Tavalyi évem egyik utolsó olvasását hoztam el nektek, ami egyszerre volt megindító, álomszerű és kusza. Hogy miért? Azt mindjárt kifejtem.
Az első könyves Jimenez Elveszett madarak című könyve 2020-ban jelent meg, és rögtön a Locus-díjra és az Arthur C. Clark díjra is jelölték. Noha egyiket sem zsebelte be, az vitathatatlan, hogy egy páratlan regényről beszélünk, amit az Agave kiadónak hála 2022-től az itthoni olvasóközönség is élvezhet magyarul.
A regény három fő nézőponton és egy sor melléknézőponton keresztül mutatja be az emberiség egy ezer évre nyúló jövőjét, melyben a Föld teljes kizsákmányolása után az emberiségnek végül el kellett hagynia felperzselt bölcsőjét új világok után kutatva.
A történet rögtön egy mellékszállal indít, melyben megismerkedünk Kaedaval, aki az Umbai-V nevű bolygó születésétől különleges földműves ifja. Az első fejezet gyönyörű finomsággal meséli el a szívbemarkoló tényt, miszerint aki a diszpóra után kialakult új rendszerben nem rendelkezik elegendő pénzzel, annak bizony le kell mondania az egyik legfontosabb dologról, amivel önállóan rendelkezhet: az időről.
Érdekesség: Simon Jimenez az első fejezetet novellának írta, melyet később szerkesztett bele a regénybe annak szerves részeként. (Ez a rész személyes kedvencem a könyvben.)
Már rögtön ebben az első fejezetben megismerkedünk Nia Imanival, akinek hajóskapitányként az a feladata, hogy 15 éves ciklusokban biztosítson szállítmányokat a Föld gazdag túlélőinek, akik egy űrbéli bázison tengetik élvhajhászó életüket. Niának azonban az idő teljesen máshogy telik az űrbéli áramlatokban térhajtással működő hajó fedélzetén, hiszen neki csak pár hónap telik el addig, míg körülötte az élet őrült sebességgel robog. Nia és Kaeda között szerelem lobban, mely a lány életében csupán egy fejezetet jelent, de a fiúnak egy egész élet leforgását, és ami csak 15 évente teljesedhet ki egy-egy lopott éjszakában. Eleve halálra ítéltetett a kapcsolatuk. Amikor azonban az Umbai-V felszínén egyszer csak megjelenik egy furcsa, múlt nélküli fiú, Ahro, Kaeda Nia gondjaira bízza, elindítva ezzel a regény fő cselekményét.
A történetben kiemelt szerephez jut Fumiko Nakadzsima, egy igazi, ezer éves matuzsálem, aki a Föld gazdag népességének megmentőjeként tetszelgő egyik vállalat, az Umbai, tudósa. Segítségével biztosították a vállalat fizető, gazdag klienseinek a túlélést az általa tervezett, madarakhoz hasonlatos űrállomásokon. Fumiko eladta a lelkét, eladta az érzéseit, és zsenialitásán kívül csak egyetlen dolgot cipel magával évszázados magányában, a saját bűntudatát. Amikor pedig sejtése egyre nagyobb bizonyossággá válik Ahroval kapcsolatban, egyetlen esélyt lát a megváltásra, ha a néma, semmiből előpottyant fiút minél távolabb tudja a pénzért mindenre hajlandó vállalattól. Felbéreli Niát, hogy az űr peremén valós időben nevelje fel a fiút. Nia pedig igent mond.
Ahogy pedig Ahro története kibomlik, olvasóként egyre inkább biztosak lehetünk benne, hogy valami iszonyatos dolog fog történni, ami az emberiség sorsát alapjaiban változtatja meg.
Az Elveszett madarak romantikus, álomszerű képzelgésekben ragadja meg a sci-fi toposzait, ami jól áll neki. Központjába az emberi kapcsolatokat, érzéseket helyezi, a technikai vívmányok pusztán díszletekké válnak, nem igazán szerves részei a történetnek. Jimenez regénye durván antikapitalista. Ami nem baj, időről időre kellenek nekünk ezek a történetek, hogy visszarángassanak a reklám-cunamik egyre magasabb hullámai közt fuldokló valóságunkból, és a helyes irány felé tereljenek bennünket: egymás felé. Jimenez gyönyörű, fenséges kapcsolatot teremt a lelkek között a zene motívumával ebben a regényben, hiszen mindannyian vágyunk a szeretet harmóniájára, ami egy kizsákmányoló konzumtársadalomban csupán ritkán csendül fel a szívünkben.
Mindez elég lett volna egy fantasztikus regényhez, Jimenez ugyanakkor az emberi életet semmibe vevő vadkapitalista kényszeruralom témáját pusztán súrolgatja, a hangsúly eltolódik a sejtszintű emlékezet és a mindenségen átívelő humánkapcsolódás teóriájának egyfajta romanticizált bemutatása felé. Éppen ezért, bár kétségtelenül egy remek könyvet olvastam, a regény végére úgy tűnt számomra, hogy egy romantikus pitába csavart sci-fi burritoba haraptam.
Kiknek ajánlom?
Akik egy érzelmes történetre vágynak; akik egy különleges, álomszerű utazásra váltanának jegyet; ornitológusoknak és fuvolaművészeknek.
Kiknek nem ajánlom?
Hard sci-fi megrögzött rajongóinak; az Einstein-Rosen-híd támpillérjeinek; akiknek a lelkében nincs dal, és nem hallja a saját lelkét minden dalban.
4 pelikán az 5-ből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!