Biztos vagyok benne, hogy az Archaic soraiban is muzsikáló Erdélyi Péter, valamint azonnal megjegyezhető, karakteres énekhangú Pötörke Zoltán frontember nevével-arcával leginkább fémjelezhető banda egyike azon kevés hazai, magyar nyelven metalzenét játszó csapatoknak, akik hamar a fülben ragadó (és nem túlzottan populárisra vett) témákat játszanak, kifogástalanul egyensúlyoznak a durvább témákat szellősebb-dallamosakkal váltogató, egyedi zenei világukban, szövegeik pedig kifinomultak, intelligensek, ráadásul kritikai éllel is rendelkeznek. Utóbbi pedig egyáltalán nem nyílt, arcba mászóan direkt módon jelenik meg, sokkal inkább úgy, mint a költészetben: csodálatos metaforák, szívet-elmét-szemet-fület megnyitó allegóriák sorakoznak dalaikban, én pedig talán azért is szeretem Zoli verseit, mert akárhogy kapcsolódhatok hozzájuk.
Eddig is megvoltak a bármikor bevethető, agyonjátszott kedvenceim tőlük (a Hazavár, a Beszél a bölcs, a Koszorút fejekre, a Festékre vászon, a Méltatlanok jutalma, az Erdő meg a Késve gyászoló és akkor a 2012-es Metamorf kislemez remek feldolgozásait nem is említettem), de most, hogy a jobbnál jobb klipes kislemezdalok - mínusz Túl az Óperencián - után egyben hallhatom az ötödik, Szabad szemmel címre keresztelt album dalait, nehezen tudnék egy új instant favoritot választani.
Mivel van ennek a
kívül-belül kemény kötésű antolgóiának egy előszava, melyben Cserna-Szabó
András szerkesztő tökéletesen kifejti az egész apropóját és születéseinek
körülményeit is részletesen taglalja, én most eltekintenék a spoilerektől és
csak a legfontosabbakat emelném ki. Három évvel ezelőtt fogalmazódott meg a
szentesi Bukowskiban (copyright by Bödőcs Tibor), hogy vajon kortárs íróink,
költőink, műfordítóink, stb. hogyan vélekednek a metal műfajról. Lehetett is
írni mindenféle műfajú szöveget aztán, egyetlen kitétellel: próza legyen, de
hogy ezen belül lemezkritika, elbeszélés, naplórészlet születik-e, az abszolút
a szerző dolga. Huszonegy különböző ember, huszonegy különböző zenekar (van
köztük fiktív is) huszonegy dalát választotta ki, hogy papírra vesse a
fémzenével kapcsolatos érzéseit, emlékeit vagy éppenséggel kiváló
asszociációkkal hozzon össze popkulturális mérföldköveket, tisztán saját
érzései szerint. A közelmúltban megjelent, 300 oldalas kötetben ezeket
olvashatjuk összegyűjtve. Minden további a hajtás után, illetve Cserna-Szabó
kifejezetten hangulatos írásában!
A huszonegy tétel kiváló
időutazás a heavy metal alapjaitól napjainkig, konkrétan a kettes Black Sabbath
album Planet Caravanjétől a Korn Start The Healingjéig és addig a
Dream Widowig, ami ugyebár a Foo Fighters-főnök Dave Grohl speciális egotripje.
Közben pedig ott van a Maiden, a Metallica, a Nine Inch Nails, Marilyn Manson,
az Ossian, a Sepultura, de még a The Cult is, szóval egy csomó teljesen és
kevésbé nyilvánvaló választás, noha végigböngészve a tracklistet, nem mind
tisztán metal. (A The Cult például kifejezetten nem, de én nagyon örülök nekik,
mert egyik titkos kedvencem a zenekar.) A szerzők között pedig ugyanannyira
találunk újságírót, költőt és kortárs írónőt, mint zenészéletrajzok
szerkesztőjét, fordítóját, a felhozatal a dalsorrendhez hasonlóan eléggé
változatos.
A baj az, hogy
gyakorlatilag mindegyik novelláról/esszéről/kritikáról, stb. tudnék egy laza
fél oldalt írni (különösen a Kárpáti Gábor Csaba által elkövetett Iron Maiden
vonatkozásúról, ami abszolút csúcspont), de akkor senki nem olvasná végig a
bejegyzést. Különösebben kiemelni sem merem a szerintem tényleg legjobbakat,
mert akkor meg részrehajlással lehetnék vádolható egyesekkel szemben. Ami a
lényeg és ezer százalék, hogy függetlenül zenei meg irodalmi ízléstől is, ezt a
válogatást bárkinek jó szívvel tudom ajánlani, akit érdekel, hol tart a hazai
kortárs irodalom 2023-ban. Biztos vagyok benne, hogy ha elvonatkoztatunk is a
muzikális oldaltól, a szerzők névsorát látva mindenki talál olyat magának,
akihez tud kapcsolódni. Én például nagyon nem kedvelem Szentesi Évát -
elsősorban az öncélúan explicit stílusa miatt -, de a November Rainhez
írt szövegének ötletét tudom értékelni. Akárcsak a Puskás Panni által elkövetett
Ossianosat, ami garantáltan megdobogtatja majd a legendás 2000-es, debreceni
koncertet kedvelők szívét. De hogy milyen az, amikor a Vasszűz tagjai Indiana
Jones-t és Leslie L. Lawrence-t megszégyenítő regényhősökké válnak, hogyan
lehet egy robbanásszerű zenei élmény hatására újból megszületni, tulajdonképpen
mit keres a Nine Inch Nails frontembere egy gyerekzsúron és sikerül-e Babiczky
Tibor hősének eladnia a Harry Pottert saját neve alatt, azt már mondják meg a
lapok! Szóval azoknak, akiknek hozzám hasonlóan ez a zenei világ a meghatározó,
biztos erősebben szól, nyilvánvalóan ők az első számú célközönség, de bejöhet a
metalt legfeljebb távolról, gyanakodva szemlélőknek is, viszont utóbbiaknak
kiemelten ajánlott az előszóval kezdeni, mellé pedig a lejjebb megtalálható
listára felpakolt dalokat is hallgatni, hiszen mindegyik megtalálható a
YouTube-on.
A kezdeményezés kiváló, a
végeredmény pedig úgy is ötcsillagos, hogy nem egyenletes a színvonal, ami egy
hasonszőrű gyűjtemény esetében nyilván nem is lehet elvárás. Összességében
elmondható, hogy a Stay Brutal! olyan lett, mint egy sokoldalú
válogatáslemez vagy egy előadó/zenekar soron következő nagylemeze: a
felvonultatott dalok (ebben az esetben ugyebár novellák) külön-külön nem
biztos, de egyben nagyon is megállják a helyüket. Megvannak a határozottan
magas színvonalú, kiemelkedő pontjai és a kevésbé erős, de attól még
emlékezetes bástyák is, amikre lehet támaszkodni. S talán az sem
szőrszálhasogatás, ha az úgynevezett “töltelékdalokat” említem, hiszen ezekből
is akad egy-kettő, de pont ettől különleges és változatos a válogatás.
Kíváncsian várom, hogy a későbbiekben milyen műfajok kerülnek terítékre,
ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy ez egy sorozat lesz…
Újabb három hónap után szokás szerint megérkezett az a saját kommentárjaimmal ellátott zenei lejátszási lista, amit a közelmúlt figyelemre méltó és hosszabb távra a fülemben ragadt megjelenéseiből gyűjtöttem össze. Külön figyelemre méltó kapcsolódás, hogy ez a poszt október elsején, a zene világnapján jelenik meg - talán ezért is, meg mert jobban szeretem a rövid összefoglalós formát, dalonként csak a lényegre törekedve megyek végig a tizenkilenc számon. Ahogy az lenni szokott, ez is egy elég szép vegyes felvágott lett: az északi melodikus death metaltól tufa magyar punkon át progrockos szupergroupig (uhh, kicsit nehéz lehet kimondani ezt a kifejezést...) akad minden, mi fémzenére éhes fülek ingere. Jó szórakozást kívánok ezúttal is, tartsatok velem egy újfent különleges utazásra!
Mondhatnám, hogy szinte egy szempillantás alatt telt el a legutóbbi ilyen jellegű bejegyzés óta az esedékes három hónap, de mivel egy-egy alkalommal 36-38 tételesre is rúgott a végül csak 20 darabosra lefaragott felhozatal, ez az idő már kicsit sem tűnik annyira gyorsnak. Ugye? És akkor még el sem kezdtem sorolni, kik maradtak ki a szórásból… Biztosan lesznek jópáran, akik elkezdenek Alt+F4-ezni, ha kiderül, hogy sem az új Def Leppard, sem a még valamennyire ropogós (de nekem akkor is irtó puha és langyos) Kreator nem tudott megihletni annyira, hogy végül beválasszak róluk akár csak egy dalt is. Pedig hát mind a Take What You Want, mind pedig a Become Immortal esélyesek lettek volna a sessionbe való bekerülésre, de pár napja Dave Mustaine és csapata bedobta azt a thrash-gránátot, ami lazán veri az egyébként második számú kedvenc energiabomba-bandám nyár elején megjelent lemezének bármelyik szerzeményét. Már csak remélni merem ezek után, hogy nem kell csalódni a szeptember elején érkező Megadeth-lemezben, viszont addig is érkezzenek a tavasszal legtöbbet hallgatott és általam legjobbnak ítélt rock/metal dalok itthonról és külföldről egyaránt az elektro-indusztriálistól a klasszikus AOR-ig tele ismert, nagy nevekkel, régi visszatérőkkel és meglepő új felfedezésekkel…
Kis túlzással akár azt is mondhatnám, hogy Tom S. Englund, az Evergrey frontembere a svéd Köteles Leander: fáradhatatlan zenekari motor kiapadhatatlan kreatív energiákkal. Eddig mondjuk nem volt jellemző a zenekarra, hogy egymást követő években jelentessenek meg új albumot, de hát a kényszerű bezártság és turnéhiány hozta magával a friss témák születését. 2021 elején jelent meg az eddigi legsikeresebbnek bizonyuló anyaguk, Escape of the Phoenix címmel és mivel nem tudták megjáratni a nagyközönség előtt, babérjaikat mellőzve fogtak friss témák írásába - először ötven, majd húsz témát farigcsáltak a stúdióban, végül a legjobbnak bizonyuló tíz darabot fogták és dobták be saját üstjükbe, hogy kiforrhasson a nemrégiben megjelent A Heartless Portrait: The Orphean Testament albumra. A rejtélyes kliptrilógiával felvezetett anyagnak minden esélye megvan arra, hogy - ezúttal új kiadónál megjelentetve - egy másik szintre emelje az egyébként is definitív északi, dramatikus prog/power csapatot, akik az ősz folyamán hazánkba is ellátogatnak. Bár soha nem titkoltam, hogy elfogult rajongója vagyok a csapatnak, az tény és való, hogy Főhősünk, azaz az énekes-zenekarvezető-gitáros-mindenes Tom előszeretettel fullad bele a saját költészetébe és képes sokszor olyan sűrű sorokat írni, hogy stúdióban sem lehet kiénekelni, hallgatóként pedig igen csak résen kell lenni, ha érteni szeretnénk a mondanivalót...
Nem, ez
egyáltalán nem áprilisi tréfa: már pontosan három hónap telt el az évből,
úgyhogy pontosan ezért tökéletesen elérkezettnek láttam az időt arra, hogy
először egy Spotify-lista, majd pedig egy hosszabb cikk erejéig összegyűjtsem
2022 első három hónapjának figyelemre méltó hazai és külföldi rock/metal
újdonságait. Szerepelnek a gyűjteményben olyan előadók és dalok is,
akiket-amiket komplett albumaik révén már korábban bemutattam, akadnak
megjelenés előtt álló nagylemezek előfutárai és valamiért hosszabb távra
beragadt-beakadt számok is, amiknek törzsanyagait nem feltétlenül hallgatom
gyakran egészben, viszont ez az egy-egy darab kifejezetten kedvenc lett. A műfajok
pedig? Nos, igen változatos a paletta: thrash metaltól fiatalos metalcore-on át
powerig itt aztán tényleg minden van, s kicsit még a Judas Priest szintis
korszaka is megidéződik - összességében inkább oldottabb a zenei világ, szóval
ne várjatok minden második pillanatban vad durvulásokat, ez most nem az a hely.
Kíváncsi leszek, ki és milyen szinten találja meg a saját favoritjait vagy
éppen avat új kedvenceket, tartsatok hát velem!
Ha megkérdeznék, melyik volt az elmúlt
hónapban általam legtöbbet hallgatott előadó - legalábbis a Spotify monitora
szerint -, akkor minden bizonnyal az Evergrey lenne a befutó. Mostanában egyre
jobban rákattantam ugyanis a májusban új stúdióalbummal előrukkoló svéd
progmetalosok all-time munkássgára, aminek behatóbb megismerésére ez a két
hónappal ezelőtt napvilágot látott 2CD+BluRay formátumú kiadvány is tökéletes
ugródeszka lehet a szűzfülű 'greyeseknek. Ahogy annak ilyenkor lennie kell,
egyszerre válogattak frissebb nótákat és örökös koncertkedvenceket, valamint
bújtatott kincseket is előhúztak a tarsolyból, a végeredmény pedig majd' két
óra tömény, de végig rendkívül hangulatos és izmos megszólalású, remekül
felépített addigi életmű-összegzés, ami a King of Errorsra utalva akár
úgy is leírható lenne, hogy a hibái ellenére is király.
Nálam az úgymond coming outolás egy egészen
sajátos műfajjá nőtte ki magát az évek során: olvasás közben, zenehallgatás
során, aztán a különféle ismertetők írásával újra és újra rájövök, hogy mennyi
minden van bennem mélyen eltemetve, amiknek bizony kell a ráhatás, hogy
előjöjjenek. Ha például nincs a Spotify kivételesen szimpatikusnak mondható
ajánlósávja egy aktuális reggelen, talán soha nem vetem rá magam sem a Kissin'
Dynamite, sem pedig a Korn új lemezeire. És mivel hiszek az írás terápiás
jellegében, sebfelszakító és egyben -begyógyító erejében, nem félek bevallani
azt sem, hogy akármennyire is ismertem fent említett bandák nevét, a munkásságuk
óriási fehér folt volt előttem mindeddig. A nyolcvanas évek legszebb Bon
Jovi/Whitesnake/Europe/Dokken/Skid Row hagyományait felelevenítő, alaposan
kifestett szemű és feltupírozott hajú srácok esetében ez még talán annyira nem
gáz, szerintem ők nálunk sincsenek annyira a köztudatban, mint a Kukoricások,
szóval én nem bánom, jöhet a máglya, amiért eddig leélt huszonkét évem során
soha nem fordult meg a fejemben, hogy Kornt hallgassak, most viszont valami...
na jó, igazából minden megváltozott. Nemsokára azt is kitárgyalom, miért és
hogyan.
Gyakran vannak olyan itthoni megjelenésű lemezek, kellő profizmussal és
elhivatottsággal rendelkező zenekarok, akikre lazán rámondjuk, hogy amit
csinálnak, az igenis nemzetközi színvonalú, tessék próbálkozni Amerikában,
Németországban, ott ezerrel kajálnák a teljesítményüket - Magyarországon
ugyanis az underground fogalma nagyon is szó szerint értendő, ha valakinek
onnan sikerül kitörni, az felér egy kisebb csodával. Thrash metallal nyilván
nehéz eladnia magát az embernek, erre még az angol nyelv is rápakol egy
lapáttal és akkor a több, mint egy évtizedben folyamatosan dinamikus
változásokon áteső zeneipart nem is említettem… (Fizikai hordozók
lezüllesztése, streaming előtérbe kerülése és persze az immáron két éve örök
vesszőparipa, a “drága” pandémia, stb.)
Kulcsdalok
egy kulcsembertől. Könyv a zenéről, életről, hivatásról, apaságról – őszintén.
Szerelmeslevél, amellyel most egy kicsit visszaadhat azoknak, akiktől kapott.
„Legyen
a mélységnek fény, a túl sekélynek nincs esély.
Az élet nem színjáték, de ha játszani kell, csak őszintén.” (Kalapács:
Őszintén; album: Totem, 2003.)
Szarka
József, vagy ahogyan itthon – és minden valószínűség szerint a világ több
pontján is, ahol eddigi élete során megfordult – szélesebb körben ismerik,
Joseph olyan ember, akit úgy ismerek, hogy soha nem találkoztunk szemtől
szemben. Emlékszem, amikor tizenötéves fejjel a kezembe kerültek életem első
Hammerworld magazinjai egy olyan időszakból, amikor még nem is így hívták hazánk
egyetlen, immáron harmincöt éve folyamatosan a piacon lévő nyomtatott
sajtóorgánumát, mely rock/metal zenével foglalkozik, az Ő írásai ragadtak meg
legjobban. 2014 őszét írtuk, négy nappal a tizenötödik születésnapom előtt már
sokadik alkalommal, de első ízben igazi középiskolásként léptem át egy jó hírű
fehérvári szakközép kapuját, s a megelőző nyáron, melynek hatalmas vihar és
több napig tartó intenzív eső vetett véget, bizony az első szerelem tüzétől
lángoltam egyfolytában.