Töredelmesen bevallom, a szerzőtől eddig több könyvet is olvastam már (lírát, prózát egyaránt), de valahogy nem éreztem azt, hogy írásai rezonálnának a világommal. 2019-ben megjelent, Fehér farkas című kötetének novellái egy érett, beérkezett prózaíró képét rajzolták meg a fejemben, a történetek mindegyike különleges, eltérő hangulatú és stílusú lett, ezért szívesen kerítettem sorra első kispróza-válogatását, a Vonalkódot is. Akadt benne egy-két olyan írás, ami hellyel-közzel megfogott, de a költőként indult Tóth Krisztina kezdő lépései az epika terén viszonylag hosszú időre elvették a kedvemet attól, hogy “be merjem vállalni” másik hasonló jellegű művét. Valahogy a versei sem állnak közel hozzám, a gyerekeknek szóló költeményekről nem is beszélve, viszont a nemrégiben megjelent, négy év (2017-2021) újabb prózatermését összegyűjtő Ahonnan látni az eget felkeltette az érdeklődésemet és félredobva az előítéleteket álltam neki az ismerkedésnek. Viszonyom az írónővel továbbra is felemás, de ezek a szövegek azért egy fokkal jobban tetszettek, mint az egy évvel korábban olvasott vonalasok.
Mivel van ennek a
kívül-belül kemény kötésű antolgóiának egy előszava, melyben Cserna-Szabó
András szerkesztő tökéletesen kifejti az egész apropóját és születéseinek
körülményeit is részletesen taglalja, én most eltekintenék a spoilerektől és
csak a legfontosabbakat emelném ki. Három évvel ezelőtt fogalmazódott meg a
szentesi Bukowskiban (copyright by Bödőcs Tibor), hogy vajon kortárs íróink,
költőink, műfordítóink, stb. hogyan vélekednek a metal műfajról. Lehetett is
írni mindenféle műfajú szöveget aztán, egyetlen kitétellel: próza legyen, de
hogy ezen belül lemezkritika, elbeszélés, naplórészlet születik-e, az abszolút
a szerző dolga. Huszonegy különböző ember, huszonegy különböző zenekar (van
köztük fiktív is) huszonegy dalát választotta ki, hogy papírra vesse a
fémzenével kapcsolatos érzéseit, emlékeit vagy éppenséggel kiváló
asszociációkkal hozzon össze popkulturális mérföldköveket, tisztán saját
érzései szerint. A közelmúltban megjelent, 300 oldalas kötetben ezeket
olvashatjuk összegyűjtve. Minden további a hajtás után, illetve Cserna-Szabó
kifejezetten hangulatos írásában!
A huszonegy tétel kiváló
időutazás a heavy metal alapjaitól napjainkig, konkrétan a kettes Black Sabbath
album Planet Caravanjétől a Korn Start The Healingjéig és addig a
Dream Widowig, ami ugyebár a Foo Fighters-főnök Dave Grohl speciális egotripje.
Közben pedig ott van a Maiden, a Metallica, a Nine Inch Nails, Marilyn Manson,
az Ossian, a Sepultura, de még a The Cult is, szóval egy csomó teljesen és
kevésbé nyilvánvaló választás, noha végigböngészve a tracklistet, nem mind
tisztán metal. (A The Cult például kifejezetten nem, de én nagyon örülök nekik,
mert egyik titkos kedvencem a zenekar.) A szerzők között pedig ugyanannyira
találunk újságírót, költőt és kortárs írónőt, mint zenészéletrajzok
szerkesztőjét, fordítóját, a felhozatal a dalsorrendhez hasonlóan eléggé
változatos.
A baj az, hogy
gyakorlatilag mindegyik novelláról/esszéről/kritikáról, stb. tudnék egy laza
fél oldalt írni (különösen a Kárpáti Gábor Csaba által elkövetett Iron Maiden
vonatkozásúról, ami abszolút csúcspont), de akkor senki nem olvasná végig a
bejegyzést. Különösebben kiemelni sem merem a szerintem tényleg legjobbakat,
mert akkor meg részrehajlással lehetnék vádolható egyesekkel szemben. Ami a
lényeg és ezer százalék, hogy függetlenül zenei meg irodalmi ízléstől is, ezt a
válogatást bárkinek jó szívvel tudom ajánlani, akit érdekel, hol tart a hazai
kortárs irodalom 2023-ban. Biztos vagyok benne, hogy ha elvonatkoztatunk is a
muzikális oldaltól, a szerzők névsorát látva mindenki talál olyat magának,
akihez tud kapcsolódni. Én például nagyon nem kedvelem Szentesi Évát -
elsősorban az öncélúan explicit stílusa miatt -, de a November Rainhez
írt szövegének ötletét tudom értékelni. Akárcsak a Puskás Panni által elkövetett
Ossianosat, ami garantáltan megdobogtatja majd a legendás 2000-es, debreceni
koncertet kedvelők szívét. De hogy milyen az, amikor a Vasszűz tagjai Indiana
Jones-t és Leslie L. Lawrence-t megszégyenítő regényhősökké válnak, hogyan
lehet egy robbanásszerű zenei élmény hatására újból megszületni, tulajdonképpen
mit keres a Nine Inch Nails frontembere egy gyerekzsúron és sikerül-e Babiczky
Tibor hősének eladnia a Harry Pottert saját neve alatt, azt már mondják meg a
lapok! Szóval azoknak, akiknek hozzám hasonlóan ez a zenei világ a meghatározó,
biztos erősebben szól, nyilvánvalóan ők az első számú célközönség, de bejöhet a
metalt legfeljebb távolról, gyanakodva szemlélőknek is, viszont utóbbiaknak
kiemelten ajánlott az előszóval kezdeni, mellé pedig a lejjebb megtalálható
listára felpakolt dalokat is hallgatni, hiszen mindegyik megtalálható a
YouTube-on.
A kezdeményezés kiváló, a
végeredmény pedig úgy is ötcsillagos, hogy nem egyenletes a színvonal, ami egy
hasonszőrű gyűjtemény esetében nyilván nem is lehet elvárás. Összességében
elmondható, hogy a Stay Brutal! olyan lett, mint egy sokoldalú
válogatáslemez vagy egy előadó/zenekar soron következő nagylemeze: a
felvonultatott dalok (ebben az esetben ugyebár novellák) külön-külön nem
biztos, de egyben nagyon is megállják a helyüket. Megvannak a határozottan
magas színvonalú, kiemelkedő pontjai és a kevésbé erős, de attól még
emlékezetes bástyák is, amikre lehet támaszkodni. S talán az sem
szőrszálhasogatás, ha az úgynevezett “töltelékdalokat” említem, hiszen ezekből
is akad egy-kettő, de pont ettől különleges és változatos a válogatás.
Kíváncsian várom, hogy a későbbiekben milyen műfajok kerülnek terítékre,
ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy ez egy sorozat lesz…
A sorozat zárásaként következzen az én listám. Bevallom, kicsit gondban voltam, annyi jó könyvet lehet ajánlani ilyen esetekben. Ígérem nem lesz hosszú, és remélhetőleg mindenki talál rajta legalább egy olyat, amit szívesen ajándékozna. :)
Erre a remek keddre Dóri listája jutott. Vele szintén a Molyon ismerkedtem meg, könyvek terén neki is remek ízlése van. :) Nem mellesleg szintén blogol, ahol olvasmányélményei mellett megosztja kézműves hobbijait, illetve társasjátékos kalandjait is. Itt tudjátok megnézni az oldalát. :) Most pedig következzen a listája, szerintem remek könyveket ajánl! :)
Nagy öröm, hogy ismét egy kedvenc íróm listáját oszthatom meg Veletek. Brandon Hackett, alias Markovics Botond 3x Zsoldos Péter-díjas sci-fi író, regényeit szintén idén fedeztem fel magamnak. Egyik kedvenc témája a transzhumanizmus, ami szerintem is igazán izgalmas, érdemes utánaolvasni, ha még nem ismernétek. De nem is szaporítanám tovább a szót, nézzük, miket ajánl nekünk karácsonyi ajándék gyanánt. :)
Egy kis szünet után következzen a VI. lista. Czinkos Éva, a Trivium Egyesület alapítótagja, elnöke, emellett pedig író (többek között Eve Rigelként lehet ismerős) , szerkesztő és multimédiafejlesztő. Az általa összeválogatott könyvek igazi csemegék, érdemes elolvasni a gyűjtését! :)
A mai lista szintén különleges: ezzel a bejegyzéssel mutatkozik be új, állandó szerzőnk, Keiran Rowley. Ha ismerős a neve, nem véletlen: első regényéről, a Hanyatlásról írtam a blogon korábban. Nagyon örülök, hogy a gárdát erősíti ezentúl, értékeléseit mindig élvezettel olvastam a Moly felületén. Egy könyvvásárlás kapcsán személyesen is szerencsénk volt egymáshoz, a két perces átadásból egy órákon át tartó beszélgetés lett végül. Fantasztikus személyiség, remélem Ti is annyira kedvelitek majd, mint én. Nem is szaporítom tovább a szót, következzen Ő! :D
A negyedik napra egy számomra nagyon kedves író listája jutott. László Zoltán műveit idén fedeztem fel magamnak, a Mindig egyre többet olvastam tőle először. Mondanom se kell, azonnal meggyőzött, hogy az eddigi életművét mielőbb meg kell ismernem teljes egészében. Igazán megtisztelve érzem magam, hogy a felkérésemre készített egy listát a blog olvasóinak. :) Remélem Ti is találtok majd az általa ajánlott könyvek közül egy remek ajándékot! ;)
A mai listát egy, a szívemnek igen kedves blogger állította össze. Anna ugyanúgy sci-fi rajongó, mint én, de előszeretettel olvas más zsánerben is. Egyik közös kedvencünk például Kondor Vilmos munkássága. :) Újabban a Roboraptorra is ír cikkeket, főleg filmekről és sorozatokról, érdemes ott is figyelemmel követni. A blogját ezen a linken, az Instagramját pedig itt éritek el.
Nehéz időket élünk: brutális infláció, ennek következményeként elszálló árak, viszont a fizetésünk nem feltétlenül követi ezeket a változásokat. Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy a könyv még mindig egy remek ötlet karácsonyra, nem szabad hagynunk, hogy a kultúra és a szórakozás kivesszen hétköznapjainkból. Egészen karácsonyig különböző listákkal igyekszünk segíteni a megfelelő ajándék megtalálásában. Mitől lesznek ezek különlegesek? Igyekeztünk olyan könyveket választani, amik könnyen beszerezhetőek, régi és új megjelenések egyaránt megtalálhatóak rajtuk.
Elsőként Bianka listáját olvashatjátok. Vele a Molyon ismerkedtem meg, könyvek terén remek ízlése van, jó érzékkel választ a szép- és szórakoztató irodalmon belül. Fogadjátok szeretettel az írását! :)
(Sajnos) mindenki által jól ismert és nem éppen kellemes okokból nem nagyon szeretek visszagondolni a 2020-as esztendőre. Felesleges részletezni ezt a kiindulópontot, azonban alábbi bejegyzés kontextusához elengedhetetlen a timecode, hiszen a televíziós producer / DJ / zenekarvezető / ex-Playboy-főszerkesztő Radnai Péter két évvel ezelőtt kapta valahogyan, valahonnan, valamikor az isteni szikrát: ugyan már mennyire menő volt régen a televíziózás és hát ezek az arcok gyakorlatilag megegyeztek a mai influenszerekkel - tevékenységük bizonyos szintjeit tekintve legalábbis mindenképpen. Irány- és példamutató, értéket közvetítő hölgyek és urak voltak, akikre egy ország figyelt. Manapság a divatkifejezésnek nyilván van egy erősen pejoratív kicsengése is, de ha mondjuk a könyves tartalmakkal, esetleg videóikon keresztül történelmi tényeket interaktív formába helyezőkre gondolunk, kicsit biztatóbb az összkép. Na, de a lényeg, hogy ez a csóka, aki egykor a TV2-n futott Big Brother című reality előkészítésében is oroszlánrészt vállalt, látva bizonyos archív felvételeket arra gondolt, leül beszélgetni egykor országosan ismert és elismert képernyősökkel, rádiósokkal, sorozatszereplőkkel…
A mai nap örömteli számomra, betöltötte első "életévét" a blog! Ennek apropóján egy kisebb nyereményjátékkal szeretnék Nektek kedveskedni. A képen látható csomagot lehet megnyerni, ennek tartalma a következő:
„Legyen egy másik történet a lapon,
legyen a könyvben ember, és ha hagyom,
vigyen a mélybe engem is a varázs,
a tűzben égjek, égessen a parázs…” (Tiffán Zsolt – Rudán Joe –
Palancsa Gábor: Nibiru)
A
jelen bejegyzés írása közben döbbentem rá arra, hogy több évnyi blogos előélet,
rengeteg meghallgatott album és elolvasott könyvoldal után is irtó nehéz tud
lenni egy olyan szöveg megformálása, amiben központi szerepet játszik az ember
egyik kedvence. Még véletlenül sem az okozza a legnagyobb problémát (már ha ez
egyáltalán probléma egy ilyen szenvedéllyel űzött hobbi esetében), hogy
egyszerre kell egy új lemezről és könyvről beszélnem valahogyan – majd csak
sikerül normálisan, elfogultság nélkül –, hanem annak ténye, hogy a főszereplő
mindkét esetben Rudán Joe, aki számomra az igazi és egyetlen magyar rockhang, A
Torok. Tizenhat évesen, a Pokolgép Adj új
erőt albumát meghallva olyan minőségbeli szintlépést éreztem minden létező
szempontból a Kalapács-korszak anyagaihoz képest, hogy szinte földre hullt az
állam. (A vérbeli, „true” metalból már rég kinőttem és sokkal inkább a
komplexebb, technikásabb és agyalósabb zenékre álltam rá, azért ez még mindig
ott van a kedvencek között és kétségtelenül a legjobb hazai metalalbumnak
tartom.) Más kérdés, hogy az egy évvel későbbi Vedd el, ami jár! mostanra sem tudott közel kerülni hozzám… Lássuk
be, azért nagyon más a kettő – nekem legalábbis – és ha választani kell, akkor
bizony a Rainbow Long Live Rock ’n’ Roll albumának
borítójára hajazó külsővel megjelent ’91-es anyag az igazi reveláció. Ez volt
az a korong, aminek segítségével a Coda elnevezésű zenekarával kisebb-nagyobb
sikereket elérő pécsi srác végre kitörhetett a másodvonalból és országos
ismertségre tehetett szert, ráadásul rögtön egy vezető metalzenekar frontján.
Harminc éve van tehát igazán a fősodorban Joe, aki évek óta emlegette – így lassan
szállóigévé is vált a gondolat és szerintem sokan el is temettük az ötletet –,
hogy idővel megírja memoárját, lévén érdemes lenne és hát alaposan dokumentálta
a múltat, ráadásul remek írói vénával és mesélőkészséggel áldotta meg az Ég. A
2021-es év végén megjelent harmadik szólóalbumának megjelenése tökéletes
apropót szolgáltatott arra, hogy végre ez a tényleg több éve várt kötet is
napvilágot lásson. Dupla bemutató következik hát, tessék kapaszkodni!
"Ha már szakértünk, érdemes precízen
csinálni, úgy még a valósághoz is közel kerülhetünk." (P. G.)
"Na ja..." (M.G.)
A
2020-as év utolsó két hónapjának egyik legnagyobb könyvsikere kétségtelenül a Presser könyve című kötet volt és már
annak a megjelenése előtt tudni lehetett, hogy Pici bácsi nem áll meg/le, idén jön a folytatás, robog tovább a
szép-zene-irodalmi gőzmozdony, hogy stílusos legyek. Ő maga is úgy fogalmazott,
hogy „azt mondták, a második sokkal nehezebb lesz. Az biztos. De én nem ijedtem
meg. Mert ez a könyv nem a második, hanem az első könyv második fele. Nem is
»ugyanolyan.« Ugyanaz. Csak egy évvel később lett kész.”Akkoriban megemlékeztem erről a bizonyos elsőről és újraolvasva azt a bejegyzést sem
gondolkodom róla másképp, vitathatatlanul ötcsillagos, minden részletében
tökéletes alkotással akadt dolgom abban a cirka negyvennyolc órában, amit
ráfordítottam. Fogadásból. Nem szeretném részletesen boncolgatni ennek
körülményeit, legyen elég annyi, hogy nyertem, valóban sikerült – igaz, hogy
alaposan kicentizve – két nap alatt felfalnom a jelentős oldalszám- és
információmennyiséget. Az a kötet 520 oldal és jóval sűrűbb, szerteágazóbb,
boncolgatósabb. Mostanra megszoktam annyira Presser stílusát és szerzői
morálját, hogy egy pillanatig sem zavart – és a zavar szót itt most egyáltalán nem negatív értelemben használom –
az ide-oda nyúlkálás, esetenkénti visszautalgatások, feloldandó kódok, interaktív
QR-kódok, semmi.
Kulcsdalok
egy kulcsembertől. Könyv a zenéről, életről, hivatásról, apaságról – őszintén.
Szerelmeslevél, amellyel most egy kicsit visszaadhat azoknak, akiktől kapott.
„Legyen
a mélységnek fény, a túl sekélynek nincs esély.
Az élet nem színjáték, de ha játszani kell, csak őszintén.” (Kalapács:
Őszintén; album: Totem, 2003.)
Szarka
József, vagy ahogyan itthon – és minden valószínűség szerint a világ több
pontján is, ahol eddigi élete során megfordult – szélesebb körben ismerik,
Joseph olyan ember, akit úgy ismerek, hogy soha nem találkoztunk szemtől
szemben. Emlékszem, amikor tizenötéves fejjel a kezembe kerültek életem első
Hammerworld magazinjai egy olyan időszakból, amikor még nem is így hívták hazánk
egyetlen, immáron harmincöt éve folyamatosan a piacon lévő nyomtatott
sajtóorgánumát, mely rock/metal zenével foglalkozik, az Ő írásai ragadtak meg
legjobban. 2014 őszét írtuk, négy nappal a tizenötödik születésnapom előtt már
sokadik alkalommal, de első ízben igazi középiskolásként léptem át egy jó hírű
fehérvári szakközép kapuját, s a megelőző nyáron, melynek hatalmas vihar és
több napig tartó intenzív eső vetett véget, bizony az első szerelem tüzétől
lángoltam egyfolytában.
