Minek nevezzelek? (Vihar edition) - Vivien Holloway: A vihar ígérete

Szerintem nem csak engem lepett meg tavaly a hír, miszerint a Fumax fogja kiadni Vivien Holloway következő művét. Az írónő eddig steampunk könyveiről volt ismert, A vihar ígérete azonban klasszikus fantasy kalandot ígér. Mivel korábban nem volt szerencsém egyik művéhez sem, különösebb elvárások nélkül vágtam bele a kötetbe. Na jó, egy dolog azért ott motoszkált a fejemben: ha a Fumax égisze alatt jelent meg, akkor bitang jónak kell lennie.

2022, Fumax, 542 oldal, puhatáblás (saját kép)

Én vagyok az srác, aki mondhatni hadilábon áll a klasszikus fantasykkel. A gyűrűk urát körülbelül háromszor kezdtem el, a második kötet elejénél sosem jutottam tovább. Ennek miértjére a mai napig nem jöttem rá, nagy valószínűséggel Tolkien stílusa nem az én világom. A vihar ígéretébe is félve vágtam bele, de később kiderült, hogy alaptalanul. Az elején érdemes leszögezni, hogy egy duológia nyitányáról beszélünk, így az olvasás közben felmerülő kérdéseinkre ez választ ad(hat). Holloway inkább a cselekményre, és a szereplők gondolatainak/érzéseinek bemutatására fókuszál. Jelen esetben úgy éreztem, például a helyszínekről szívesen olvastam volna bővebben. Sivatag, Éjföld és Láp végtelenül egyszerű neveik ellenére fantáziadúsnak tűntek, sajnáltam, hogy csak ízelítőt kaptunk belőlük. Maga a történet több szálon fut, ezek még kellemesen követhetőek, nem kell visszalapozni egy-egy információért adott esetben. Viszont a nagy egész túlságosan kényelmes tempóban bontakozik ki, kár, hogy csak az utolsó 100 oldalon pörög fel.  Az ekkor bevezetett szálakat nyugodtan lehetett volna előbb ismertetni, ilyen szempontból a kötet aránytalansága kicsit érthetetlen. (Erre magyarázatot adhat az, hogy mindössze három hónap alatt készült el a regény. Forrás: Roboraptor) Ami még kisebb bosszúságra adott okot, az a viszonylag sok elírás/szerkesztési hiba, ami benne maradt a könyvben. Amint ráállt a szemem, sajnos nem tudtam nem észrevenni.

A szereplőknél érdekes módon nem annyira érezni, hogy a mű hamar elkészült. Engem egyedül a két főszereplő Shara és Carden állandó lamentálása zavart. Persze, a lány részéről érthető, mennyire nehéz volt neki 10 éven keresztül a Vérző Holdak Éjszakája után egyedül menekülni, de ez túlságosan gyakran van említve. Carden lelkiismeret-furdalása az előbb említett esemény kapcsán szintén teljesen jogos, de annyiszor marja magát miatta, hogy az már az olvasónak kellemetlen. A másik furcsa dolog, hogy ebben a világban csak olyan uralkodók vannak, akik elég jelentős mentális problémával küzdenek. Tényleg ennyire rossz arrafelé a helyzet, hogy ilyen kondíciókkal lehet trónra jutni, vagy ez egy reflektálás akart lenni a jelenre? (Esetleg én vagyok akadékoskodó oroszlán? Ha így van, kérlek jelezzétek.) Nagyon remélem, hogy egy-két szereplő a lezárásban nagyobb szerepet kap/ a története jobban ki lesz fejtve, izgalmasnak tűntek elsőre. (Gondolok itt Fraserre vagy Raze-re.)

Üstözés szempontjából problémában vagyok. Ha kalandregényként tekintek A vihar ígéretére, akkor annak tökéletes, 4 üst simán jár érte. Ellenben fantasyként nálam közepes, figyelembe véve azt a tényt, hogy elég sok hibája van. Átlagolva marad a 3 és fél üst, ez azonban ne vegye azok kedvét, akik mindenképpen el akarták olvasni a közeljövőben. A lezárás függvényében lehet, hogy később én is jobbra értékelem. Reméljük, hogy a vihar végül pusztító lesz.

BenGa

Ha tetszik a blog, akkor ne felejts el követni minket Bloggeren keresztül, hogy sose maradj le a legfrissebb tartalmakról! A közösségi felületek közül az Instagramon, a Molyon, illetve a Facebook-on vagyunk jelen. :) Utóbbi helyen várunk Az üst olvasóklubjába! Amennyiben úgy gondolod, támogathatod is az oldalt, erről itt informálódhatsz.