Talányos történetek hétköznapjainkból | Tóth Krisztina: Ahonnan látni az eget (Magvető Kiadó, 2023)

Töredelmesen bevallom, a szerzőtől eddig több könyvet is olvastam már (lírát, prózát egyaránt), de valahogy nem éreztem azt, hogy írásai rezonálnának a világommal. 2019-ben megjelent, Fehér farkas című kötetének novellái egy érett, beérkezett prózaíró képét rajzolták meg a fejemben, a történetek mindegyike különleges, eltérő hangulatú és stílusú lett, ezért szívesen kerítettem sorra első kispróza-válogatását, a Vonalkódot is. Akadt benne egy-két olyan írás, ami hellyel-közzel megfogott, de a költőként indult Tóth Krisztina kezdő lépései az epika terén viszonylag hosszú időre elvették a kedvemet attól, hogy “be merjem vállalni” másik hasonló jellegű művét. Valahogy a versei sem állnak közel hozzám, a gyerekeknek szóló költeményekről nem is beszélve, viszont a nemrégiben megjelent, négy év (2017-2021) újabb prózatermését összegyűjtő Ahonnan látni az eget felkeltette az érdeklődésemet és félredobva az előítéleteket álltam neki az ismerkedésnek. Viszonyom az írónővel továbbra is felemás, de ezek a szövegek azért egy fokkal jobban tetszettek, mint az egy évvel korábban olvasott vonalasok.

Dragomán György: Máglya

 Dragománnal (akinek a nevét évekig Dragománynak gondoltam, aztán mindig csodálkoztam, hogy nem találok róla semmit... :D) először középiskolában ismerkedhettem volna meg, de akkor valahogy nem vonzott A fehér király ajánlott kötelezőként, így azt szívfájdalom nélkül kihagytam. Sok-sok évvel később Facebook-on akadtam rá az oldalára, ahol vasárnaponként pont a Máglyából közölt részleteket, azok hangulata teljesen magával ragadott, és nem volt kétséges, hogy el fogom olvasni teljes egészében.

A Máglyában Emma történetét ismerhetjük meg, akit a nagymamája vesz magához, mivel a szülei autóbalesetben életüket vesztették. Időben közvetlenül Ceaușescu kivégzése után járunk, így egyfajta korképet is kapunk, hogy milyen volt akkoriban az élet, a közhangulat Romániában. 

Jó választás volt, hogy a lány szemszögéből láthatjuk a dolgokat, sokszor azon kaptam magam, hogy elkalandozok, ennyi idősen én miket csináltam, hogyan éltem meg a szerelmeket, milyen volt beilleszkedni egy teljesen ismeretlen közösségbe az iskolában. A nagymama karaktere nagyon jól el lett találva, én is valahogy így képzelek el egy nagyszülőt. Sajnos valós tapasztalatom nincs erről igazán, csak egy nagy-, illetve dédmamámat ismertem, őket se sokáig, így nekem a könyv ezen részei keserédesek voltak, de semmiképp sem kellemetlenek. Hangulatilag talán egy kicsit borongósnak mondanám, de ez nem csoda a történelmi háttér függvényében, Dragománnak sikerül visszaadnia az akkori érzéseket. Összeteszem a két kezem, hogy nem akkor és nem ott voltam 13 éves. Egyébként nem nehéz olvasmány, könnyen lehet vele haladni, és ami a legfontosabb, nem fullad unalomba. A végéért viszont cseppet mérges vagyok, ad 1) nekem nem volt elég 444 oldal ebből a történetből, ad 2) könnyebb szívvel tettem volna le a könyvet, ha nem ilyen feszült függővéget kap. 

A kötet után úgy érzem, hogy Dragomántól ezután mindent IS el fogok olvasni, illetve a kortárs magyar szerzőktől több művet igyekszem majd megismerni. 

BenGa

 

Ha tetszik, amit csinálunk, akkor kérlek osszátok meg a posztot, vagy magát az oldalt, nagyon köszönjük! :)