Fagyi, popcorn és némi édesség | THIS CALLING - Nightlife (H-Music Hungary, 2024)

Napok óta más sem szól nálam rotációban, mint a This Calling új albuma. (Előtte meg az előző pörgött oda-vissza, úgyhogy meglepne, ha kimaradnának az év végi Spotify-listámból.) Egyelőre csak digitálisan, de ha minden igaz, hamarosan a CD is befut, ugyanis az ilyen instant kedvenc muzsikákból nagyon kell a fizikai formátum, meg hát a borítókép is pazar, szeretném sokszor és sokáig elnézegetni. De hogy kik is ezek az arcok, ha esetleg nem tudnád? A bandát még pár éve Fellegi Ádám (Noble Victory, Bridge To Solace, The Idoru) és Bödecs András (The Idoru, Poison Alley) hozták össze, hogy tisztelegjenek a négyakkordos, ultra dallamos HC/punk színtér előtt. A 2020-as debütlemezre (Methods of Protest) csatlakozott hozzájuk a Magma Rise-ból Herczeg László gitáros, a fixálódott élő felállásban pedig (ahogy magán a korongon is) ott van a doboknál Szirota Márió (ex-Alvin és a Mókusok) és a bőgőnél Pap Attila (Patikadomb, Soulwave), valamint a műfaj határait kitolva, már-már a popularitást megcélozva - nagyon helyesen - Pettenkoffer Zsófi, Szabó Léna és Vida Írisz Minami a vokálban, a fémszíveket is megdobogtató, fülsimogató pillanatokat hozva. Összességében garantált az arconpörgés már az első hangoktól kezdve, de az angyali hangú trió finomít valamennyit ezen a szigorúságon.

Márciusi lemezajánló #1 - Olvasd össze a címeket! | Archaic: The Endgame Protocol (H-Music Hungary, 2022)

Gyakran vannak olyan itthoni megjelenésű lemezek, kellő profizmussal és elhivatottsággal rendelkező zenekarok, akikre lazán rámondjuk, hogy amit csinálnak, az igenis nemzetközi színvonalú, tessék próbálkozni Amerikában, Németországban, ott ezerrel kajálnák a teljesítményüket - Magyarországon ugyanis az underground fogalma nagyon is szó szerint értendő, ha valakinek onnan sikerül kitörni, az felér egy kisebb csodával. Thrash metallal nyilván nehéz eladnia magát az embernek, erre még az angol nyelv is rápakol egy lapáttal és akkor a több, mint egy évtizedben folyamatosan dinamikus változásokon áteső zeneipart nem is említettem… (Fizikai hordozók lezüllesztése, streaming előtérbe kerülése és persze az immáron két éve örök vesszőparipa, a “drága” pandémia, stb.)

[Zene + könyv] Rudán Joe: Feketén fehéren (H-Music) + Rudán József-Szentesi Zöldi László: Rudán Joe (magánkiadás)

 

„Legyen egy másik történet a lapon,
legyen a könyvben ember, és ha hagyom,
vigyen a mélybe engem is a varázs,
a tűzben égjek, égessen a parázs…”
(Tiffán Zsolt – Rudán Joe – Palancsa Gábor: Nibiru)

A jelen bejegyzés írása közben döbbentem rá arra, hogy több évnyi blogos előélet, rengeteg meghallgatott album és elolvasott könyvoldal után is irtó nehéz tud lenni egy olyan szöveg megformálása, amiben központi szerepet játszik az ember egyik kedvence. Még véletlenül sem az okozza a legnagyobb problémát (már ha ez egyáltalán probléma egy ilyen szenvedéllyel űzött hobbi esetében), hogy egyszerre kell egy új lemezről és könyvről beszélnem valahogyan – majd csak sikerül normálisan, elfogultság nélkül –, hanem annak ténye, hogy a főszereplő mindkét esetben Rudán Joe, aki számomra az igazi és egyetlen magyar rockhang, A Torok. Tizenhat évesen, a Pokolgép Adj új erőt albumát meghallva olyan minőségbeli szintlépést éreztem minden létező szempontból a Kalapács-korszak anyagaihoz képest, hogy szinte földre hullt az állam. (A vérbeli, „true” metalból már rég kinőttem és sokkal inkább a komplexebb, technikásabb és agyalósabb zenékre álltam rá, azért ez még mindig ott van a kedvencek között és kétségtelenül a legjobb hazai metalalbumnak tartom.) Más kérdés, hogy az egy évvel későbbi Vedd el, ami jár! mostanra sem tudott közel kerülni hozzám… Lássuk be, azért nagyon más a kettő – nekem legalábbis – és ha választani kell, akkor bizony a Rainbow Long Live Rock ’n’ Roll albumának borítójára hajazó külsővel megjelent ’91-es anyag az igazi reveláció. Ez volt az a korong, aminek segítségével a Coda elnevezésű zenekarával kisebb-nagyobb sikereket elérő pécsi srác végre kitörhetett a másodvonalból és országos ismertségre tehetett szert, ráadásul rögtön egy vezető metalzenekar frontján. Harminc éve van tehát igazán a fősodorban Joe, aki évek óta emlegette – így lassan szállóigévé is vált a gondolat és szerintem sokan el is temettük az ötletet –, hogy idővel megírja memoárját, lévén érdemes lenne és hát alaposan dokumentálta a múltat, ráadásul remek írói vénával és mesélőkészséggel áldotta meg az Ég. A 2021-es év végén megjelent harmadik szólóalbumának megjelenése tökéletes apropót szolgáltatott arra, hogy végre ez a tényleg több éve várt kötet is napvilágot lásson. Dupla bemutató következik hát, tessék kapaszkodni!