Mindig magasabbra emelt léc - Adrian Tchaikovsky: A Föld szilánkjai

Sziasztok, Gábor vagyok, Tchaikovsky függő. Ha erősebb lenne az angolnyelv-tudásom, már az összes könyvét elolvastam volna, így viszont kénytelen vagyok megvárni, amíg a kötetek sorra megjelennek szép anyanyelvünkön. A Föld szilánkjai, ami 2021-ben Brit SF díjat nyert, a Végső Architektúra-trilógia nyitánya, és meglátásom szerint minden, űroperáért rajongó ember polcán ott kell lennie. Igyekszem objektív maradni az értékelés során, nem szeretnék átcsapni fanboy üzemmódba. :D

2022, Fumax, 558 oldal, keménytáblás (saját kép)

Személy szerint nagyon örülök, hogy a Fumax minden nehézség ellenére kitartott a keménytáblás kiadás mellett, ezért jár nekik a tíz mezei piros pötty. A borító Tóth-Kovács Anett alkotása, kiváló munkát végzett az Építészek által elpusztított Föld ábrázolása során. A belív is hasonló minőséget képvisel, nehéz betelni a kék különféle árnyalataival.

Egy ilyen külsőhöz minimum hasonlóan jó belsőnek kell párosulnia. Adott egy ötletes alap: az emberiség túl van az első, idegen civilizációval vívott háborúján. Miután az Építészeknek elnevezett ellenség elpusztította a Földet, az agysebészettel átalakított Közvetítőkre hárult a feladat, hogy megmentsék az emberek megmaradt részét, valamint azokat a fajokat, akik csatlakoztak a harchoz. Különleges képességük, hogy az elméjük segítségével fel tudják venni a kapcsolatot az idegenekkel az űr csendjében. Az utolsó csata után az agresszorok váratlanul eltűnnek, az emberiség túl gyorsan felejt és elkényelmesedik.

Idris veterán Közvetítő, egyike azon keveseknek, akik túlélték a háborút. Mióta megváltoztatták, egy percet sem aludt, valamint nem öregedett. Roncsmentőként tengeti mindennapjait, kerülve a nagyhatalmakat, akik számára képessége még mindig nagyon fontos. Társaival egy megbízás során különleges roncsra lelnek, amit minden jel szerint az Építészek hagytak hátra. Visszatértek? És ha igen, miért? A birtokukba jutott hajómaradványok és a rajta található eszköz olyan értéket képvisel, ami nem egy faj figyelmét felkelti...

Mivel egy trilógia kezdetéről van szó, joggal várja el az olvasó, hogy egy jól átlátható képet kapjon a világról, melyben éppen elmerülni készül. Bár Tchaikovsky érzésem szerint ebben a kötetében kicsit nagyobb hangsúlyt fektetett magára a cselekményre, mégis sikerült neki rendesen felépíteni ezt az univerzumot. Világosak az erőviszonyok, kellő mélységgel ismerjük meg a kialakult szövetségeket, kultuszokat, mozgalmakat. A tőle már korábban megszokott ötletességgel alkotta meg a fajokat, egyedül azon csodálkoztam, hogy a pókok most semmilyen formában nem jelentek meg. (Vagy csak az én figyelmem siklott el felettük.) Itt kiemelném az essieleket, akik a történet szempontjából nagy jelentőséggel bírnak, mégis csak szimpla kagyló(szerű) lényekként képzelhetjük el őket... Számtalan helyszín, faj, név kerül említésre, de pánikra semmi ok: a kötet végén minden és mindenki fel van sorolva, továbbá egy részletes kronológiai sorrendet is kapunk a történésekhez. Az is belevághat a kötetbe nyugodtan, aki attól fél, hogy ez neki már túlságosan hard sci-fi lenne: nincs benne semmi olyan ötlet/fogalom, amit egy gyors Google keresés ne tudna tisztázni.

Számomra egy dolog tudja nagyon elrontani az élményt, az pedig a szereplők milyensége. Hála a teremtőnek, itt sem ért csalódás, sőt, kifejezetten érdekes és izgalmas karakterek garmadája köszön vissza az oldalakról. Idris és Vigasz, a két háborús veterán kapcsolata nekem például nagyon tetszett, annyira különböző személyiségek, az átélt borzalmak mégis kialakítottak köztük egy rendkívül erős kapcsot. Olli karaktere egészen zseniális: egy olyan társadalomból származik, ahol úgy gondolják, hogy a fogyatékkal született embereknek is joguk van a teljes élethez. Így, bár sajnos karok és lábak nélkül él, mégis alkalmas drónspecialistának a roncsmentő legénységében, köszönhetően a létezését segítő ,,járműveknek". Mindenki megtalálja majd a hozzá legjobban passzoló szereplőt, akiért izgulhat a folytatásokban, ebben biztos vagyok.

Talán nem túlzok, ha azt állítom, Tchaikovsky minden egyes regényével magasabbra emeli azt a bizonyos lécet. Bár sokak szerint Az Éden kapui nem ütötte meg az elvárt szintet, számomra az is kellően szórakoztató volt. A Végső Architektúra nyitányát tényleg tiszta szívből tudom ajánlani, megvan benne minden, ami a tökéletes, sci-fis kikapcsolódáshoz kellhet. Öt üst az ötből.

BenGa

Ha tetszik a blog, akkor ne felejts el követni minket Bloggeren keresztül, hogy sose maradj le a legfrissebb tartalmakról! A közösségi felületek közül az Instagramon, a Molyon, illetve a Facebook-on vagyunk jelen. :) Utóbbi helyen várunk Az üst olvasóklubjába! Amennyiben úgy gondolod, támogathatod is az oldalt, erről itt informálódhatsz.