Műfajok érdekes elegye a Vadnyugaton - Ferenc K. Zoltán: A fekete kolostor

Ferenc K. Zoltán harmadik regényének helyszínéül a 19. század végi Amerikát választotta. Történetében Corpus Christibe kalauzol el minket, ahol épp, hogy kilábaltak a polgárháború okozta sokkból, máris újabb, megmagyarázhatatlan esetekkel kell szembenézniük. Ismeretlenek az éj leple alatt brutális módon meggyilkolják a helyi papokat; a ministráns fiúkat és az apácákat pedig elrabolják. Wratiszlaw Arisztid a magyar származású seriff és alkalmi csapata indul az eltűntek felkutatására. Küldetésüket nem csak a közöttük feszülő ellentétetek, hanem a megelevenedő bibliai történetek nehezítik.

374 oldal, 2023, Morningstar Publishing, puhatáblás (saját kép)

Nem könnyű behatárolni, hogy milyen műfajú könyvvel állunk szemben: van itt egy kis horror, alternatív történelem, amit központi témaként átjár a vallás és az ahhoz kapcsolódó misztikum, de nagy jóindulattal akár a fantasy zsánerét is ráaggathatjuk, ha akarjuk. A magam részéről alternatív történelmi regényként tekintek rá, viszont szerintem itt is igaz lesz, hogy ahány olvasó, annyi besorolás. Kicsit döcögősen indult számomra a történet: hiába az izgalmas alap és az ígéretesnek tűnő karakterek, úgy éreztem, mintha a szerző is csak keresné a helyét és a hangját a kötet harmadáig. Ez miben nyilvánult meg? Érthetetlen szóismétlések egy mondaton belül, bizonyos cselekvések folytonos említése, miközben tulajdonképpen nincs jelentőségük a történet szempontjából. Ebből kifolyólag úgy gondolom, hogy a jövőben érdemes lenne nagyobb figyelmet fordítani a korrektúrára, szerkesztésre, mert az egyszeri olvasót az ilyen hibák könnyen elriasztják, és ezen a szinten ezeknek egyszerűen nem szabadna létezniük. Szerencsére a továbbiakban csökkenő tendenciát mutattak a hibák számai, ennek ellenére emiatt kicsit fájt a szívem. Zoltán, mint történetmesélő jól vizsgázott, a cselekmény felépítése rendben van, megfelelően adagolt. A mű nem mellőzi a brutalitást, ami már-már Chris Carter-i magasságokban van, de engem ez nem zavart különösebben, mindig a legjobbkor volt beillesztve. Mint korábban említettem, a szakrális szál igen erős, még annak ellenére is lekötött, hogy nem vagyok vallásos ember. Korábban ezt Dan Brownnak sikerült elérnie, így talán a szerzőnek érdemes elgondolkoznia, hogy itthon életképes lenne-e egy hasonló tematikájú sorozat. Igazán jól állt a komor, nem feltétlenül pozitív hangulat a nagy egésznek, ennek kifejezett híve vagyok.

Kicsit térjünk vissza a szereplőkhöz. Értékelendő, hogy a szerző igyekezett mindenkiről egy árnyalt képet adni, azonban néhányuknál olyan érzésem támadt, a róluk alkotott imázs nem valós, emiatt az általuk lefolytatott beszélgetések is elvesztettek hitelességükből, komolyságukból. Erre nagyon jó példa a White fivérek által lefolytatott párbeszédekben beálló hirtelen változás, Dalton kapitány ellen érzett ellenszenvük, de említhetném a visszatérő fegyverpárbajra való felhívást, amiből végül aztán egyetlen alkalommal sem lett semmi. Az én szívemhez igazán a zsidó fogadós, Solomon került közel. Karakánsága, proaktív viselkedése a város igazi vezetőjévé emelte, szükségessége a történet szempontjából megkérdőjelezhetetlen.

A fekete kolostor egészen jó regény, azonban rendelkezik gyermekbetegségekkel. Biztos vagyok benne, hogy megtalálja majd a saját olvasóközönségét, akik végtelenül szeretni fogják. A hezitálóknak egy próbára mindenképpen ajánlom, nem veszíthetnek vele semmit. :) Nekem 4 üstöt ér a mű összességében.