az események először kanyarodtak a második világháborúba, kicsit meghökkentem, hogy akkor most mit is olvasok én tulajdonképpen? De az írónő különös érzékkel csepegtetni ezt a szálát a történetnek, így éppen annyit nyújt át egyszerre, amennyit az olvasó még szívesen, sőt izgalommal befogad.

Nyelvezet szempontjából azoknak, akik sosem tanultak franciául, elképzelhető, hogy túl sok a dőlt betűs francia kifejezés és mondat egy-egy fejezetben. Mindegyik fordítása vagy lábjegyzetben, vagy a szövegen belül van feltűntetve, mégis el tudom képzelni, hogy ez zavaró lehet. Ami még némi hiányérzetet keltett bennem, hogy Kate azért utazik a burgundiai birtokra, hogy találkozzon borászokkal, kóstoljon, ismerkedjen a borokkal, de erről mindig csak szó esik, valójában nem vagyunk ott egyetlen ilyen eseményen sem.

Összességében kellemes olvasmánynak tartom, érdekes összefonódása az amerikai és a francia kultúrának. Annak ellenére, hogy a két nemzet egészen másfajta történelmet, szokásokat és nyelvet tudhat magáénak, a bor összeköt, legyen az Kalifornia vagy Burgundia. Cheers!