Mese a kegyetlen világról és a benne élő lényekről - Moskát Anita: Irha és bőr

Június végére elkapott az érzés, hogy az elmúlt két hónapban túl sok könyvet olvastam muszájból. Ez rányomta a bélyegét alapvetően az olvasáshoz való hozzáállásomra, illetve az értékeléseimre is kihatott. Egyes köteteknél inkább írtam egy semmitmondó, lelketlen (vagy nem túl őszinte) értékelést, csak legyek már túl rajta. Kellemetlen érzés, de úgy érzem, könnyen megtalálható rá a gyógyír. Fogtam magam, és egy olyan szerzőtől választottam, akiről biztosan tudtam, hogy nem fog csalódást okozni. Moskát Anita harmadik regénye, az Irha és bőr 2019-ben jelent meg, 2020-ban elnyerte a Zsoldos Péter-díjat, 2021-ben pedig már a kötet második kiadását vehették kezükbe az olvasók.

GABO, 2021, 608 oldal, puhatáblás (saját kép)

Maurice Leblanc: Arsène Lupin, az úri betörő

   Nagyon elhanyagoltam egyik kedvenc zsáneremet, így ideje volt, hogy visszatérjek hozzá. Egy igazi klasszikus került a kezembe, ami a Netflixes sorozatnak köszönhetően újra nagyobb figyelmet kap manapság. A mostani kiadás új, teljes fordítással kerül az olvasókhoz a GABO jóvoltából.

GABO, 2021, 250 oldal, puhatáblás (saját kép)

Megjelenések, amiket nagyon várok - Tavasz II.

   Ebben a posztban azokat a megjelenéseket igyekszem összegyűjteni, ami nem a két legkedvesebb zsáneremhez tartozik. Idővel ez a lista is bővülhet, ha bejelentenek még olyan könyvet, ami egy kicsit is érdekel. :)

Stephen Hawking: Az idő rövid története (Várható megjelenés: március 8.)

kép forrása: moly.hu, kiadó: Akkord

Fülszöveg:

Ez ​a könyv a XX. század klasszikussá vált, rengeteg meglepetést kínáló tudományos ismeretterjesztő munkája. A Nagy Bumm-tól az általános relativitáselméletig sok helyen próbára teszi a fantáziánkat, és egészen kiszélesíti a világegyetemről alkotott elképzeléseinket. Azok számára is jól érthető, akik jobban szeretik a képleteknél a magyarázatot. A végső elmélet keresésének történetéről, a tér és idő rejtelmeit feltáró kutatásokról olvashatunk Hawking tolmácsolásában, aki maga is rengeteget tett hozzá az emberiség tudásához. Az idő rövid története az ő klasszikussá vált bevezetője a kozmosszal kapcsolatos legfontosabb kérdésekbe.

A könyv első kiadása 1988-ban jelent meg, és az univerzumról addig szerzett tudásunkat ölelte fel. Azóta a technika hatalmas fejlődésen ment keresztül, és ennek megfelelően sokat változtak a megfigyeléseket szolgáló eszközök is. Ezért ma még szélesebb körű és pontosabb ismeretek állnak rendelkezésünkre az Univerzum tulajdonságait illetően. Stephen Hawking ezeknek megfelelően átdolgozta és kibővítette eredeti művét. A kötet kiegészült egy teljesen új, a féreglyukakról és az időutazás lehetőségéről szóló fejezettel is.

Régóta a könyvtáramban szeretném tudni ezt a kötetet, örülök, hogy új kiadásban juthatok hozzá.

Ahol a föld az úr (?) - Moskát Anita: Horgonyhely

  2022-es terveim között szerepel, hogy több fantasyt fogok olvasni. Ennek megfelelően januári második olvasmányom egy ilyen műfajú könyv lett. Nagyon sokáig tanakodtam, hogy mivel kezdjem el kalandjaimat a fantázia földjén újra, végül Moskát Anita műve mellett döntöttem, mert rengeteg jót hallottam róla másoktól. Olvasás után úgy érzem, nem is választhattam volna jobb könyvet.

GABO, 2015, 440 oldal, puhatáblás

Összegzés - 2021. május-június

Úgy döntöttem az összegzést mostantól kéthavonta fogom megírni, így talán a gondolataimat is jobban össze tudom szedni egy-egy könyvről.

 

 

 

 

Újra elkezdtem dolgozni, plusz olykor még a betegségem is legyűrt, így nem annyi könyvvel végeztem, mint szerettem volna. Természetesen nem bánkódom, így is 13 kötetnyi élménnyel lettem gazdagabb. :)
(A szemfüleseknek feltűnhet, hogy elég sok Adrian Mole történet is szerepel a mostani könyvek között. :) Nem véletlenül, nagyon szeretem őket, az első két részt és a "Napi hat cappuccino-t" már számtalanszor újraolvastam, itt volt az ideje, hogy nosztalgiázzak egy kicsit.) 

Ezekből kifejezetten tetszettek: Nem vagyok sorozatgyilkos, A szomszéd lány, illetve Crouch kötetei.
 

A Nem vagyok sorozatgyilkos egy sorozat, melynek gyűjteményes kiadása az első három részt tartalmazza. John Cleaver a főszereplője, egy 15 éves tinédzser, aki nem kicsit szociopata. Molyonon így értékeltem:

Hmmhmm, nem gondoltam volna, hogy az első trilógia ennyire fog tetszeni. Wells egészen jól ír, a történet egyben van, de a legfontosabb kérdésekre, hogy kik ezek a démonok, honnan jönnek és egyáltalán miért, még véletlenül se kapunk választ. Legalább egy minimális információmorzsa jól jött volna… Talán a második trilógiában. :P . A második résznél volt nála egy kisebb tanácstalanság, ott konkrétan a könyv fele az előző rész ismétlése, viszont az ezután következő etapok kárpótolnak mindenért. Karakterei számomra jól kidolgozottak, egyedül John és édesanyja tudnak idegesítően viselkedni egy-egy szituációban.
Nem mellesleg félelmetes, mennyire pontosan leírja, hogy egy szociopata mit „érez”, érzékel a világból maga körül.

Amik nem tetszettek:
– Wells fontosnak tűnő szereplőket később olyan lazán semmisnek vesz, hogy az már fizikailag fáj. Max, Erikson atya
– Egyes dolgokat szerintem túl sokszor ismétel, például hogyan preparálják a hullákat ravatalozáshoz. Ezt a részt elég lett volna egyszer leírni, elsőre beégett a tudatomba.

Mindent egybevetve én csak ajánlani tudom a trilógiát, a kisebb hibáitól eltekintve élvezetes olvasmány, kíváncsi vagyok a folytatásra is. :)

Amik csalódást okoztak: Musstól a Holnap, illetve egy kicsit A csütörtöki nyomozóklub. Utóbbit bár alapvetően kedveltem, viszont utólag belegondolva kicsit felesleges volt a hatalmas hájp, ami övezte. Maga a történet jó, cseppet lassú folyású, és hiányzik belőle az a plusz "fűszer", ami kiemelkedővé teszi. Egy újabb példája annak, hogy óvatosan kezeljük ezeket a megjelenéseket, nem biztos, hogy mi is annyira odaleszünk érte.

Ti miket olvastatok az utóbbi időben? :) Augusztus végén jön majd a következő összegzés, addig majd igyekszem több poszttal jelentkezni.

BenGa

Apja fia? - Joe Hill: Szarvak

 A könyvet még tavaly rendeltem meg kíváncsiságból, érdekelt, hogy a kedves apukához képest hogy ír Joe, érdemes-e követni a munkásságát. Az olvasást követően elég bizonytalan vagyok...

Gabo Kiadó, 2020, 440 oldal, puhatáblás

Pedig teljesen jól kezdődik: Ig egy átmulatott éjszaka után arra ébred, hogy szarvak nőttek a fejére, és ez magával hozza azt is, hogy mindenki őszinte lesz vele, elárulják legperverzebb vágyaikat, tetteiket. Elsőnek akkori barátnőjénél, Glennánál tapasztalja ezt, aki bevallja, hogy előző este Ig-t annak legjobb barátjával, Lee-vel csalta meg. A fiú nem tud mit kezdeni a helyzettel, így a nyakába kapja a várost, elmegy orvoshoz, de ott is csak az újonnan szerzett képességébe botlik: mindenki, minden szituációban feltárja elméje sötét zugait előtte. Mielőtt továbbhaladunk, fontos megemlíteni, hogy Ig előző barátnője, Merrin brutális gyilkosság áldozata lett egy évvel korábban, aminek elkövetésével őt vádolták, persze tévesen. Ezután hazamegy, valószínűsíti, hogy csak hallucinációja van, de ezt hamar megcáfolja a nagymamája, aki bevallja neki a szarvak keltette hatás alatt, hogy bárcsak meghalna, szégyelli, hogy vele kell sétálnia minden alkalommal, és a saját lányáról is elég csúnyán beszél. Apja, anya szintén elárulja, hogy elegük van belőle, és sosem hittek ártatlanságában, annak ellenére, hogy segítettek neve tisztázásában. Egyedül Terry, a bátyja nem bántja, ő viszont egy fontos információt ejt el Merrin halálával kapcsolatban...

Kicsit zanzásítva ez az első fejezet, itt még úgy éreztem, hogy ez a könyv az egyik kedvencem lesz, de ezután valami nagyon elromlott. Rendben, kellett, hogy megismerkedjünk azzal, hogyan is alakult ki az Ig-Merrin-Lee féle háromszög, de ez annyira túl van írva, s néhol olyan érdektelenségbe fullad, hogy a 200. oldal környékén már azon gondolkoztam, inkább be sem fejezem a könyvet. A haladásban véleményem szerint sokszor a fordítás sem segít, kiakasztó olyanokat olvasni, hogy "pumpolhatott" (ehelyett a felvágott, izmozott szerintem jobban illett volna a szövegkörnyezetbe), vagy "... én magam se vagyok elmosva magamtól..." (???). Illetve nem gondoltam volna, hogy az és, és, és felsorolás még 2021-ben is valid lehetőség lehet fordításnál... Ennek ellenére jónak tartom Uram Tamás munkáját, de ezeknél csak értetlenül ültem, nem tudom, hogy jutott át bármilyen ellenőrzésen. A könyv a vége felé lesz újra kicsit pörgősebb, amikor már három szempontból is megismertük a gyilkosság estéjét, és robogunk az érdekes végkifejlet felé... Műfajilag egyébként gondban vagyok a könyvvel, krimiből és fantasyből építkezik, de egyikhez sem tartozik igazán... Majd a nálam okosabbak eldöntik, hova illik valójában.

Hogy a címben feltett kérdésre válaszoljak, igen, határozottan apja fia. Nagyon jó fantáziával van megáldva, a párbeszédek, szituációk kellően meghökkentőek tudnak lenni. Karakterek szempontjából sincsen kifogásom, nem találtam őket unalmasnak, maximum csak Iget olykor iszonyatosan idegesítőnek. Lee személyét nem tudom mennyi utánajárás előzte meg, de rajta keresztül csodásan belepillanthatunk egy igazán beteg elme mindennapjaiba. Hangulatteremtésben is élen jár, ezt csak az a fránya túlírás-unalmas átvezetés töri meg. Kingnél megszokott, hogy a korábbi műveire utal vissza az adott írásában, Hill is megteszi ezt, csak éppen nem saját művével, hanem apja Carrie-jével. Egyébként itt levonódik egy kis élvezeti faktor, túl sok utalás van különböző, érzésem szerint nagyon amerikai kulturális tudásra, ezt európaiként nem igazán tudtam értékelni. (Bár ez néhány King műnél is megfigyelhető.)

Ha Ti is mostanság kezditek Joe Hill műveinek megismerését, semmiképp se ezzel a könyvvel kezdjétek. Remek alapötlet, hullámzó, gyengécske kivitelezés, rendkívül semmilyen befejezés. Annyi biztos, hogy a későbbiekben adok még esélyt az írónak, de ezt a művet még emésztenem kell...

Amennyiben olvastátok a könyvet, osszátok meg, nektek hogy tetszett, akár itt, akár molyon! :)

BenGa

Walter Tevis: A vezércsel

Mostanság lépten-nyomon belebotlik az ember A vezércselbe, hiszen a sorozat nagy népszerűségnek örvend. Elolvastam a könyvet, remélvén, hogy nem egy újabb érdemtelen hype áldozata leszek.

A kihagyhatatlan sakktáblás kép, Öcsém régi készletével

Általános iskolában én is közelebbről megismerkedtem a sakk-kal, ugyanis akkori kisbarátom Sanyika hivatásos versenyző volt. Emlékszem, mennyire le tudtak kötni az írások a különféle megnyitásokról, illetve boldogan feledkeztem bele 1-1 feladványba. A kezdeti lelkesedés aztán elmúlt, a tábla a szekrény mélyére költözött, én pedig nagyon sokáig tudomást sem vettem a sakkról. Nemrégiben tűnt fel, hogy A vezércsel folyik még a csapból is, a fülszöveg tesztemen átment, így egy borongós vasárnapon meg is vásároltam.

A könyvben Beth életét követhetjük 8 éves korától kezdődően, amikor is árvaházba kerül édesanyja halála után. Az intézetben Mr. Shaibel, a gondnok révén megismerkedik a sakk-kal, és hamar kiderül, hogy rendkívüli tehetsége van hozzá... 

Eleinte nem értettem, hogy mit kedvelnek rajta ennyire, de miután két szempillantás alatt már túl voltam a felén, elkezdtem kapizsgálni. Amennyire egyszerű, annyira jó! A cselekmény jól van felépítve, nincsenek benne csapongások. A fejezetek felosztása kisebb részekre nem volt rossz ötlet, viszont sokszor éreztem azt, hogy egy-egy szakasz teljesen érdektelen a történések szempontjából. Ami miatt nem lehet letenni, az az, hogy Tevis érdekesen mutatja be, milyen is egy professzionális sakkozó élete, a meccsek leírásai nem szárazak és szakszavakkal teletűzdeltek, plusz betekintést enged abba is, hogy mi jár Beth fejében egy-egy parti éles szituációjában. Érdekes megfigyelni, hogy a lány hogyan küzd meg a gyógyszer-, és alkoholfüggőséggel, mindezt ráadásul mindenféle szakszerű segítség nélkül, így duplán becsülendő.

Karakterek szempontjából is rendben van a mű, vegyük például Mrs. Wheatley-t (aki örökbefogadja Beth-et): jól visszaadja a boldogtalan házasságban élő, gyermekre vágyó amerikai nőt. De említhetném akár a sakkozókat is, mindegyikük egy külön egyéniség, a szovjetek legjobbjai kifejezetten tetszettek. Ha választani kéne, akkor se tudnék olyan szereplőt említeni, akit nem kedveltem meg semennyire, úgyhogy ebből a szempontból csillagos ötös jár az írónak. 

Persze voltak dolgok, amik nem igazán nyerték el a tetszésemet:

- Mr. Shaibel szála csalódás volt, azt hittem kicsit több szerepe lesz majd a lány életében,

- Jolene és Beth barátsága, illetve annak furcsasága (Hosszú évekig nem beszélnek semmit, aztán bumm, újra rendben van köztük minden egy varázsütésre? Vagy minderre magyarázat, hogy az árvaházban ennyire összetartottak?) 

Összegezve szerintem ez egy jó kis könyv, lehetséges, hogy a sorozatot is megnézem, mert kíváncsi vagyok, mit hoztak ki ott a történetből. 

Most nagyjából egy hétig nem nagyon lesznek posztok, sajnos a Máv sebészetének vendégszeretét élvezem. Vigyázzatok magatokra és egymásra! :)