[Vélemény és történet] Mekisnek lenni jó (?)

 A Vírus: Covid negyedik évada úgy folytatódik, ahogy az előző véget ért: a munkavállalókat tovább is vadászni kell. A jelenség előtt értetlenül állnak a munkaadók, pedig mindent megtesznek, hogy felhívják magukra a figyelmet. Ennek megfelelően egyre gyakrabban találkozni gyorséttermek álláshirdetéseivel az Arckönyv felületén. Amennyiben bátrak vagyunk, s megnyitjuk a kommenteket, láthatjuk, hogy az emberek többsége utálkozva ragad billentyűt, beleköt mindenbe IS. Tényleg ennyire borzasztó például egy Mekiben dolgozni, ahogy az internet bátor hangadói gondolják? A következőkben erre próbálok választ adni saját, diákmunkásként átélt tapasztalataim alapján. 

Ezeket se tegnap vettem elő utoljára. :D

 Viszonylag korán, már 16 évesen úgy gondoltam, ideje elkezdenem dolgozni. Több cél is vezérelt: különféle tevékenységeimet szerettem volna magamnak finanszírozni, nem Anyuék pénzét felélni, illetve mivel ekkor már csak a metál volt az én kizárólagos műfajom, szükségem volt egy csodálatos hosszú fekete bőrkabátra. Nos, ez már akkor sem volt olcsó mulatság, így egy ki tudja milyen napon (mert kurvára nem emlékszem már ilyen apróságokra) elindultam a Rébusz Iskolaszövetkezetbe. Akkoriban kizárólag rajtuk keresztül lehetett felvételizni, plusz a Mekis toborzó a szomszédos épületben volt, nem nagyon kellett mászkálni, ha az ember a belépést akarta elintézni. Szerencsére nem kellett több tonnányi papírt kitölteni, így pár dedikálás után már csak az maradt hátra, hogy kiválasszam, melyik étteremben szeretnék dolgozni. Nyilván korlátozva volt a lehetőségek száma, de abban biztos voltam, frekventált helyen nem szeretnék kezdeni. Így kerültem a Kőbányai úton lévő Mekibe.

 2006-ban az út mindkét oldalán volt 1-1 étterem, az enyém mellett egy OMV kút volt. Mára a másik helyén egy KFC van, de nagyon rég jártam arra, ki tudja, mi leledzik ott éppen. Egy reggeli műszakkal indítottam, rendkívül izgultam. (Igen, én vagyok az a típus, aki annyira szokott izgulni, hogy indulás előtt még egyszer el kell mennie vécére, nehogy útközben törjön rá a hasmars.) Így utólag visszagondolva teljesen feleslegesen, nagyon kedvesen fogadtak. Valószínűleg szerencsém volt, az ottani közösség összeszokott volt, ezáltal a hangulattal sosem volt baj. Mindenkivel sikerült (nagyjából) elsőre megtalálni a közös hangot. Jó szívvel gondolok vissza rájuk, többek között Antira, az étterem vezetőjére. Róla tudni kell, hogy csak négy általánosa volt, de ezt meg nem mondta volna róla senki, aki szóba elegyedett vele. (Na jó, a beszélgetésekbe bevegyülő rengeteg káromkodás azért kicsit árulkodott erről.) Nagyon jól végezte a munkáját, sajnáltam, amikor elkerült tőlünk. De említhetném akár Marcit is, vele nagyon sokat bandáztunk munkaidő után. Ha ezt a szempontot nézem, akkor igen, jó volt Mekisnek lenni.

 Ha a munkát veszem alapul, akkor is ugyanez a válaszom, nem igényel atomfizikai tudást. A konyhán ügyelni kell a tisztaságra, szendvicseket készítesz, krumplit, pitét, panírozott dolgokat sütsz és ennyi. Néha kicsit stresszes, ha bejön mondjuk egyszerre 50 sajtburger, meg 10 McChicken, de ez nem volt olyan gyakori. Voltak különböző segédletek, amik iránymutatásként szolgáltak, hogy a különböző idősávokban miből mennyit érdemes a tárolóban "felhalmozni", ezzel is segítve a gördülékeny kiszolgálást. Amennyiben elég ügyes voltál, egy idő után kikerülhettél a kasszákhoz. Itt azért már jóval több felelősség volt az emberen, kezelni kellett a kasszát, az akkor még létező kajajegyeket; lehetőleg gyorsan és pontosan kellett a rendeléseket a vevők számára összekészíteni. Fél év konyhai ügyködés után lettem kasszás, iszonyatosan élveztem. Ekkortájt a hajam már a lapockámat verdeste, oldalt pedig ki volt borotválva. Ehhez kapcsolódóan van egy aranyos sztorim: egyik este egy idős hölgy jött be az üzletbe, nálam rendelt. Miközben hoztam neki a menüjét, csillogó szemekkel megjegyezte, hogy milyen jól áll nekem ez a frizura, az unokája ugyanígy néz ki, és őt is annyira szereti így. Nagyon mosolyogva köszöntem meg neki. :))))
Kasszásként ismét egy fél évet töltöttem el, utána pedig elköszöntem a Meki csodás világától egy belső konfliktus miatt, amit nem sikerült feloldani. Utólag kicsit sajnálom, akár még oktató is lehettem volna.

 Szóval eddig két szavazat a jó mellett. Fizetés? Diákmunkásként a mai napig gusztustalanul jól lehet keresni, nem volt ez másképp akkor sem. Tegyük hozzá, csak heti 20 órát kellett elvállalni, ami iskola mellett gond nélkül kivitelezhető, akár még hétköznapokon is. Persze könnyen beszélek, már 2021 van, fogalmam se lehet, hogy egy mai iskolás tud-e, akar-e egy tanítási nap után még bevánszorogni a munkahelyére. Pontos összeget most hirtelen nem fogok tudni mondani, a lényeg, hogy egy rossz szó nem hagyhatta el a számat, arra volt keretem, amire nem sajnáltam.

Összegezve: meglátásom szerint Mekisnek lenni jó, ha diákmunkásként mész. Viszont rendes munkavállalóként sem lehet ez olyan vészes, hiszen bőven van előrelépési lehetőség cégen belül, aki kiemelkedően jó, azt nem fogják a konyhán nyuvasztani... A másik probléma az, ahogy észrevettem: mindenki azt hiszi, hogy nulla tudásra egyből eszméletlen fizetéseket adnak. El kell keserítenem az összes így gondolkodót, a semmire sehol sem adnak álomfizetést. Mondjuk ma Magyarországon annak kell örülni, ha arra az összegre vagy bejelentve, amennyit kézhez kapsz, s nem csak nyomorult minimálbérre. Szóval ha esetleg úgy hozza a sors, nyugodtan tégy egy próbát a céggel, még ez is jobb, mint egy üres pénztárca. (A posztot nem támogatta senkiiiiiiiii! :D)

Legközelebb, amennyiben igény van rá, írok a diákmunkákról, amiket csináltam. Nem egy tételből áll a lista. ;)

BenGa