SEPUPULTURA, GITÁR, METÁL | Cserna-Szabó András (szerk.) - Stay Brutal! (21 írás a metálról. Helikon Kiadó, 2023)

Mivel van ennek a kívül-belül kemény kötésű antolgóiának egy előszava, melyben Cserna-Szabó András szerkesztő tökéletesen kifejti az egész apropóját és születéseinek körülményeit is részletesen taglalja, én most eltekintenék a spoilerektől és csak a legfontosabbakat emelném ki. Három évvel ezelőtt fogalmazódott meg a szentesi Bukowskiban (copyright by Bödőcs Tibor), hogy vajon kortárs íróink, költőink, műfordítóink, stb. hogyan vélekednek a metal műfajról. Lehetett is írni mindenféle műfajú szöveget aztán, egyetlen kitétellel: próza legyen, de hogy ezen belül lemezkritika, elbeszélés, naplórészlet születik-e, az abszolút a szerző dolga. Huszonegy különböző ember, huszonegy különböző zenekar (van köztük fiktív is) huszonegy dalát választotta ki, hogy papírra vesse a fémzenével kapcsolatos érzéseit, emlékeit vagy éppenséggel kiváló asszociációkkal hozzon össze popkulturális mérföldköveket, tisztán saját érzései szerint. A közelmúltban megjelent, 300 oldalas kötetben ezeket olvashatjuk összegyűjtve. Minden további a hajtás után, illetve Cserna-Szabó kifejezetten hangulatos írásában!

A huszonegy tétel kiváló időutazás a heavy metal alapjaitól napjainkig, konkrétan a kettes Black Sabbath album Planet Caravanjétől a Korn Start The Healingjéig és addig a Dream Widowig, ami ugyebár a Foo Fighters-főnök Dave Grohl speciális egotripje. Közben pedig ott van a Maiden, a Metallica, a Nine Inch Nails, Marilyn Manson, az Ossian, a Sepultura, de még a The Cult is, szóval egy csomó teljesen és kevésbé nyilvánvaló választás, noha végigböngészve a tracklistet, nem mind tisztán metal. (A The Cult például kifejezetten nem, de én nagyon örülök nekik, mert egyik titkos kedvencem a zenekar.) A szerzők között pedig ugyanannyira találunk újságírót, költőt és kortárs írónőt, mint zenészéletrajzok szerkesztőjét, fordítóját, a felhozatal a dalsorrendhez hasonlóan eléggé változatos.

A baj az, hogy gyakorlatilag mindegyik novelláról/esszéről/kritikáról, stb. tudnék egy laza fél oldalt írni (különösen a Kárpáti Gábor Csaba által elkövetett Iron Maiden vonatkozásúról, ami abszolút csúcspont), de akkor senki nem olvasná végig a bejegyzést. Különösebben kiemelni sem merem a szerintem tényleg legjobbakat, mert akkor meg részrehajlással lehetnék vádolható egyesekkel szemben. Ami a lényeg és ezer százalék, hogy függetlenül zenei meg irodalmi ízléstől is, ezt a válogatást bárkinek jó szívvel tudom ajánlani, akit érdekel, hol tart a hazai kortárs irodalom 2023-ban. Biztos vagyok benne, hogy ha elvonatkoztatunk is a muzikális oldaltól, a szerzők névsorát látva mindenki talál olyat magának, akihez tud kapcsolódni. Én például nagyon nem kedvelem Szentesi Évát - elsősorban az öncélúan explicit stílusa miatt -, de a November Rainhez írt szövegének ötletét tudom értékelni. Akárcsak a Puskás Panni által elkövetett Ossianosat, ami garantáltan megdobogtatja majd a legendás 2000-es, debreceni koncertet kedvelők szívét. De hogy milyen az, amikor a Vasszűz tagjai Indiana Jones-t és Leslie L. Lawrence-t megszégyenítő regényhősökké válnak, hogyan lehet egy robbanásszerű zenei élmény hatására újból megszületni, tulajdonképpen mit keres a Nine Inch Nails frontembere egy gyerekzsúron és sikerül-e Babiczky Tibor hősének eladnia a Harry Pottert saját neve alatt, azt már mondják meg a lapok! Szóval azoknak, akiknek hozzám hasonlóan ez a zenei világ a meghatározó, biztos erősebben szól, nyilvánvalóan ők az első számú célközönség, de bejöhet a metalt legfeljebb távolról, gyanakodva szemlélőknek is, viszont utóbbiaknak kiemelten ajánlott az előszóval kezdeni, mellé pedig a lejjebb megtalálható listára felpakolt dalokat is hallgatni, hiszen mindegyik megtalálható a YouTube-on.

A kezdeményezés kiváló, a végeredmény pedig úgy is ötcsillagos, hogy nem egyenletes a színvonal, ami egy hasonszőrű gyűjtemény esetében nyilván nem is lehet elvárás. Összességében elmondható, hogy a Stay Brutal! olyan lett, mint egy sokoldalú válogatáslemez vagy egy előadó/zenekar soron következő nagylemeze: a felvonultatott dalok (ebben az esetben ugyebár novellák) külön-külön nem biztos, de egyben nagyon is megállják a helyüket. Megvannak a határozottan magas színvonalú, kiemelkedő pontjai és a kevésbé erős, de attól még emlékezetes bástyák is, amikre lehet támaszkodni. S talán az sem szőrszálhasogatás, ha az úgynevezett “töltelékdalokat” említem, hiszen ezekből is akad egy-kettő, de pont ettől különleges és változatos a válogatás. Kíváncsian várom, hogy a későbbiekben milyen műfajok kerülnek terítékre, ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy ez egy sorozat lesz…

De hogy miért is lett a bejegyzés címe az, ami és egyáltalán mi ez a nyitókép? Ajánlom elolvasásra az alábbi cikket és mindenre fény derül: https://www.rockbook.hu/hirek/egy-szentesi-berhaz-falara-harmadjara-felkerult-mar-ikonikussa-valo-sepupultura-gitar-metal (A metalt nem lehet elhallgattatni, ugye?!)

Megjelenések, amiket nagyon várok - Tavasz II.

   Ebben a posztban azokat a megjelenéseket igyekszem összegyűjteni, ami nem a két legkedvesebb zsáneremhez tartozik. Idővel ez a lista is bővülhet, ha bejelentenek még olyan könyvet, ami egy kicsit is érdekel. :)

Stephen Hawking: Az idő rövid története (Várható megjelenés: március 8.)

kép forrása: moly.hu, kiadó: Akkord

Fülszöveg:

Ez ​a könyv a XX. század klasszikussá vált, rengeteg meglepetést kínáló tudományos ismeretterjesztő munkája. A Nagy Bumm-tól az általános relativitáselméletig sok helyen próbára teszi a fantáziánkat, és egészen kiszélesíti a világegyetemről alkotott elképzeléseinket. Azok számára is jól érthető, akik jobban szeretik a képleteknél a magyarázatot. A végső elmélet keresésének történetéről, a tér és idő rejtelmeit feltáró kutatásokról olvashatunk Hawking tolmácsolásában, aki maga is rengeteget tett hozzá az emberiség tudásához. Az idő rövid története az ő klasszikussá vált bevezetője a kozmosszal kapcsolatos legfontosabb kérdésekbe.

A könyv első kiadása 1988-ban jelent meg, és az univerzumról addig szerzett tudásunkat ölelte fel. Azóta a technika hatalmas fejlődésen ment keresztül, és ennek megfelelően sokat változtak a megfigyeléseket szolgáló eszközök is. Ezért ma még szélesebb körű és pontosabb ismeretek állnak rendelkezésünkre az Univerzum tulajdonságait illetően. Stephen Hawking ezeknek megfelelően átdolgozta és kibővítette eredeti művét. A kötet kiegészült egy teljesen új, a féreglyukakról és az időutazás lehetőségéről szóló fejezettel is.

Régóta a könyvtáramban szeretném tudni ezt a kötetet, örülök, hogy új kiadásban juthatok hozzá.

Megjelenések, amiket nagyon várok - Tavasz I.

   Ebben a posztban igyekszem összegyűjteni azokat a szórakoztató irodalmi megjelenéseket, amik a következő hónapokban érdekesek lesznek számomra. Lehet első körben ki fog maradni pár cím, ezeket később pótolni fogom, érdemes visszanézni! ;)

A. K. Larkwood: A Kimondatlan Név (Várható megjelenés: március 8.)

Kép forrása: moly.hu, kiadó: Agave Könyvek

Fülszöveg:

Mi lenne, ha tudnád, hogyan és mikor fogsz meghalni?

Kszorvejt az ősi mágia egyik szektája nevelte. Mindig is tudta, hogy a tizennegyedik születésnapján felmászik majd a hegyre, belép a szentélybe, és az istenük, a Kimondatlan áldozata lesz. Ám a halála napján felkeresi egy nagy hatalmú varázsló, és lehetőséget kínál neki: fordítson hátat a végzetének, hogy tolvajjá, kémmé és orgyilkossá váljon – a varázsló hű fegyverévé. A lány sosem akart értelmetlen halált halni, ezért elfogadja az ajánlatot.

Kezdetben segít megdönteni egy ország vezetését és visszaadni a varázslónak a hatalmát, aztán a megbízásából kutatni kezd egy ereklye után, amely számos világot képes lenne megváltoztatni.

Eljön azonban a nap, amitől Kszorvej mindvégig rettegett. Szembetalálkozik régi szektájával, amelynek tagjai ugyanazt a mágikus tárgyat keresik. Kszorverjnek el kell számolnia a múltjával, ráadásul szembesül a ténnyel, hogy az istenek nem felejtenek, és idővel minden adósságot meg kell fizetni…

Korábban már említettem, hogy idén sokkal több fantasyt szeretnék olvasni. A fülszöveg elsőre megnyert magának, kíváncsian várom a történetet.

[Értékelés] Agatha Christie: Zátonyok közt

 

  Majdnem a könyv végéig ott motoszkált a fejemben egy kérdés, amit az első fejezet egy mozzanata ültetett el. Úgy éreztem, AC túlírta a nyomokat már az elejétől fogva. Minden annyira egyértelmű és világos, hogy a végére, mire eljutunk az elején említett eseményig, vagyis hogy Poirot hogyan keveredik a sztoriba, már alig marad majd megválaszolatlan kérdés.
Alapjában véve nem szeretem az olyan történeteket, ahol az elején egy későbbi eseményt említenek, majd visszaugorva az időben láthatjuk, hogyan jutottunk el idáig. Itt azonban megvan hozzá a szükséges összetett történet és az izgalmas karakterek, sőt rendhagyó módon a legnegatívabb szereplő egyben a legkarakteresebb is.

  Hozzá kell tennem, hogy ahogy AC regényeinek nagy részénél, itt is tetten érhető az a jelenség, hogy túlhaladt rajta a kor. Ma már talán a legkisebb falvakban sem történhetne meg, hogy egy idegenre felfigyeljenek a helyiek, vagy egy nőre a vonaton, valamint hogy olyan módon csaljanak fedezetlen csekkekkel, ahogy abban az időben. Ez ha innen nézzük egy kicsit ront az összképen, ha meg onnan, akkor hű korképet mutat be egy letűnt korszakról.

  Amikor a történetben eljutunk a kezdő eseményekhez és egy váltás után Poirot is aktív szereplője lesz a sztorinak, még mindig nem értettem, miért lett ennyire a szánkba rágva, hogy mit gondoljunk az egyik legnagyobb rejtélyröl. Aztán egyetlen jelenet alatt borul minden és kiderül, hogy minden apró részlet szükséges volt, hogy így alakuljon és végül már nem tudhatjuk, mi történt, kivel, hogyan és ki által, valamint hogy kinek mi az indoka, és hová vezet az újonnan kiderült helyzet.
Nagyon sok elmélet születik nagyon rövid játékidő alatt és zseniális, ahogy az egymásnak ellentmondó feltevések rendre lehetőséget biztosítanak egy újabb feltevésre. Bárhogy állnak a dolgok, bárki is tett bármit bármilyen okból, az minden esetben releváns következtetésekkel jár, amelyek tovább növelik a feszültséget.

  AC ismét mesterien keverte meg a kártyákat így mire a végére érünk, kiderül, hogy semmi sem úgy történt, ahogy azt bárki gondolta volna és ezt szokás szerint alaposan meg tudja indokolni.
A lezárás, az utolsó jelenet pedig olyan bevállalós és meglepő, amilyet az írónőtől még nem igazán láttam.

Totti

[Értékelés] Agatha Christie: Paddington 16:50

 

  Több szempontból is különleges ez a könyv. Adva van egy véletlenül meglátott gyilkosság, ami teljességgel szürreális. A megfelelő másodpercben kellett történnie, hogy Mrs. McGillicuddy a szemtanúja legyen. És még így sincs semmi fogódzkodónk. Miss Marple elmélete egészen a bizonyításig csupán légbőlkapott feltételezés, mégis ez vezet az első nyomhoz.
De addigra belebonyolódunk egy család történetébe, amelynek tagjai a lehető legkülönfélébbek. Nem mondanám, hogy mindenki gyanús, de még aki teljesen ártatlannak tűnik, annak is vannak érdekes megjegyzései.
  Óriási húzás az is, hogy sokáig egyáltalán nem tudjuk meg, ki az áldozat, ezzel ugyanis az egészet valami megfoghatatlan rejtélyesség lengi körbe. Csak az áldozat az, ami adott, de azon kívül semmi más.
  Az is érdekes, hogy a gyilkosság módja és helye is függetlennek tűnik a történet többi részétől. Mintha AC csak egy újabb „rejtélyes család” sztorit akart volna írni, valami véletlenszerű gyilkossággal fűszerezve. Lucy, Miss Marple segítője és a család tagjai közti beszélgetések adják igazán meg ennek a műnek a hangulatát.
  Craddock felügyelő is üdítő színfoltja a történetnek. Okos es határozott, a tehetsége érezhetően egy szinten van Marple-ével. Egyszerűen kellemes élmény olvasni ezt a könyvet.
A történet nagyon higgadtan és átgondoltan halad. Semmi ponyva klisé, semmi melodráma. Nem kiáltanak farkast, mert az izgalmasabb, a gyanúsítottak, a nyomozó, de még Miss Marple is a valóság talaján marad, ész érvekkel igyekszik előbbre jutni.
  Emelett a könyv tele van mélyenszántó és szellemes vagy szarkasztikus mondatokkal. A karakterek is teljesen valóságosak, ahogy a köztük lévő kapcsolat is. Nincs semmi kisarkítva.
  A mű végére sok mindenre rájöhetünk. Arra is, hogy bármennyire is bonyolultnak tűnt a sztori, valójában rém egyszerű volt az indok. Valamint arra, hogy ha az egészet nézzük egyben, ez a könyv nem más, mint egy írásgyakorlat. Ha a gyilkosságot és a gyilkost vesszük alapul, valamint a teljes Crackenthorpe családot, azt látjuk, hogy AC csak ürügyet akart, hogy írhasson egy olyan családról, amelynek tagjai mind mások, teljesen más anyagi helyzettel, élettel, hozzáállással, és az ezekből adódó konfliktusokkal. És bár csak egy alibi sztori volt, annak igazán tökéletes és nagyon tartalmas.

 

Totti

[Könyvajánló] Presser Gábor: Presser könyve 2. (Helikon Kiadó, 2021)

 

"Ha már szakértünk, érdemes precízen csinálni, úgy még a valósághoz is közel kerülhetünk." (P. G.)

"Na ja..." (M.G.)

A 2020-as év utolsó két hónapjának egyik legnagyobb könyvsikere kétségtelenül a Presser könyve című kötet volt és már annak a megjelenése előtt tudni lehetett, hogy Pici bácsi nem áll meg/le, idén jön a folytatás, robog tovább a szép-zene-irodalmi gőzmozdony, hogy stílusos legyek. Ő maga is úgy fogalmazott, hogy „azt mondták, a második sokkal nehezebb lesz. Az biztos. De én nem ijedtem meg. Mert ez a könyv nem a második, hanem az első könyv második fele. Nem is »ugyanolyan.« Ugyanaz. Csak egy évvel később lett kész.” Akkoriban megemlékeztem erről a bizonyos elsőről és újraolvasva azt a bejegyzést sem gondolkodom róla másképp, vitathatatlanul ötcsillagos, minden részletében tökéletes alkotással akadt dolgom abban a cirka negyvennyolc órában, amit ráfordítottam. Fogadásból. Nem szeretném részletesen boncolgatni ennek körülményeit, legyen elég annyi, hogy nyertem, valóban sikerült – igaz, hogy alaposan kicentizve – két nap alatt felfalnom a jelentős oldalszám- és információmennyiséget. Az a kötet 520 oldal és jóval sűrűbb, szerteágazóbb, boncolgatósabb. Mostanra megszoktam annyira Presser stílusát és szerzői morálját, hogy egy pillanatig sem zavart – és a zavar szót itt most egyáltalán nem negatív értelemben használom – az ide-oda nyúlkálás, esetenkénti visszautalgatások, feloldandó kódok, interaktív QR-kódok, semmi.

[Értékelés] Kőhalmi Zoltán: A ​férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit

 

     – Könyvben még soha nem találkoztam stílusparódiával, de ahogy utánaolvastam, ez egy létező műfaj, van néhány nevesebb művelője. Filmben már láttam hasonlót, pl. az Űrgolyhókat, a Sziki-szökevényt vagy akár az Airplane-t. Aki ismeri ezeket, az tudja, hogy eléggé “súlyos” művek, fárasztó kétértelmű poénokkal és az eredeti történet jellemző vonásainak groteszk eltúlzásával. A kiparodizált elemeken túl azonban a történet nem ad akkora plusz elményt, amitől ezek a filmek önmagukban is emlékezetessé válhatnának.  Ez a bajom ezzel a könyvvel is.  Szeretem Kőhalmi humorát, ő az egyike azon kevés magyar stand-uposnak, aki állandó magas színvonalat képvisel. Rendkívül intelligens a humora, és változatosak a történetei, de ezek önmagukban még nem jelentik azt, hogy íróként is megállja a helyét. A stand-up comedy egyik fontos jellemzője szerintem, hogy nem köt le túlságosan, rövid anekdotákból építkezik, amikbe bele is lehet csempészni extra poénokat és amiket gyorsan le is lehet zárni egy-egy poénnal. Nem az erős koncentráció a lényege, hanem az ellazulás.  Egy könyvben ez pont fordítva van.  Ahogy olvastam a könyvet, egyre inkább éreztem, hogy Kőhalmi alárendeli a történetet is az abszurd poénoknak. Ennek köszönhetően hallgat ki revütáncosokat, féllábúakat, katonákat és orvosokat is, akik képesek lehetnek hátrafelé síelni. Ellazulás helyett kezdtem elveszteni a fonalat. Amikor aztán ezt az abszurd kihallgatás-sorozatot megspékelte azzal, hogy már komolyan is kellett venni a gyanúsítottak körét, és figyelni kellett egyik-másik szereplőre, kezdett a fejemben teljes káosz uralkodni. Kezdtem érteni, miért ilyen rossz ennek a könyvnek az érté…

     

Értékelés - Agatha Christie: Ház a sziklán

 

 A Ház a sziklán Agatha Christie egyik legjobb könyve. Megkockáztatom, benne van a Top 5-ben. Hogy miért? Felsorolni is nehéz.
Poirot ebben a történetben is megemlíti, hogy már visszavonult. Nem foglalkozik már bűntények felderítésével. Sőt, elhangzik a szájából egy mondat, aminél tökéletesebben talán semmi nem irhatná le az ő személyiségét és karrierjét. A csúcson akarja abbahagyni, amikor úgy beszélnek róla, mint aki oly zseniális, hogy hozzá foghatót soha nem hordott a hátán a Föld. Neki ennyi elég, ennél többre nem vágyik, a szerénysége nem hagyja.

[Értékelés] Kőhalmi Zoltán: Az utolsó 450 év

 Ha valaki megkérdezi, manapság ki a kedvenc magyar humoristám, elsőként biztosan Kőhalmi neve jut eszembe. Már a Showder Klub-os fellépései is meggyőzőek voltak, az ember biztos lehetett benne, minőségi szórakozást fog nyújtani. Szerencsére ő nem akkor kezdett el könyvet írni, amikor a stand-uposok többsége, és nem is arra ment rá, hogy az előadásai legyenek papírra vetve. Első művében a skandináv krimik, míg a mostaniban a sci-fik világában kalandozott. Lássuk, hogy sikerült ez a kitérő! :) 

Helikon Kiadó, 2021, 252 oldal, keménytáblás

 

Pop, csajok... Áhh, hagyjuk.

106 oldal után abba akartam hagyni, és ennyit terveztem értékelésnek: egy 35 éves fiatal szenvedése, aki fejben valahol megragadt a huszas évei elején. Viszont nem akartam elhinni, hogy ez a kötet tényleg csak ennyit tud nyújtani szórakoztatás gyanánt, 'csakazértis' végigolvastam az egészet. Bevallom, én valami Adrian Mole féle bohóckodásra számítottam, azt nagyon szeretem a mai napig.

Helikon Kiadó, 2018, 348 oldal

Az eleje pedig biztató volt, tetszett a bevezető ötlete: Rob megírja az öt legemlékezetesebb szakítását Laurának, akivel épp akkor váltak el útjaik. Persze fricskaképp odaszúrja, fel sem férhet erre a listára, (pedig mint kiderül majd, ő volt az eddigi legkomolyabb kapcsolata) úgy érzi több kell ahhoz, hogy megemlítse a 'legek' között. Ezek a volt barátnők egészen változatosak, a középiskolai elsőtől kezdve az egyetemi nagy Ő-n át a csak vigaszt nyújtó nőig mindenki megtalálható rajta. Ennél a résznél én is visszarévedtem a múltba, eszembe jutott egy-két érdekesnek nevezhető szakítás... Ekkor úgy gondoltam, ez is olyan kötet lesz, amin majd olykor nevetek, néha felismerem magam benne, és alapvetően kikapcsol.

 

Főhősünk a Bajnok Bakelit tulajdonosa, ami éppenséggel nem a legjobban menő üzlet a környéken. Ennek ellenére nem egyedül vezeti, van két alkalmazottja, Dick és Berry. Előbbi a visszahúzódó, csendes fiatalemberek mintapéldánya, míg utóbbi a tipikus "Ki ha én nem?" csávó. Mellékszereplőknek teljesen rendben vannak, nem éreztem őket feleslegesnek a történet egészét tekintve.
Akarva-akaratlanul eszembe jutott a Király utcában található Lemezkuckó. 14 éves koromig a közelben található Csengery utcában volt az orvosom, így elég sokszor volt alkalmam a bolt kirakatában gyönyörködni, mindig lenyűgözött az a sok CD és bakelit. Ennek köszönhetően Rob háttere felvillanyozott, még inkább érdekelt, hogy mire fogunk kilyukadni. Innentől azonban enyhe frusztráció lett rajtam úrra: a folyamatosan felemlegetett zenekarok, énekesek körülbelül 90%-ról még csak véletlenül sem hallottam. Lehet ez az én szegénységi bizonyítványom, de mentségemre szóljon, a mű megjelenésekor még bőven ovis voltam, és 30 éves fejjel teljesen másféle zenét szeretek. Mindenesetre unalmasabb napjaimon jó program lehet majd megismerkedni a korszak kedvenceivel. A frusztrációból fakadt az ötös listákkal szembeni problémám, ha épp nem 3 mm haj lenne a fejemen, akkor szálanként tépkedtem volna ki, amikor újra megjelent egy, az aktuális témához passzoló lista. De ezek a momentumok eltörpülnek, amikor megismerkedünk Rob gondolataival a szakítás után...

Persze, mondhatjuk azt, hogy mindenki másképpen él meg egy ilyen szituációt, de főhősünk nyűglődése konkrétan nekem volt kínos. Számomra életszerűtlen, pontosabban elképzelhetetlen, hogy egy szakítás után valaki ennyire csak magára tudjon gondolni. Komolyan az foglalkoztatja, hogy a másik új kapcsolata milyen az ágyban, és ez az első kérdés, amit mindenképpen fel kell tennie? ... "Kedvencem" az a rész, amikor a könyv elején említett listáról elkezdi felkeresni a lányokat, mégis miért hagyják el mindig, és a végén arra jut, az egyetemista nagy szerelme miatt van minden, miatta szegény, miatta nem fejezte be az egyetemet, ecetera. Itt egy kicsit félreraktam a könyvet, mert úgy éreztem kicsit túl komolyan kezdtem venni az egészet, bosszantott Rob életképtelen mivolta, nem tudtam úgy felfogni, hogy ez egy válság közepén lévő fickó története viccesnek szánva. Természetesen nem kellett sok idő a megnyugváshoz, és elérkezett a várva várt fordulópont, ami után egy kicsit átértékelve láttam az eddigieket.

Laura apja meghal, ők pedig a torról elszöknek, és rájönnek, együtt mégis jobbak, mint külön. Itt eszméltem, hogy a könyvben megelevenített embertípusnak segítség kell, nem pedig bosszankodni rajtuk. Hatalmas szerencséjére Laura személyében Rob megkapja a saját mentőövét, aki szép lassan rávezeti, ha az életben megakad, akkor sem szabad leállni, hanem keresni kell a lehetőségeket, amik elmozdítanak a gödör aljáról. Külön tetszett, hogy a lány annak ellenére, milyen múltjuk van, mindent megtesz a kizökkentés érdekében: koncertet szervez a fiú boltjába, illetve elintézi, hogy egy buli alkalmára a Grouchoban újra DJ lehessen (korábban itt jöttek össze). A lezáráshoz közeledve meglepő módon főhősünknek egészen felnőtt gondolatai is támadnak, hirtelen nem is tudtam vele mit kezdeni. Végül abban maradtam, valószínűleg nem olyan menthetetlen, mint amilyennek tűnt a kezdetektől.

Ezek után felmerülhet a kérdés, ajánlanám-e a könyvet? A válaszom erre nem egyértelmű igen, nálam nem az a megkerülhetetlen kategória. Hornbytól viszont ettől függetlenül fogok még olvasni, mert az írásmódja tetszett, és kíváncsivá tett, milyen lehet a többi műve.

BenGa