Ídesanyám kedvencei II. - Isaac Asimov: Alapítvány-trilógia

Az Alapítványt először tizenévesen olvastam, akkor is anyukám régi, Kozmosz Könyvek-féle kiadását. Emlékszem, már az első pillanattól magával ragadott, hihetetlen gyorsasággal végeztem a trilógiával. Később a folytatásokat és az előzményt is sorra vettem, de bevallom, azok annyira nem nyűgöztek le. Ebben benne lehetett az is, hogy az eredeti három kötethez képest csak évekkel később írta meg ezeket a történeteket Asimov, nem csoda, ha kiesett az általa kreált világ varázsából. (Érdemes megjegyezni, csak a trilógián 10 évet dolgozott, plusz amikor a folytatásokra kérték, már más jellegű műveket írt.) Mint köztudott, hamarosan bemutatják a kötetek alapján készült sorozatot, ennek apropóján újra elolvastam ezt a "kapudrogot" a sci-fihez.

Gabo Könyvkiadó, 2018, 893 oldal, keménykötés

 A borító Gabriel Björk Stiernström munkája, szerintem pazar választás egy ilyen kiadáshoz. Ha kíváncsiak vagytok az alkotásaira, ezen a linken megtekinthetitek a portfólióját. A belsőt sajnos nem találtam ennyire jónak, túl vékony a lap, amire nyomtatva lett a szöveg, ezáltal erősen átüt, ami zavaró tud lenni olvasás közben. A második résztől kezdve rengeteg elgépelés, hiba fedezhető fel, ez szintén ront az élvezhetőségen. Ha valaha is lesz második kiadása ennek a gyűjteménynek, remélem alaposan átnézik, hogy tényleg méltó legyen egy ilyen remekhez. Az új fordítás szerintem rendben volt így első körre, bár nem vetettem össze az eredetivel, mindenesetre elég jó tempóban tudtam haladni az olvasással, ami mindenképp jelzi, nem rontott a minőségen.

Gondolom sokan ismeritek már a sztorit, de aki még csak most ismerkedne vele, annak egy kis bevezető: A Galaktikus Birodalom látszólag virágkorát éli, de ez közel sincs így. Hari Seldon, a pszichohistória tudósa rávilágít, közeleg a bukás, de a Második Birodalom eljövetelét akár egy évezredre le lehet csökkenteni, nem kell harmicezer évet várni rá. Hogy ez teljesüljön, létrehozza a két Alapítványt, mely ezután a Seldon-terv mentén egyengeti a civilizáció jövőjét... Ámulatba ejtett, hogy ez a történet még 70 év után is ennyire olvastatja magát, szó szerint beszippantja az embert. Ha valaki csak azért nem kezdett bele, mert félt, hogy hard sci-fi, azt megnyugtatom: inkább a társadalmi rész az erősebb benne, semmilyen extrának számító tudás nem kell hozzá. Érdekes végigkövetni, hogyan birkózik meg a Birodalomról kiválasztottak csoportja a különböző viszontagságokkal, milyen vezéregyéniségek születnek egy-egy adott időszakban. Furcsa kicsit így mai fejjel, hogy Asimov az atomenergiában látta teljesen a jövőt, de az akkori fejlődést figyelembe véve ez nem oly meglepő. Az általa kitalált tárgyak ötletesek, kíváncsi lennék, hogy ma miképp írná le őket. A három rész egyikénél sem éreztem azt, hogy eljárt volna felette az idő, ugyanolyan élvezettel olvastam, mint első alkalommal. Karakterei rendesen ki vannak dolgozva, szívesen ismerkedtem meg velük újra. Egyetlen dolog hagyhat keserű szájízt az embernek olvasás után, pár szál nem kerül teljesen tisztázásra a végére. Arra már sajnos nem emlékszem, hogy a folytatások mennyire tömítik be ezeket a lyukakat, de amint azoknak is kijön az új kiadása, sort kerítek rájuk! 

Szumma szummárum, ez tényleg egy olyan klasszikus, amit bátran lehet ajánlani, sőt, időnként újra is olvasható. Ki tudja, lehet 10-20 év múlva én is előveszem, kíváncsi vagyok, akkor mit írok majd róla. :)

Ez a blog 50. bejegyzése! ^^ Kíváncsi vagyok, van kedvenc posztotok, vagy éppenséggel olyan, amit ki nem állhattatok? A válaszaitokat várom itt a blogon, vagy akár a Molyon. :)

BenGa