7/24/2021

Ötletek hétvégi ebédekhez I.

Akinek hajnal háromkor kipattan a szeme, annak nagyon jó dolga van, mert oda tudja tenni az csirkealaplevet főni, hogy ebédre csodás dolgokat alkothasson belőle! :D Igen, ma velem is így történt, de egyáltalán nem bánom. Mutatom is, hogy miket készítettem belőle!


Először is fokhagymakrémlevest (erre már napok óta vágytam):

Hozzávalók:

  • 2 kisebb fej vöröshagyma
  • 2 nagyobb fej fokhagyma
  • 5-6 dl alaplé
  • 2,5 dl rizstejszín
  • étkezési keményítő
  • só, bors ízlés szerint

Kezdésnek a vöröshagymákat apró kis kockákra, míg a fokhagymát tetszés szerinti formára vágom. Kevés felhevített olajon elkezdem dinsztelni a hagymákat, érdemes gyakran kevergetni, majd amikor már jó illata van, felöntöm az alaplével. Sózom (ha az alaplevünket sósan készítettük, akkor csínján bánjunk vele), borsozom, majd fedő alatt fél órán át gyöngyöztetem. Az idő leteltével botmixerrel simára turmixolom, ezután kevés keményítőt kikeverek a tejszínnel, és hozzáadom a leveshez. Innentől kezdve már csak 2-3 percig kell főzni, és el is készült! Most gluténmentes krutonnal tálaltam.


 


Második fogásnak pedig mézes-mustáros csirkemellet:

Hozzávalók:

  • 80 dkg csirkemell
  • 3 közepes fej vöröshagyma
  • só, bors, fokhagymapor ízlés szerint
  • 2,5 dl rizstejszín
  • mustár
  • méz

Ismét a hagymával indítok, apróra darabolom, majd a mellet 1-2 centis kockákra vágom. Olajat hevítek, erre jöhet a hagyma, amit megdinsztelek. Ezután rádobom a csirkét, fehéredésig pirítom. Amint ez megvan, felöntöm 3 dl vízzel, fűszerezem, és fedő alatt, közepes lángon főzni kezdem. Kb. 10 perc után hozzáadom a rizstejszínt, mézet és a mustárt (Ezek aránya mindig nagy kérdés, ha jó a mustárunk, akkor kevés is elég, hogy jó ízt kapjunk. Úgyhogy maradjunk az ízlés szerinti adagolásban. :) ). Amint minden benne van, alacsony lángon rotyogtatva 20 percig főzöm, ezalatt szépen be is sűrűsödik. Köretként most basmati rizs volt, ezt az alaplében főztem, fantasztikus íze lett!


 

Ti mit készítettetek hétvégére? Ha tetszettek a receptek, vigyétek hírét a nagyvilágba, illetve továbbra is szívesen nézem a képeket, ha elkészítettétek valamelyik receptet! :)

BenGa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!