[Értékelés] Kőhalmi Zoltán: A ​férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit

 

     – Könyvben még soha nem találkoztam stílusparódiával, de ahogy utánaolvastam, ez egy létező műfaj, van néhány nevesebb művelője. Filmben már láttam hasonlót, pl. az Űrgolyhókat, a Sziki-szökevényt vagy akár az Airplane-t. Aki ismeri ezeket, az tudja, hogy eléggé “súlyos” művek, fárasztó kétértelmű poénokkal és az eredeti történet jellemző vonásainak groteszk eltúlzásával. A kiparodizált elemeken túl azonban a történet nem ad akkora plusz elményt, amitől ezek a filmek önmagukban is emlékezetessé válhatnának.  Ez a bajom ezzel a könyvvel is.  Szeretem Kőhalmi humorát, ő az egyike azon kevés magyar stand-uposnak, aki állandó magas színvonalat képvisel. Rendkívül intelligens a humora, és változatosak a történetei, de ezek önmagukban még nem jelentik azt, hogy íróként is megállja a helyét. A stand-up comedy egyik fontos jellemzője szerintem, hogy nem köt le túlságosan, rövid anekdotákból építkezik, amikbe bele is lehet csempészni extra poénokat és amiket gyorsan le is lehet zárni egy-egy poénnal. Nem az erős koncentráció a lényege, hanem az ellazulás.  Egy könyvben ez pont fordítva van.  Ahogy olvastam a könyvet, egyre inkább éreztem, hogy Kőhalmi alárendeli a történetet is az abszurd poénoknak. Ennek köszönhetően hallgat ki revütáncosokat, féllábúakat, katonákat és orvosokat is, akik képesek lehetnek hátrafelé síelni. Ellazulás helyett kezdtem elveszteni a fonalat. Amikor aztán ezt az abszurd kihallgatás-sorozatot megspékelte azzal, hogy már komolyan is kellett venni a gyanúsítottak körét, és figyelni kellett egyik-másik szereplőre, kezdett a fejemben teljes káosz uralkodni. Kezdtem érteni, miért ilyen rossz ennek a könyvnek az érté…

     

 Totti eddig jutott az értékelésben, mert ekkor jött az első rész csattanója, és lecsapta nála a biztosítékot.

      Totti szeret értékeléseket írni. Szereti azt gondolni, hogy fontos az egyes könyvekről alkotott véleménye, hogy kiemelve a művek, neadjisten, az író jobb vagy rosszabb tulajdonságait, kedvet csinálhat egy könyvhöz, vagy elrettenthet tőle másokat.

      Az értékeléseit általában úgy írja, hogy olvasás közben jegyzetel. Hol csak egy-egy gondolatot, benyomást ír le, hol a fentebb látható módon egy-egy nagyobb lélegzetű gondolatsort. Ám ebben az esetben túl hamar helyezkedett bele a saját véleményébe, túl hamar kezdett el általánosítani, még mielőtt az első komolyabb fordulatot megélhette volna. Így aztán a könyv elolvasásáig végül egyetlen szót sem jegyzetelt, hagyta, hogy a sztori egészében tegyen rá benyomást, ne csak részleteiben. Most, hogy végzett a könyvvel, talán egy kicsit átfogóbban lesz képes értékelni a művet.

      – Köszi, most már egyedül is tudom folytatni – vette át a szót Totti. – Mondom egyedül! – Nyomatékosította. – Vagyis kommentar nélkül… Köszönöm.  

Szóval. Húha!  Az első rész csattanója tényleg lecsapta nálam a biztosítékot. Olyan váratlan fordulat volt, amire szerintem senki nem számított. Olyannyira váratlan, hogy szerintem ez lehetett a vízválasztó azok között, akik tudták ezt értékelni, és azok között, akik nem. Ugyanis ezzel a fordulattal a könyv receptje harmonizálni kezdett egy jól felépített egész estés stand-up comedy fellépés receptjével. Vagyis Kőhalmi műfajban maradt. Abban, amiben vérprofi. Ennek azonban alárendelte a művet, a teljes történetet, és ez vagy tetszett és üdítő szórakozást jelentett az olvasóknak, vagy fanyalogva szenvedték végig magukat rajta.  Sajnálom, hogy sokaknak nem jött át a komplex mondanivaló és nem tudták így is valódi történetként értelmezni a könyvet. Ennek talán oka lehet a sok szemét, amik manapság elárasztják a könyvesboltok polcait, könnyed kikapcsolódást kínálva az olvasóknak és kipucolva belőlük bármiféle absztrakcióra való hajlamot.  És bár az elején bennem is kétségeket ébresztett a sok furcsaság, én azon szerencsések közé tartozom, aki képes volt túllendülni a történet teljesen megváltozott csapásiránya okozta traumán, és így értékelni kezdtem azt a groteszk módszert, ami a stíluson túl magát a történetet is teljesen kicsavarta.  Át kellett gondolnom mindent, amit írtam és írni akartam a könyvről, mert rájöttem, mennyire felszínesen közelítettem meg ennek a könyvnek az olvasását és az általa képviselt mondanivaló mélységét.  Ez a könyv egyszerűen zseniális. Szakmailag is profi munka és összeszedettségében is egy remekmű! És annyira meta, hogy ha valaki még nem ismerné ezt a szót, akkor ebből a könyvből egy életre megtanulhatná, mit is jelent.  A történet pedig nem csak alibi, ami megtölti tartalommal az oldalakat, hanem szerves része a paródiának. A skandináv krimi jelleg, a kiégett zsaru, az IKEA bútorról elnevezett 15 éves kollégája, a rejtélyes gyilkosságok és az újra és újra visszatérő poénok mind-mind tökéletes összhangban vannak a hangulattal és annak elengedhetetlen részei. Önmagukban is megállják a helyüket, ahogy a kicsavart történet is, amit az ember tuti nem felejt el még jóval a könyv olvasása után sem.

 Totti