A Leírások tengerében fuldokolva - Ronil Caine: Luna

Célegyenesébe ért az olvasási fázis az SFF Vektor zsűrizés kapcsán, így nekem is bele kell húznom, hogy jogosult legyek a szavazásra. Igyekeztem olyan köteteket választani, amikről úgy gondoltam, hamar be lehet őket fejezni, és a végső összegzés során még érdekesek is lehetnek. Ronil Caine-től korábban még nem olvastam, pedig ez már a negyedik regénye, ami a Metropolis Mediánál megjelent. A Luna műfajilag egy cyberpunk akcióregény, ahol nyomokban találkozhatunk fantasy, valamint thriller vonásokkal is.

336 oldal, 2022, Metropolis Media, e-book (Kép forrása: moly.hu)

Az elmúlt két év tapasztalatai alapján különösebb elvárások nélkül futok neki az olyan történeteknek, amiket számomra ismeretlen/kezdő magyar szerzők írtak. Már nem érzem elpocsékolt időnek az olvasást, ha a cselekmény épkézláb, a párbeszédek pedig nem olyanok, mintha két NPC (nem játékos karakter) véletlenszerűen köpködne be mondatokat egymás után. Kicsit utánanéztem Caine munkásságának, könyveinek Molyos adatlapjai alapján valahol a közepes és a jó között lavíroz, de mint tudjuk, az oldal nem feltétlenül releváns a különféle művek megítélésében.

Sajnos részemről több gyenge pontja is van a könyvnek. Kezdésnek vegyük az érthetetlen leírások, bemutatások sokaságát. Először úgy tekintettem erre, mint valami színesítő elemre, gondoltam a szerző ezzel akarja a fantáziámat még inkább megdolgoztatni, de amikor már a legérdektelenebb dolgok/helyek is olyan részletességet kaptak, mint még soha semmi, akkor egy kicsit kezdett bosszantani. Itt tökéletesen érvényesül az az elv, hogy a kevesebb néha több. Másodikként a túlzottan optimista jövőkép csapta ki a biztosítékot. A Caine által megálmodott jövőtől konkrétan cukormérgezést lehet kapni, ha csak a jelen helyzetéből indulok ki, ilyen még évezredek múlva sem képzelhető el. Persze nem mondom, nagyon jó lenne, ha mindenki egyenlőként indulna az életben, nem lenne szegénység és a többi... E mellé jön, hogy az ebben a jólétben létező szereplők minden adandó alkalommal nyomatékosítják, mennyire király ez a rendszer. Persze 5-6 sorral később kiderül, hogy vannak hibák bőven, részben bizonyos dolgok hiánya (például az anyaság), részben a főgonosz által visszatartott innovációk miatt. És itt el is érkeztünk a következő bajos részhez, a szereplőkhöz.

Talán két meghatározó csoportra lehetne osztani őket: vagy egy sablont követnek, vagy totálisan érdektelenek. A teljesség igénye nélkül jöjjön most páruk rövid jellemzése. Age a munkás kocka mintapéldánya, aki persze valami többre vágyik a szürke hétköznapokon túl; Violet, aki nem teljesen elégedett a jólét nyújtotta lehetőségekkel, ezért az ellenállás tagja lesz; Noel Mars, az antagonista, aki valamiért úgy gondolja, hogy csak az általa kiemeltek érdemesek arra, hogy minden innovációból profitáljanak. Nem tudom, lehet az én figyelmem siklott el afölött, hogy mi vezetett ehhez, de amúgy is annyira erőtlenre sikerült a karakter, hogy a végére már nem is érdekelt. Egy ilyen felhozatalt a mellékszereplőkkel lehetne megmenteni, de itt még az sem sokat javít az összképen. Egyedül a nyomozó munkáját segítő robotot, esetleg Charlie Popot tudnám kiemelni, ők még meg is tudtak mosolyogtatni.

Kegyelemdöfésként érkezett a sztori befejezése, ami a rengeteg leíró részt túlélve csak felbukkant, hogy egy Omega szintű, eszetlen, realitást még nyomokban sem tartalmazó akcióorgiává fajuljon. Esetleg ha van köztetek egy bennfentes, elárulhatná, hogy ez a trend honnan került a magyar szerzők tudatába. Vagy van egy történetírást segítő program, amiben ez a legkedveltebb, legjobbra értékelt plug-in? Egy regény vége nem attól lesz ütős, hogy a jó oldal nulla veszteséggel írmagját sem hagyja az ellenségnek, és mindenki boldogan él a következő főgonoszig/világjárványig/bármilyen negatív dologig. Már annak örülhetünk, hogy a befejezés végleges, csak nehezen lehetne újra feléleszteni a történet minimálisan élő lángját.

Ha csak ebből az írásából indulok ki, akkor Caine valószínűleg nem fog a kedvenc szerzőim közé tartozni. Nem a lényeges dolgok kerülnek fókuszba, bizonyos történetszálak nincsenek rendesen kidolgozva, ezáltal pedig nem feltétlenül élvezhető összességében a történet. Pedig ebben azért jóval több potenciál volt, mint amennyit végül sikerült belőle kihozni. A hibákat persze a későbbeikben könnyen lehet orvosolni, de annak fényében, hogy ez az író negyedik kötete, érthetetlen bakik.  A Luna nálam most 3 üstöt ért.

BenGa