[Értékelés] Michael Crichton: Jurassic Park

 A Moly oldalán fut egy nagyon jó kihívás: születési évünkben megjelent könyveket kell olvasni, szám szerint hármat. Kedvtelve böngésztem a listát, végül ráakadtam a Jurassic Parkra, ami nem mellesleg korábban már be volt tervezve nálam, így kaptam az alkalmon, s elmerültem a dínók csodás világában...

Kossuth Kiadó, 2015, 495 oldal, puhatáblás

 Michael Crichton könyveit itthon a Kossuth Kiadó adta ki életműsorozatként. Ha valaki esetleg nem ismerné az írót, akkor a Wikipedián elmerülhet életrajzában. A mai napig könnyen beszerezhető a kötet, most a TKK-nál csak 990 forint. Amikor megvásároltam, még volt belőle pár darab, úgyhogy aki most szeretné magáénak tudni, annak hajrá! ;) A borító teljesen rendben van, letisztult. Egyedül a tetején lévő "reklámokat" szedném le, felesleges, anélkül is eléggé híres a mű.

 Magával a történettel nem igazán vagyok kibékülve, ennek két oka lehet: 1) eljárt már felette az idő, 2) teljesen másra számítottam, mint amit kaptam. Valószínűleg a második opció lesz a nyertes... Rendkívül lassan indul be, az elején rengeteg nevet, adatot kapunk a nyakunkba. Itt már kicsit fészkelődtem olvasás közben, cseppet frusztrált. Még az is megfordult a fejemben, hogy egy alkalmasabb időpontban veszem elő újra. Pedig maga az alapötlet, a mesterséges DNS-technológia és annak hatásai a világra nagyon is jó, csak rétestésztányira van nyújtva a bevezetés. 200 oldal annak, hogy megismerjük a szereplőket és magát a Park létrejöttének körülményeit, az azért szerintem túlzás. Ezután jön körülbelül 100 oldal, ami egészen remek, ekkor épp a parkban vezetik őket körbe. Az a rész kifejezetten kedvemre való volt, egy percig sem untam. Persze egyértelmű, hogy nem mehet minden zökkenőmentesen, lesz egy áruló, elszabadul a pokol, a dínók kiszöknek és kezdetét veszi a káosz... Ennél a szakasznál talán az volt a legrosszabb, amikor Grant menekül Hammond unokáival. Folyton a nyomukban van a T-rex, de "Hihihaha, buta dínó, úgyis megszökünk előled!" felkiáltással kivétel nélkül sikerül megmenekülniük. Szerintem ezt elég lett volna egyetlen egyszer bemutatni, nem állandó feszültségforrásnak fent tartani. Még a történet végében bíztam, hogy az talán hordoz magában valamiféle átütő erőt, ami miatt megérte leküzdeni az oldalakat... De sajnos annyira rövid és semmilyen a befejezés, szomorúságom csak nőtt. Persze nyitva hagyta Crichton a végét, túl izgalmasak a dínók ahhoz, hogy csak egy könyvet kapjanak. Pozitívum is van azért a könyvben: a tudományos részek és az ahhoz kapcsolódó ábrák érdekesek; míg a leírások segítségével egészen közel érezhetjük magunkhoz a dinoszauruszokhoz.

 Az ilyen sztorikon könnyebben rágja át magát az ember, ha legalább a szereplők szerethetőek. Nos, itt ez egyáltalán nem mondható el sajnos. Egyetlen karakter volt, aki kedveltem, az pedig Malcolm, a matematikus. Eszmefuttatásai és józansága üdítően hatott. A többiek meg... Grant és Ellie teljesen semlegesek, a park alkalmazottai szintén, esetleg Dr. Wu, aki kicsit kiemelkedik a szürkeségből. Hammondnál annyi a pozitívum, hogy Crichton tökéletesen bemutatta vele az ilyen típusú embereket, akik ha valamit a fejükbe vesznek, attól senki és semmi nem tántoríthatja el őket. Első kihagyott ziccer: túl olcsón úszta meg az egészet, az általa elkövetett dolgok nincsenek arányban a "büntetéssel". Hammond unokái... Szerintem életemben nem olvastam ilyen idegesítő szereplőket, mint ők ketten. A kislány folyton csak nyafog és veszélybe sodorja azt, akivel épp szerepel; a kisfiú meg már 10 évesen egy lelki roncs, apjának köszönhetően. Második kihagyott ziccer: szinte hajuk szála se görbül, pedig a kislányért szerintem nem sokan hullajtottak volna könnyeket...

 Mindezek ellenére nem bánom, hogy elolvastam, valószínűleg a folytatás is egyszer a kezeim közé kerül, de az nem a közeljövőben lesz... 3 az 5 üstből.

BenGa