[Értékelés] Daniel F. Galouye: A szimulátor

 

A szimulátor egy méltatlanul kevéssé ismert sci-fi remekmű, Daniel F. Galouye egyetlen magyar nyelven megjelent kisregénye.
Őszintén megvallva szinte mindig félve veszek elő egy régi könyvet, mert még ha klasszikus is, sokszor tele van szörnyű megoldásokkal. Azt vettem észre, hogy főleg a huszadik század közepén és utána íródott könyvek általános jellemzője a felületesen megírt történet, a felszínes, ellenszenves, korlátolt gondolkodású karakterek, a főszereplő magára utaltsága, az események ok-okozat nélküli egymásra halmozása és úgy általánosságban a kohézió hiánya.
Örömmel vettem észre, hogy erre a könyvre szinte egyik se jellemző.
A szimulátor elvi leírása még mai szemmel nézve is elég modern, az ember nem gondolná, hogy a könyv olyan régi, hogy még a technológiai előzmények sem léteztek. A felbukkanó szereplők pedig nemcsak hogy nem felszínesek, de kilétük, munkájuk, a többi karakterrel való kapcsolatuk többletjelentéssel is bír, aminek nagyon örültem.
2034-ben járunk, és az író által megálmodott jövő a mű 1964-es megjelenéséhez képest nagyon is realisztikusnak mondható. Vannak repülő autók, a dohányzás be van tiltva, a ruhákat és az ételeket automaták gyártják on demand, a fegyverek erőssége állítható a bénítástól a halálosig. 60 év távlatából nem mondanám ezeket nagyon elrugaszkodott ötleteknek.
Ebben a világban alkotja meg Hannon Fuller a Simulacron nevű gépet, amelyet arra használna, hogy a benne létrehozott mesterséges társadalom reakcióit figyelembe véve előre jelezhesse a társadalom reakcióit a világ változásaira. Ezt az ötletet karolja fel Howard P. Siskin milliárdos, akinek nagyratörő politikai tervei vannak, és erre tökéletesen megfelelne Fuller szimulátora. Siskin persze kifelé azt kommunikálja, hogy szociális szimulációkat végeznek majd a géppel, titkolt célja azonban egy korlátlan hatalom elérése. Ám a gép finomhangolási folyamatainak befejezése előtt Fuller váratlanul meghal.
Itt kerül a képbe Doug Hall, akinek Fuller munkáját kellene befejeznie. Ám közben olyan dolgok történnek körülötte, amit képtelen felfogni és lassanként az őrületbe kergetik. Vajon Fuller tényleg öngyilkos lett? Hogy tűnhetett el a cég biztonsági főnöke egyik pillanatról a másikra úgy, hogy utána senki nem emlékezett rá, hogy valaha is létezett? Miért töröltek egy szimulánst a gépből, aki vélhetően rájött valamire? Doug Hall lassan paranoiássá kezd válni a rengeteg megmagyarázhatatlan történéstől és attól a gyanútól, hogy valaki meg akarja ölni.
Rendkívül izgalmas és fordulatos a történet, technikailag és gondolkodásmódjában jóval megelőzte a korát. Van benne egy kicsi, nem túl erőltetett, de pont a helyén kezelt isten-elmélet, ami nagyon jól illik a történetbe. Ahogy haladunk előre egyre inkább elveszítjük a valóság talaját, már csak abban bizhatunk, hogy Doug és azon kevesek, akikben megbízik még képesek kézben tartani a dolgokat.
A sztori végefelé felsejlett előttem egy lehetséges befejezés gondolata, és nagyon reméltem, hogy Galouye is ugyanezt a befejezést találta ki. Örömmel konstatáltam, hogy nem voltak véletlenek a korábban elejtett utalások, és zseniális befejezést kapott egy végig tökéletesen megkomponált remekmű. Csak ajánlani tudom.

Totti