A könyvet még tavaly rendeltem meg kíváncsiságból, érdekelt, hogy a kedves apukához képest hogy ír Joe, érdemes-e követni a munkásságát. Az olvasást követően elég bizonytalan vagyok...
 | |
| Gabo Kiadó, 2020, 440 oldal, puhatáblás |
Pedig teljesen jól kezdődik: Ig egy átmulatott éjszaka után arra ébred, hogy szarvak nőttek a fejére, és ez magával hozza azt is, hogy mindenki őszinte lesz vele, elárulják legperverzebb vágyaikat, tetteiket. Elsőnek akkori barátnőjénél, Glennánál tapasztalja ezt, aki bevallja, hogy előző este Ig-t annak legjobb barátjával, Lee-vel csalta meg. A fiú nem tud mit kezdeni a helyzettel, így a nyakába kapja a várost, elmegy orvoshoz, de ott is csak az újonnan szerzett képességébe botlik: mindenki, minden szituációban feltárja elméje sötét zugait előtte. Mielőtt továbbhaladunk, fontos megemlíteni, hogy Ig előző barátnője, Merrin brutális gyilkosság áldozata lett egy évvel korábban, aminek elkövetésével őt vádolták, persze tévesen. Ezután hazamegy, valószínűsíti, hogy csak hallucinációja van, de ezt hamar megcáfolja a nagymamája, aki bevallja neki a szarvak keltette hatás alatt, hogy bárcsak meghalna, szégyelli, hogy vele kell sétálnia minden alkalommal, és a saját lányáról is elég csúnyán beszél. Apja, anya szintén elárulja, hogy elegük van belőle, és sosem hittek ártatlanságában, annak ellenére, hogy segítettek neve tisztázásában. Egyedül Terry, a bátyja nem bántja, ő viszont egy fontos információt ejt el Merrin halálával kapcsolatban...
Kicsit zanzásítva ez az első fejezet, itt még úgy éreztem, hogy ez a könyv az egyik kedvencem lesz, de ezután valami nagyon elromlott. Rendben, kellett, hogy megismerkedjünk azzal, hogyan is alakult ki az Ig-Merrin-Lee féle háromszög, de ez annyira túl van írva, s néhol olyan érdektelenségbe fullad, hogy a 200. oldal környékén már azon gondolkoztam, inkább be sem fejezem a könyvet. A haladásban véleményem szerint sokszor a fordítás sem segít, kiakasztó olyanokat olvasni, hogy "pumpolhatott" (ehelyett a felvágott, izmozott szerintem jobban illett volna a szövegkörnyezetbe), vagy "... én magam se vagyok elmosva magamtól..." (???). Illetve nem gondoltam volna, hogy az és, és, és felsorolás még 2021-ben is valid lehetőség lehet fordításnál... Ennek ellenére jónak tartom Uram Tamás munkáját, de ezeknél csak értetlenül ültem, nem tudom, hogy jutott át bármilyen ellenőrzésen. A könyv a vége felé lesz újra kicsit pörgősebb, amikor már három szempontból is megismertük a gyilkosság estéjét, és robogunk az érdekes végkifejlet felé... Műfajilag egyébként gondban vagyok a könyvvel, krimiből és fantasyből építkezik, de egyikhez sem tartozik igazán... Majd a nálam okosabbak eldöntik, hova illik valójában.
Hogy a címben feltett kérdésre válaszoljak, igen, határozottan apja fia. Nagyon jó fantáziával van megáldva, a párbeszédek, szituációk kellően meghökkentőek tudnak lenni. Karakterek szempontjából sincsen kifogásom, nem találtam őket unalmasnak, maximum csak Iget olykor iszonyatosan idegesítőnek. Lee személyét nem tudom mennyi utánajárás előzte meg, de rajta keresztül csodásan belepillanthatunk egy igazán beteg elme mindennapjaiba. Hangulatteremtésben is élen jár, ezt csak az a fránya túlírás-unalmas átvezetés töri meg. Kingnél megszokott, hogy a korábbi műveire utal vissza az adott írásában, Hill is megteszi ezt, csak éppen nem saját művével, hanem apja Carrie-jével. Egyébként itt levonódik egy kis élvezeti faktor, túl sok utalás van különböző, érzésem szerint nagyon amerikai kulturális tudásra, ezt európaiként nem igazán tudtam értékelni. (Bár ez néhány King műnél is megfigyelhető.)
Ha Ti is mostanság kezditek Joe Hill műveinek megismerését, semmiképp se ezzel a könyvvel kezdjétek. Remek alapötlet, hullámzó, gyengécske kivitelezés, rendkívül semmilyen befejezés. Annyi biztos, hogy a későbbiekben adok még esélyt az írónak, de ezt a művet még emésztenem kell...
Amennyiben olvastátok a könyvet, osszátok meg, nektek hogy tetszett, akár itt, akár molyon! :)
BenGa