(Jelenet a filmből, forrás: port.hu)
Bevallom őszintén, két évvel ezelőtt
meglehetősen lesújtott Szomjas György filmrendező halála, ugyanis részben neki
köszönhető, hogy egészen fiatalon (konkrétan kilenc évesen) azt a zenei világot
választottam, ami idővel mindennapjaim szerves részévé vált: az 1993-ban
kiadott CD hiányában (azt csak évekkel később sikerült beszerezni) a Kopaszkutya
című film dalai gyakorlatilag hangról hangra ivódtak bele a szervezetembe.
Egy rögtönzött bevásárlás alkalmával ugyanis a DVD-filmek között böngészve
megakadt a szemem egy borítón: néhány hosszú hajú fickó egy sintértelepnek
látszó hely félreeső részén körülvesz egy talán még náluk is szakadtabb ebet.
Akkor és ott semmit nem tudtam volna találni, ami menőbb lehet és ez még jó
sokáig nem is változott. (Szülői felügyelet nélkül nézni egy olyan filmet,
amiben néhány - enyhén szólva - alulöltözött hölgy is szerepel, pedig talán még
az első találkozásnál is maradandóbb élmény lehet ennyi idősen.)