[Értékelés] Ernest Cline: Ready Player Two

 Nem titok, a Ready Player One-ért teljesen odavoltam, második olvasásra is ugyanazt az élményt nyújtotta. Éppen ezért félve vettem kezembe a folytatást, mely 9(!) évvel később készült el az elsőhöz képest. Jelenleg a Molyon 70%-on áll, az értékelések nagyon vegyesek, de inkább csalódottak. Jogosak a kritikák, vagy csak nehéz ráhangolódni? Járjunk utána!

Agave Könyvek, 2021, 431 oldal, puhatáblás

Kezdjük a borítóval, mely bár az első rész legújabb kiadásához passzol, de nekem nem tetszik. Nagyjából rajta van minden, ami a második felvonást jellemzi, viszont így együtt olyan semmilyen hatást kelt, mintha csak öt percet áldoztak volna az elkészítésére. Talán elsiklanék a dolog felett, ha a történet magával ragadó lenne...

A játék vége után egy héttel járunk, amikor is Wade felfedezi, a Tojáson megjelent egy felirat. Ez elvezeti Halliday utolsó nagy fejlesztéséhez, az ONI fejpánthoz, ami lehetővé teszi, hogy segítségével az OASIS-en belüli avatárjukat az elméjükkel tudják irányítani, továbbá a szimuláción belül minden valóságosabb lesz: éreznek ízeket, illatokat, stb. Rengeteg lehetőséget rejt magában, mellette viszont hátulütői is vannak a dolognak. Halliday örökösére bízza, mit is kezd a találmánnyal, plusz megmutatja neki a Nagy Piros Gombot, amivel az egész OASIS megszüntethető. Persze itt nincs vége, elkezdődik egy újabb játék, ahol a Szirén hét szilánkját kell megtalálnia az örökösnek, hogy feléleszthesse Kirát, Og feleségét, James hőn áhított szerelmét... Wade 3 évig nem akad az első szilánk nyomára, a végén már pénzjutalmat is felajánl, csak segítsen neki valaki, hogy elkezdhesse az újabb kalandot. (Itt lép be a Tökös ötös kettő, akik az eredeti Tökös Ötös nagy tisztelői. Bennük nagyobb potenciál is lehetett volna, de csak 1-2 kisebb rész jutott nekik.) Közben kicsit meglepő módon rengeteget szenved a fejpánt miatt, mivel szerelme, Samatha (Art3mis) totálisan ellene van, ebből fakadóan elég hamar ellentét alakul ki köztük, ami szakításhoz vezet. Cline a fejpánthoz kapcsolódóan beépíti a közösségi médiák problémáját Wade szemén keresztül, aki elég hamar OASIS-ONI függővé válik. Végül mindezek megkoronázásaként megjelenik Anorak, Halliday OASIS megfelelője, és magának akarja a hét szilánkot, hátha így Kira szerelmét elnyerheti. Ó ezek a gonosz MI-k...

Nos, a problémák már a sztori elején jelen vannak. 70-80 oldalig elég lagymatag módon haladunk, kísértetiesen hajaz az első részre (már csak az újabb játék miatt is), főszereplőnk a tökös legényből egy nyűglődő kisfiúvá válik, egyszerűen rossz olvasni, hogy mit össze nem nyűglődik. Rengeteg visszautalás van az első kötetre, ami megbocsájtható, de sok esetben tök felesleges. Aztán amikor jönnek a szilánkhoz tartozó feladványok és küldetések, az ember kedve végképp elmegy az egésztől. Ellenben ha imádja valaki John Huges filmjeit, Prince munkásságát, vagy éppen A gyűrűk ura világát, valószínűleg kedvtelve fogja figyelni a történéseket. Az első részben nem volt probléma, ha az adott játékot/filmet/zenét nem ismerted, valahogy könnyedén átkalauzolt minket Cline ezeken, itt viszont ez nem sikerült. Konkrétan azért tudtam gyorsan haladni a könyvvel, mert arra vártam, hogy túlessek egy-egy részen. Hughes filmjeiből csak párat láttam, azok sem okoztak maradandó élményt, az ehhez tartozó küldetés nem igazán vált a szívem csücskévé. Prince-hez érve vegyes érzéseim voltak, egyszerre kötött le és untatott, bár értékelendő, alaposan bemutatta az életútját. Meglepő módon A gyűrűk urás etap volt a legelviselhetőbb, pedig az első résznél sose jutottam tovább se könyv, se film formájában. Ami még feltűnhet a kedves olvasónak, hogy a küldetések mennyire kacifántosak, már-már túlbonyolítottak az első részhez képest, nincs meg bennük az a dinamika, ami az akkori feladványokat jellemezte. Plusz tényleg annyira mélyen hatol be az amerikai popkultúrába, gyermekfilmekbe/mesékbe, ami talán az ottaniaknak sem lehet mind ismerős, ez okoz egy kisebb frusztrációt...
Főgonoszok terén se várjunk csodát: elsőnek ott van Anorak, a gonosz MI, aki megszökteti Sorrentot a börtönből, hogy segíthesse "ördögi" tervében. Utóbbi nem sok vizet zavar a történetben, alig van rendes jelenete, a mozgatórugója is csak a szokásos, ki nem hagyható klisé: el akarja pusztítani az egész OASIS-t... Előbbi talán egy fokkal érdekesebb, neki nem is kellene léteznie, hiszen Halliday arra programozta, hogy a játék végén eltűnjön, de öntudatra ébredt, és megakadályozta mindezt, Kira virtuális szerelmének reményében. Hölgyeim és uraim, a következő klisés dolog, az MI túlnő az embereken és csak ártani akar nekik. Huhú, mindenki kellőképp megijedt, ugye?

Szóval igen, ez pontosan az a folytatás, ami valószínűleg jobb, ha meg sem születik. Rengeteg kritikával egyet tudok érteni, eggyel viszont nem, ami azt pedzegeti, hogy micsoda rejtett LMBTQ propaganda van benne. Eme kritikus valószínűleg lazán bekajálta az itthoni gyűlöletpropagandát, de legalább a szomszédjait nem kergetik migránsok, a környezetét nem tudják megújítani uniós pénzekből, mert Brüsszelt is megállították sikeresen... [Elnézést a kikanyarodásért. :)] Nem mellesleg a könyvben nem fordul elő olyan sokszor ez a téma, nem is értettem hirtelen, miért szúrta ennyire a szemét.
Szerintem a nyomás sem tett jót Cline-nak, meg az a 9 év, ami alatt követelték tőle a folytatást állandó jelleggel. Nagyon érződik rajta, csak dacból dobott össze valamit, cserébe végre talán nyugton hagyják. Nálam ez a könyv 2,5 üst, se több, se kevesebb, a tökéletes első rész után ez hatalmas csalódás volt.

Ti olvastátok már a könyvet? Ha igen, mi a véleményetek róla? :)

BenGa