"Ha már szakértünk, érdemes precízen csinálni, úgy még a valósághoz is közel kerülhetünk." (P. G.)
"Na ja..." (M.G.)
A 2020-as év utolsó két hónapjának egyik legnagyobb könyvsikere kétségtelenül a Presser könyve című kötet volt és már annak a megjelenése előtt tudni lehetett, hogy Pici bácsi nem áll meg/le, idén jön a folytatás, robog tovább a szép-zene-irodalmi gőzmozdony, hogy stílusos legyek. Ő maga is úgy fogalmazott, hogy „azt mondták, a második sokkal nehezebb lesz. Az biztos. De én nem ijedtem meg. Mert ez a könyv nem a második, hanem az első könyv második fele. Nem is »ugyanolyan.« Ugyanaz. Csak egy évvel később lett kész.” Akkoriban megemlékeztem erről a bizonyos elsőről és újraolvasva azt a bejegyzést sem gondolkodom róla másképp, vitathatatlanul ötcsillagos, minden részletében tökéletes alkotással akadt dolgom abban a cirka negyvennyolc órában, amit ráfordítottam. Fogadásból. Nem szeretném részletesen boncolgatni ennek körülményeit, legyen elég annyi, hogy nyertem, valóban sikerült – igaz, hogy alaposan kicentizve – két nap alatt felfalnom a jelentős oldalszám- és információmennyiséget. Az a kötet 520 oldal és jóval sűrűbb, szerteágazóbb, boncolgatósabb. Mostanra megszoktam annyira Presser stílusát és szerzői morálját, hogy egy pillanatig sem zavart – és a zavar szót itt most egyáltalán nem negatív értelemben használom – az ide-oda nyúlkálás, esetenkénti visszautalgatások, feloldandó kódok, interaktív QR-kódok, semmi.