Mindig izgalmas dolog, ha az ember egy elsőkönyves magyar szerző művét olvashatja. A Zárt birodalom egy öt kötetesre tervezett sorozat kezdő etapja, nagyon örültem a lehetőségnek, amit Norbert nyújtott azáltal, hogy elküldte nekem véleményezésre. A következő sorokban kicsit spoileresen le is írom, milyen lett a könyv. ;)
 |
| ENZED Kiadó, 2021, 412 oldal, puhatáblás |
Fantasyt sajnos nem olvasok olyan gyakran, mint szeretnék, finn fantasy meg még egy egyáltalán nem járt a kezeim között. Ezt a problémát orvosolni kellett, hétvégén nekifogtam a Csuka-átok című műnek. A könyv a Metropolis Media jóvoltából került hozzám, amit ezúton is hálásan köszönök!
 |
| Metropolis Media, 2021, 331 oldal, puhatáblás |
"Agatha Christie is megemelné előtte a kalapját. Bravó!" Sarah Pinborough ajánlásával fogad a borító, ami igen erős kezdés, hiszen AC-t a krimik koronázatlan királynőjének tartják. Bevallom őszintén, én maximum ha két könyvét olvastam, azokat is még tizenévesen, nem mondanám magam a szakértőjének. Ennek ellenére érdeklődve vettem kezembe Pavesi első művét, mely a Nyolc nyomozó címen jelent meg itthon, és nem titkoltan az írónő előtt tiszteleg.
 |
| Agave Könyvek, 2021, 288 oldal, EPUB |
 |
| Gabo Könyvkiadó, 2018, 893 oldal, keménykötés |
 |
| Agave Könyvek, 2020, 648 oldal, puhatáblás |
Mivel hasonlóval még nem találkoztam, gondoltam, hogy indítok egy sorozatot, amiben Anyukám kedvenc könyveit fogom bemutatni. Az első részben egy alapvetően kedvelt művet, A parfümöt fogom kivesézni, így aki nem olvasta, a következő soroknak óvatosan fogjon neki. :)
 | |
| Árkádia, 1988, 232 oldal |
Folytatom az Agave 2021-es megjelenéseinek olvasását, most a kissé túltolt reklámmal érkező Afázia volt a soros. Baráth Katalin neve számomra nem ismerős, de egy gyors guglizás után megtudtam, hogy eddig a krimi és történelmi regények körében alkotott. Izgalmas kezdés, vajon mit hozott ki a sci-fi zsáneréből: egy izgalmas, újszerű dolgot, vagy egy könnyen felejthető tucatmunkát?
 |
| Agave Könyvek, 2021, 330 oldal |
Nagyon kedvelem a horror és thriller műfaját, azonban azt vettem észre, hogy az ezekben megtalálható elemek nem úgy hatnak rám, ahogy egy átlag emberre. Nem rágódok rajta napokon át, nem borzadok el a durvább részeknél, egyszer elolvasom/látom, és nem történik bennem semmi extra. Nos ez a könyv viszont a visszajelzések alapján tökéletes arra, hogy akár évekre a tudatunkba égessen egy-egy jelenetet.
 | |
| Agave Könyvek, 2021, 304 oldal |
Gondolom sokan hallottatok már a műről, egyesek odavannak érte, mások pedig nagyon unták, így el sem olvasták teljesen. Hogy őszinte legyek, én mindkét oldal álláspontját megértem, de inkább tartom remek disztópiának, mint kínszenvedésnek. A következő sorok enyhén spoileresek lesznek, így ha még nem volt szerencséd a könyvhöz, óvatosan haladj tovább! :)
 |
| Jelenkor, 2019, 488 oldal |
Ez a kiadás szerintem a legszebb az összes közül, védőborító nélkül is szemet gyönyörködtető. Külön öröm, hogy Atwood előszavával indít a kötet, ad egy-két plusz adalékot a mű megkezdése előtt. Ilyen például az, amikor megválaszolja azokat a kérdéseket, hogy vallásellenes-e a könyve, vagy éppenséggel egy jóslatot mutat be ezzel.
Kicsit zanzásítva, hogy honnan kezdődik a történet: az amerikai elnök puccs áldozata lesz, és az utána következő brigád kikiáltja a Gideán Köztársaságot. Ez a vallásközpontú államforma szép lassan egy régi korba vezeti vissza a népet, ahol a nők csak kvázi "szülőgépek", hiszen muszáj a fajfenntartás, a különböző vegyszerek és atomkatasztrófák miatt általános nemzőképtelenség lesz úrrá a világon. Frené feljegyzéseiből fogjuk megismerni jobban a helyzetet; ő egy Szolgálólány, feladata, hogy a kirendelt Parancsnoknak gyermeket szüljön. Mint a bevezetőben említettem, megértem azokat, akik unalmasnak, szenvedősnek tartják a könyvet az első pár fejezet alapján. Amennyiben nem olyan hangulatban ülünk neki, akkor nem fog beszippantani az a nyomasztó, végtelenül szomorú leírása a megváltozott mindennapoknak, úgy tűnhet, hogy főszereplőnk csak kínlódik, nyűglődik. Pedig ha belegondolunk, nagyon nehéz lehet feldolgozni azt, hogy az egyik pillanatban teljes értékű anyaként létezel, a másikban meg már elszakítanak a családodtól, és vadidegenek között, korlátozva kell tengődnöd.
Atwood jól ugrál a múlt és a jelen történései között, nálam legalább is nagyon működött a dolog. Külön pluszpont, hogy így jobban átadja a feljegyzések, visszaemlékezések érzését. No de mitől olyan erős ez a mű, miért tudja a legjobb kedvet is elrontani fél pillanat alatt? Túlságosan elképzelhető, még 2021-ben is, és ez rendkívül nyomasztó. Rengeteg olyan dolog van benne, ami ma is megfigyelhető, igaz nem akkora mértékben és erővel, mint a könyvben. Gondoljunk csak az egyházak abortusz elleni hisztériájára. Vagy vegyük a hatalomátvételt: a könyvben azzal hitegetik az embereket, hogy ez csak egy átmeneti állapot, pár hónap és vége... Akarva, akaratlanul az itthoni események jutottak eszembe: ugyanúgy hónapok óta hitegetve vagyunk, közben meg megy a lopás, a mismásolás, előrébb viszont nem kerülünk.
Vannak olyan elemek is a könyvben, amit nehezen vesz be az ember gyomra, el sem akarja képzelni, hogy ilyesmi megfordulhat egy ember fejében. Számomra az egyik "legocsmányabb" a Szertartás, ami minden hónapban egyszer van, ekkor a Parancsnok érzelemmentesen megkeféli a Szolgálólányt Felesége jelenlétében, és reménykednek, hogy a lány teherbe esik. De említhetném a Szülésnapot, ami szintén hasonlóan gyomorforgató: ekkor a környékbéli összes Szolgálólány és Feleség jelenlétében szül az egyik lány, de úgy, hogy közben a Feleség a feje felett ugyanúgy szülőpózban, és a Feleségek őt istápolják, mintha ő adna életet egy új csöppségnek. Akármennyire lelombozó, és nehezen emészthető a cselekmény, olvastatja magát, én két nap alatt kiolvastam, ami nálam egy hatalmas dicséretnek felel meg. (Az esetek nagy részében.)
Érdekes befejezést kapunk, ami 1984-ben eléggé szíven üthette az olvasóközönséget, hiszen a végén felmerülő kérdés megválaszolására 35 évet kellett várni. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem kell ennyit várnom a folytatásra, és őszintén remélem hogy hasonlóan jó, ha nem jobb művet tarthatok majd a kezemben.
Kérlek segítsd a munkámat, és töltsd ki az itt található kis kérdőívet! :) Előre is köszönöm!
BenGa
Aki kedveli a fantasy műfaját, idővel biztosan találkozott a Kaland-Játék-Kockázat (KJK), vagy a Harcos Képzelet könyvekkel, és eltöltött velük pár órát. Ha valaki nem ismerné az ilyen jellegű játékokat, akkor annak egy rövid gyorstalpaló: minimális felszereléssel (egy kalandlappal, ami általában a könyvben megtalálható, de szerintem célszerű külön lapra átmásolni; 2 darab dobókockával, és egy tollal) kvázi szerepjátékozhatunk. Mindegyik könyv új kalandot rejt magában, majdhogynem végtelen kikapcsolódást tud nyújtani. Az interneten van egy oldal, ahol pár kötet megtalálható, így az sem akadály, ha hirtelen egyet sem találunk otthon, viszont szeretnénk kipróbálni, esetleg újra elmélyedni egy régebbi kalandban.
Emlékeim szerint 11-12 éves koromban találkoztam az első KJK könyvvel, onnantól kezdve nagy volt a "szerelem". Így örömmel fogadtam nemrégiben a megkeresést Szlobodnik Gábortól, hogy olvassam el az ő játékukat, mely A végzet prófétái címet kapta. Innen is köszönöm a lehetőséget!
 | |
| Tényleg nem kell sok dolog a kikapcsolódáshoz. |
Azt kell mondjam igényes kiadás lett, bár nem a megszokott KJK formátumban, hanem annál valamivel nagyobb méretben. Ez részemről nem volt zavaró, amúgy sem túlzottan helyigényes a játék, ha nekiülünk. Egyetlen negatívum, hogy a borító pár 'olvasás' után nagyon meghajlik, ez valószínűleg orvosolható azzal, hogy két vastagabb könyv közé betesszük pihenni. A illusztrációkat Juhász Ernő készítette, rajzai jól illeszkednek a történésekhez, hangulathoz.
Ahogy a kötet elején is olvasható, a Vindgardia Hősei sorozat első részével van dolgunk. Ebben a kalandban egy visszavonult zsoldosvezér bőrébe bújhatunk, aki "Zsugori" Fengor testőreként dolgozik. Egy nap a kereskedő feladatot ad számára, mivel mostanság a karavánjait folyamatosan kirabolják, a következő útnál kell neki egy tapasztalt vezető (alias karakterünk), aki sikeresen célba juttatja a szállítmányt Nordhern városába. Itt jön a játék első mókás eleme, ahol társakat választhatunk magunk mellé. Összesen 7 zsoldoscsapatból válogathatunk hármat az útra (esetleg négyet, ha marad elegendő aranytallérunk), viszont hogy ne legyen olyan egyszerű, egyes csapatok nem férnek meg egymás mellett különböző okok miatt, ebből kifolyólag nem választhatjuk őket együtt. A társaságok balanszolva vannak, mindegyiknek van előnye, hátránya, sőt, 1-2 még hasznos képességgel is rendelkezik, úgyhogy izgalmas kombinációkat lehet összehozni egy-egy útra.
A játékmenet nem nehéz, a csata sincs túlbonyolítva, tökéletesen hozza a 80-as, 90-es években megjelent könyvek hangulatát. Itt jön képbe a második nekem nagyon tetsző ötlet, a sorspróba. Bizonyos szituációkban két kockával való dobás után egy táblázat segítségével tudjuk meg, hogyan folytatódik tovább történetünk. Nálam átlagolva körülbelül 30 perc volt egy út, de itt figyelembe kell venni, hogy egy idő után már nem fogjuk teljesen elolvasni a már korábban megismert részeket, ezáltal a játékidő is csökken. Sajnos még egyszer sem sikerült nyernem, volt, amikor egy tárgy rosszul időzített használata hozta el a véget, máskor pedig olyan szerencsétlenül dobtam a kockákkal, hogy esélyem sem volt megnyerni az adott csatát. A történet jól van megírva, nem lesz unalmas a sokadik próbálkozás során sem, újrajátszhatóság szempontjából már-már tökéletes.
Összességében számomra egy jó élményként marad meg a kötet, amit bátran tudok ajánlani kezdőknek és újrakezdőknek egyaránt. Az biztos, hogy én is beszerzem majd a sorozat további részeit! Ha kedvet kaptatok a könyvhöz, akkor itt tudjátok beszerezni az ingyenes azw3, epub verziót, de ha fizikai formában szeretnétek a magatokénak tudni, akkor a papírkönyv megrendelési helyeit is megtaláljátok.
BenGa
Az 'Oumuamua-ról csak akkor szereztem tudomást, amikor ennek a könyvnek a megjelenését bejelentették, a fülszöveg pedig egyből felkeltette az érdeklődésemet, így nem volt kérdés, hogy beszerzem a kötetet.
Elsőre mit várna az ember egy ilyen írástól? Csupa száraz tényt és adatot, amik mellett szerencsés esetben nem kell folyton guglizni, mert a lábjegyzetek kielégítő magyarázatot adnak. Ehhez képest egy jól felépített, a témában nem túl jártas ember számára is érthető, olvasmányos fejtegetést kapunk.
A könyv elején megismerkedhetünk az objektum észlelésének körülményeivel, utána pedig a szerző életútjába nyerhetünk betekintést, ami magyarázatot ad arra is, hogyan jutott el a mai életfelfogásához, gondolkodásmódjához. Innentől jön az izgalmas rész: miért érdemes úgy tekinteni az 'Oumuamuára, mint egy földön kívüli civilizáció 'valamijére'? Ugyanis a mai napig nem tisztázott kérdés, hogy mi is volt pontosan a 2017. októberében feltűnő tárgy. Ami számomra a legmegdöbbentőbb volt az olvasás során: a tudósok nagyobb része teljesen elzárkózik attól a lehetőségtől, hogy nem mi vagyunk az egyetlen intelligens, fejlett civilizáció a világegyetemben. Loeb remekül levezeti, hogy ez miért veszélyes, miért vetheti vissza akár évtizedekkel az űrkutatást. Bevallom, nekem ez teljesen új információ volt, ezek szerint gyermekien naiv voltam, amikor azt hittem, hogy nyitottak az ilyen kérdésekben a tudósok/kutatók. Ehhez képest kiderül, hogy olyan dolgokra boldogan dobálják a pénzt, aminek még véletlenül sincs bizonyítottsága, ellenben nem mernek kockáztatni akkor, amikor lenne valamiféle kapaszkodó.
Ennek fényében nem csodálkozom, hogy remek kis vitákat generál a téma, én is rengeteg potenciált látok benne. Az író meggyőzően tálalja gondolatmenetét, hogy az 'Oumuamua miért nem lehet se üstökös, se meteor, illetve mit/miket eredményezhet, ha abból indulunk ki, hogy ez egy másik faj által került a látóterünkbe. Azt nem árt tudni, hogy Loeb édesanyja révén a filozófiát is kedvelte, így ilyen jellegű kitérések is vannak a könyvben, emellett pedig élete egyes szakaszaiba is visszatekint a feltételezés levezetése során. Egy dolgot nagyon furcsállottam: Loeb úgy gondolja, a valóságtól elrugaszkodott tudományos-fantasztikus művek (is) gátolják azt, hogy többen kutassák egy földön kívüli civilizáció lehetőségét. Én nem hiszem, hogy az ilyen jellegű könyvek bármiféle hatással lehetnének magára a kutatásokra. A nagyobb probléma a tudományos arroganciában keresendő, amit a könyvben is említ: egyesek nem képesek a saját tézisüknél tovább haladni, ezzel pedig megakasztanak mindent és mindenkit, akik nem hasonlóan gondolkoznak. Szerintem ilyen emberekre a saját életünkben is találunk bőven példát... Abban viszont biztos vagyok, hogy a krimi műfaját szeretheti, hiszen szerinte "A tudomány olyan, akár egy detektívregény...", itt is a meglévő bizonyítékokból kell következtetnünk a nagy egészre.
A szöveget ábrák, felvételek teszik érdekesebbé, ebben találtam a könyv egyetlen gyengéjét: hiba volt ezeket fekete-fehér képekként elhelyezni, egy-kettő túl sötétre sikeredett, nem lehet rendesen tanulmányozni. Összességében egy olyan művet kapunk, melynek megszületése nem volt hiábavaló, ilyenekre van szükség, ha közelebb akarjuk hozni a hétköznapi emberekhez ezeket a témákat. Nálam elérte a célját, ezentúl jobban fogok figyelni az űrkutatásra. :)
BenGa
Januári utolsó olvasásom kiváló hónapzárónak bizonyult. :)
Tarja, mint a borítón is látható, [bekezdés]-díjas, melyet 2018-ben nyert el művével. Elsőkönyves, de novellái korábban már különböző antológiákban megjelentek, például a Poket keretein belül kiadott 100 szóban Budapest kötetekben. A remek borító, és a könyvben található grafikák Németh Gyula munkái, a neve onnan (is) lehet ismerős, hogy a Dr. Moreau szigetének új kiadásában szintén az ő alkotásai láthatóak.
Műfajilag fantasy/szatíra eleggyel van dolgunk, de nyugodtan hozzá lehet csapni a történelmi címkét is, ha nagyon akarjuk. Olvasás közben két dolog fog azonnal feltűnni: 1) a nyelvhasználat rendkívül választékos, idejét se tudom, hogy mikor volt utoljára olyan könyv a kezemben, ahol ennyire jól bántak a szavakkal. Bevallom, pár szónál utána kellett néznem, hogy mit is jelent pontosan, úgyhogy még újat is tanultam a kötet által. (Szókincsfejlesztés level végtelen.) Felhívnám a figyelmet a hangutánzó szavakra, a 'bröftyenései' például zseniális. 2) Tarja nagyon erős leírásokban, a hangulat megteremtésében. Ha nem csak felületesen futjuk át a sorokat, akkor nagyon hamar úgy érezhetjük, hogy ott ülünk ténylegesen a Didergő Vándorban, vagy éppen Fenyvesmélye nem túl bizalomgerjesztő ösvényeit járjuk.
A történetben öt főbb szereplő közreműködésével ismerhetjük meg, hogy milyen az, amikor egy pusztító politikai eszme végigsöpör egy nem éppen fejlettségéről híres országban, jelen esetben Havasfelföldön: az elején még újnak, jónak hat, de a végére csak a kilátástalanság és a semmi marad. Érdekes egy ilyen folyamatot végigkövetni, valahogy így képzeltem el, miként éli meg ezt egy nép, illetve hogyan próbál meg túlélni mindezek után. Karakterek szempontjából nézve a művet remekül el vagyunk látva, például nem volt olyan szereplő, akit ne kedveltem volna egy kicsit sem. Személyes kedvencem Leiden, a zwelf: nyomorult, szerencsétlen, agyalágyult, de mindezek ellenére mégis szerethető. Nagyon sötét humora van a kötetnek, felfedezhető egy kis alpáriság is itt-ott, ami üdítően hatott rám, lévén ehhez kevesen mernek nyúlni, vagy ha mégis, akkor borzasztó a végeredmény. Ez a fajta humor viszont nem mindenkinek való, így azok számára nem feltétlen lesz teljes értékű az élmény.
Összességében nézve ez egy kiváló első könyv, rosszat nem igazán tudnék róla mondani. Ha mindenképpen kellene, akkor talán az utolsó fejezeteknél cserélném meg a sorrendet, ott egy kicsit furán jött ki, hogy csak később lett megemlítve, hogyan is mozdították el Dorannát a trónról. A másik legnagyobb probléma pedig az, hogy nincs még egy Kauppinen kötet, amit olvashatnék. :( Remélem mielőbb megörvendeztet minket Tarja egy hasonlóan jó színvonalú művel. :)
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésetek a könyv iránt, akkor itt tudjátok megrendelni, az írónőt pedig blogján követhetitek figyelemmel. Kövessétek, szeressétek! :)
Bónusz zene (talán egy icipicit a könyvhöz is passzol ;D ):
Az Ílionnál jöttem rá, hogy Simmons műveit nem szabad csak úgy tessék-lássék módjára olvasni, meg kell nekik adni a teljes figyelmet, különben nem tudjuk élvezni azt a csodát, amit könyveiben elénk tár. Emlékszem, hogy a Hyperion is milyen hatással volt rám, így boldogan vetettem bele magam ebbe az izgalmasnak tűnő olvasmányba.
Már maga a borító telitalálat, öröm ránézni. Ahhoz képest, hogy féltéglának számító könyvről beszélünk (668 oldal), nem kellemetlen tartani olvasás közben; szerencsére a gerinc sem túl feszes, képtelenség megtörni. (Akinek ennek ellenére sikerült, az szégyellje el magát gyorsan.) A betűtípus jól lett kiválasztva, egyedül a dőlt betűs részeknél lehet nehezebben kiolvasni a b betűt, de ez sem okoz hosszútávú problémát.
A cselekmény alapvetően három szálon fut, melyek szépen épülnek egymásra: az első a Marson zajló (!) trójai háborút mutatja be Hockenberry, a szkholiaszta szemszögéből, a második a (régi) Földön játszódik, itt Daemant, Harmant és Savit érdemes kiemelni, míg a harmadikban megismerkedhetünk a két moraveccel, Mahnmuttal és Orphuval. Szerencsére sehol sincs elkapkodva a történet, lassan, de biztosan haladunk, közben pedig Simmons megdolgoztatja a fantáziánkat részletes leírásaival. Mindegyik szál érdekes a maga módján, az elején talán a két "robot" elmélkedése Shakespear és Proust műveiről hathatnak száraznak és unalmasnak, főleg úgy, ha nem ismerjük ezeket mélyebben. Engem szórakoztatott a mű végig, bár a hard sci-fi részeknél elő kellett hívnom Google barátomat, régen merültem el mélyen a fizika csodálatos világában.
A kötet végére a felmerülő kérdések felére-háromnegyedére választ kapunk, remélem a második kötet tisztáz majd mindent. (Ha meg nem, rituálisan elégetem a szoba közepén, esetleg az alom alá kerül. :D)
Karakterek szempontjából sem lehetett egy rossz szavam se, egytől egyig jól átgondoltak és érdekesek. Ajánlom figyelembe például Daemant, őt az elején kifejezetten gyűlöltem, de a végére sokat változott a szememben. Ne ijedjünk meg a sok szereplőtől, egyrészt nem mindegyiket kell fejben tartani, másrészt a kötet végén van egy lista róluk, amit bármikor fellapozhatunk, ha úgy érezzük, egy kicsit elvesztünk a nevek tengerében.
Olvasás közben sokszor gondolkoztam el, hogy műfaját tekintve mi illene erre a műre leginkább: vannak benne hard sci-fi részek, emellett megtalálható a történelmi regény/eposz kombinációja is... Ha mindenképp be kell sorolni, fűszeres sci-finek nevezném.
Nyugodt szívvel ajánlom, de mint a bevezetésben is említettem, csak úgy álljunk neki, ha rendesen tudunk rá figyelni, különben nem élvezhetjük teljes egészében.
Szívesen várok mindenféle visszajelzést a posztról, jót s rosszat egyaránt. :)