A bájos öregek második eljövetele (Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg)

  A csütörtöki nyomozóklub hatalmas siker volt itthon s külföldön egyaránt. Engem is megnyert magának a könyv, minden apró kis hibája ellenére négy üstöt érdemelt tőlem anno. Osman a kötet végén elárulta, elkészült a második résszel, ezt az Agave jóvoltából tavaly már a kezünkbe vehettük. Részemről egy nagy kérdés adódott: kiforrottabb, mint az első rész, vagy megvan még benne az elsőkönyvesek bája?

Agave Könyvek, 2021, 368 oldal, keménytáblás

 Szerencsére az Agave nem változtatott a borítón, a külföldi kiadás lett átvéve. Ennek kifejezetten örülök, nem is tudnám másmilyen dizájnnal/grafikával elképzelni a köteteket. Ha jól sejtem, a harmadik rész zöldben fog pompázni, amennyiben az RGB (red, green, blue - piros, zöld, kék) vonalat követik tovább.

 Már a fülszöveg alapján izgalmasnak tűnt a kötet: Elizabeth levelet kap egy régi ismerősétől, egész pontosan a volt férjétől, aki a segítségét kéri, mivel egy "kisebb" kalamajkába keveredett. Az ügy nem mellőzi az ellopott gyémántokat és a maffiát, ezért a nyomozóklub újra akcióba lendül, hogy remélhetőleg mindenki ép bőrrel megússza az esetet. Ahhoz képest, hogy ez a történet már készen volt, amikor az első még a neki járó babérokat aratta, sokkal összeszedettebbnek tűnt számomra. Maga az ügy kellően komplex és csavaros volt, bár a megoldásra a tapasztaltabbak korábban rájöhetnek, mint ahogy kiderül. Tény, kicsit megúszósnak hat az eset lezárása, mégsem hagyott bennem semmilyen bosszantó érzést. A mellékszálak hellyel-közzel rendben voltak, például Chris és Donna végre "megérkezik", nem olyan súlytalanok, mint az első részben. Igaz most sem páratlan nyomozói képességeikkel emelkednek ki a sorból, hanem inkább a magánéleti vívódásaikkal, de ez nem volt gond, passzolt a könyvhöz. Amiatt viszont csalódott vagyok, hogy az Ibrahimmal történtek az elején fontosnak tűntek, utána valahogy elveszett a süllyesztőben az egész, csak a végén kerül vissza egy kis időre. Részemről jobban tetszett volna, ha fokozatosan van adagolva, de Osman valószínűleg nem látott benne olyan potenciált, mint én. (Igen, Ibrahim az egyik kedvencem. :))

 Humor terén is fejlődés figyelhető meg: a poénok már nem annyira angolosak, amit ugyebár sokan nem igazán tudnak élvezni. Bizonyos részeknél én is önfeledtem nevettem, Richard sokkal jobban kihasználta a szituációk okozta komikumot. Lásd például Joyce esetét az Instagrammal, az valami egészen zseniális lett. Apropó Joyce, a naplóbejegyzései aranyos átvezetők még mindig, bár engem néha kicsit idegesített, hogy az első pár mondatában azt írja le, amit előtte oldalakon át olvastam. Egy dolog okozhat kisebb hiányérzetet az olvasóban, az pedig a fontosabb karakterek mélyebb ismeretének hiánya. Például Bogdan és Ron csak felületesen van érintve ilyen szempontból. Nem tudom eldönteni, hogy ez szándékos-e, remélhetőleg az elkövetkezendő részekben ez változni fog. (Bogdan a másik nagy kedvencem, számomra rejtély az az ember...)

 Mindent összevetve ez egy fokkal jobb könyv lett, mint az elődje, de van egy olyan érzésem, hogy majd a sorozat következő darabjaiban fog Osman kiteljesedni igazán. Én itt leszek és lelkesen várom az újabb eseteket. Négy üst az ötből.

 

Egyelőre még csak az Instagramon van másik felülete Az oroszlán üstjének, kövessetek ott is bátran! :) Amennyiben tetszik a munkásságunk, és megtehetitek, lehetőségetek van támogatni az oldalt. Ezt előre is hálásan köszönjük!

BenGa

Ha tetszik a blog, akkor ne felejts el követni minket Bloggeren keresztül, hogy sose maradj le a legfrissebb tartalmakról! A közösségi felületek közül az Instagramon, illetve a Molyon vagyunk még jelen. :)