40 éves a legendás rockopera: István, a király

(Felújított hangzású dupla CD-n, 48 oldalnyi kísérőfüzettel jelent meg a Szörényi-Bródy szerzőpáros alapműve.)

(A jubileumhoz méltó, dupla CD-s újrakiadás. Szerzői fotó.)

„Koppány történelmi értelemben unalmas, mert szavai, dala, magatartása visszafelé húz. István, a király láttán nem kell sírni. Akkor kellene, ha nem értenénk meg István hitét és üzenetét.” – Erdős Péter

Eredetileg filmnek készült, aztán fél hónap leforgása alatt fél tucat színházi előadás, két hónappal később pedig nagylemez lett belőle. Negyven évvel ezelőtti bemutatója óta kitörölhetetlen értékünk a Szörényi-Bródy szerzőpáros által jegyzett, első igazi – nagy sikereket elért – magyar rockopera, az István, a király. Ennyi idő alatt számtalan feldolgozása született, megjárta a sevillai expo színpadát is, a harmincas évforduló alkalmából pedig Alföldi Róbert alakítgatta át saját elképzelései szerint. 2015-ben, a szerzők előtt tisztelegve egy igazán különleges, koncertszínházi verzióban mutatták be. Ebben a hevenyészett, de mégis hatalmas rajongással és tisztelettel megírt cikkben az 1983-as ősbemutatón és nagylemezen, valamint az egy évvel későbbi filmen keresztül szeretnék megemlékezni a méltán klasszikusnak nevezhető műről. Az apropót elsősorban az adta, hogy a kerek évforduló előtt tisztelegve - a hozzá méltó köntösben és megszólalással - újból elérhetővé vált a rockopera két CD-n, a GrundRecords jóvoltából.

“S a popzene is milyen?!” | Kispál és a Borz: Beszorult mondat (Megadó Kiadó, 2023)

 “A paradicsom nem akar ketchup lenni, a medve meg medvebőr nem. A pandák nem dugnak állatkertben, s a popzene is milyen?!” - énekli Lovasi András a Fenevad című dalban, mely a több, mint 10 év után visszatért Kispál és a Borz Beszorult mondat albumának utolsó előtti tétele. Azé a lemezé, amiről nehezen tudtam elképzelni, hogy a 2010-es búcsúkoncertet követően egyáltalán megszülethet, de - mint azt a mellékelt ábra, esetünkben 11 új dal mutatja - ezeknek a beszorult mondatoknak igenis ki kellett jönniük. Ráadásul pontosan úgy, mintha rögtön az Én, szeretlek, Téged után nem vártunk volna tizenkilenc évet.