Majdnem a könyv végéig ott motoszkált a fejemben egy kérdés, amit az
első fejezet egy mozzanata ültetett el. Úgy éreztem, AC túlírta a
nyomokat már az elejétől fogva. Minden annyira egyértelmű és világos,
hogy a végére, mire eljutunk az elején említett eseményig, vagyis hogy
Poirot hogyan keveredik a sztoriba, már alig marad majd megválaszolatlan
kérdés.
Alapjában véve nem szeretem az olyan történeteket, ahol az elején
egy későbbi eseményt említenek, majd visszaugorva az időben láthatjuk,
hogyan jutottunk el idáig. Itt azonban megvan hozzá a szükséges
összetett történet és az izgalmas karakterek, sőt rendhagyó módon a
legnegatívabb szereplő egyben a legkarakteresebb is.
Hozzá kell tennem, hogy ahogy AC regényeinek nagy részénél, itt is
tetten érhető az a jelenség, hogy túlhaladt rajta a kor. Ma már talán a
legkisebb falvakban sem történhetne meg, hogy egy idegenre
felfigyeljenek a helyiek, vagy egy nőre a vonaton, valamint hogy olyan
módon csaljanak fedezetlen csekkekkel, ahogy abban az időben. Ez ha
innen nézzük egy kicsit ront az összképen, ha meg onnan, akkor hű
korképet mutat be egy letűnt korszakról.
Amikor a történetben eljutunk a kezdő eseményekhez és egy váltás
után Poirot is aktív szereplője lesz a sztorinak, még mindig nem
értettem, miért lett ennyire a szánkba rágva, hogy mit gondoljunk az
egyik legnagyobb rejtélyröl. Aztán egyetlen jelenet alatt borul minden
és kiderül, hogy minden apró részlet szükséges volt, hogy így alakuljon
és végül már nem tudhatjuk, mi történt, kivel, hogyan és ki által,
valamint hogy kinek mi az indoka, és hová vezet az újonnan kiderült
helyzet.
Nagyon sok elmélet születik nagyon rövid játékidő alatt és
zseniális, ahogy az egymásnak ellentmondó feltevések rendre lehetőséget
biztosítanak egy újabb feltevésre. Bárhogy állnak a dolgok, bárki is
tett bármit bármilyen okból, az minden esetben releváns
következtetésekkel jár, amelyek tovább növelik a feszültséget.
AC ismét mesterien keverte meg a kártyákat így mire a végére érünk,
kiderül, hogy semmi sem úgy történt, ahogy azt bárki gondolta volna és
ezt szokás szerint alaposan meg tudja indokolni.
A lezárás, az utolsó jelenet pedig olyan bevállalós és meglepő, amilyet az írónőtől még nem igazán láttam.
Totti
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!