5/27/2023

“S a popzene is milyen?!” | Kispál és a Borz: Beszorult mondat (Megadó Kiadó, 2023)

 “A paradicsom nem akar ketchup lenni, a medve meg medvebőr nem. A pandák nem dugnak állatkertben, s a popzene is milyen?!” - énekli Lovasi András a Fenevad című dalban, mely a több, mint 10 év után visszatért Kispál és a Borz Beszorult mondat albumának utolsó előtti tétele. Azé a lemezé, amiről nehezen tudtam elképzelni, hogy a 2010-es búcsúkoncertet követően egyáltalán megszülethet, de - mint azt a mellékelt ábra, esetünkben 11 új dal mutatja - ezeknek a beszorult mondatoknak igenis ki kellett jönniük. Ráadásul pontosan úgy, mintha rögtön az Én, szeretlek, Téged után nem vártunk volna tizenkilenc évet.

5/19/2023

Tragikus múltak a sötét jelen árnyékában - Orosz Krisztián: Sodródás

A Marsbook Kiadó egyik célja, hogy a hazai, általuk tehetségesnek gondolt írók műveit minél szélesebb körű közönségnek tudják bemutatni. Ennek jegyében idén náluk jelent meg Orosz Krisztián első regénye, a Sodródás. A trilógiának szánt sci-fi első kötetében négy főszereplő életútján át ismerkedhetünk meg a nem is oly távoli jövővel, ahol az emberiség már a Marson is megvetette a lábát, és épp a Jupiter egyik holdját készül kolonizálni. A kötetben helyet kapnak érdekes találmányok és felfedezések, etikai és morális kérdések, valamint egy kacskaringós szerelmi szál is. Mennyire férnek meg ezek egymás mellett?

Orosz Krisztián: Sodródás
2023, Marsbook Kiadó, 196 oldal, puhatáblás (saját kép)

5/17/2023

Krimi két hét alatt? - Szollár Bence: Otthagyod a fogad

Szollár Bence neve ismerősen csenghet, amennyiben figyelemmel kísérjük a kisebb hazai írókat is. Első kötete 2019-ben jelent meg Frontláz címmel, ez forgatókönyveket tartalmazott. Második és harmadik könyve (Egy szál rózsa, Az emelet és más horrornovellák) egyaránt tavaly jelent meg, mindkettő a horror szerelmeseit célozta meg novelláival. Elég hamar lelkes rajongótáborra tett szert Bence, gondolom részben nekik is kedvezve idén sem hagyta őket olvasmány nélkül. A Talentum House kiadásában megjelent Otthagyod a fogad az első regénye, melyben a krimit ötvözte a tőle megszokott horrorisztikus elemekkel. Elmondása szerint két hét alatt írta meg, de végül fél évig a fiókja mélyén pihentette. Mivel korábban volt már volt szerencsém a fiatalember műveihez, kíváncsi voltam, hogy mit sikerült összehoznia ilyen csekély idő alatt. 

Szollár Bence: Otthagyod a fogad
2023, Talentum House, 226 oldal, puhatáblás (saját kép) 

5/15/2023

A Fermi-paradoxon nyomában - Perényi Mónika - Bartha Barna - Koncz Mars János (szerkesztők): Hallhatatlanok

2023 januárjában egy érdekes pályázatot indított útjára a Marsbook Kiadó. A ,,Miért nem halljuk a suttogást?" célja az volt, hogy a szerzők körbejárják azt az ellentmondást, amely a földön kívüli civilizációk létezésének magas becsült valószínűsége és az ilyen civilizációk létezésére utaló bizonyítékok hiánya között fennáll (Fermi-paradoxon). A pályázattól a Hallhatatlanok megjelenésig alig telt el három hónap, mondhatjuk sokak fantáziáját megmozgatta a téma. Adódik a kérdés: lehetséges ennyi idő alatt egy színvonalas kiadványt létrehozni? Ennek járok utána a következőkben.

Hallhatatlanok
2023, Marsbook Kiadó, 300 oldal, puhatáblás (saját kép)

5/14/2023

SEPUPULTURA, GITÁR, METÁL | Cserna-Szabó András (szerk.) - Stay Brutal! (21 írás a metálról. Helikon Kiadó, 2023)

Mivel van ennek a kívül-belül kemény kötésű antolgóiának egy előszava, melyben Cserna-Szabó András szerkesztő tökéletesen kifejti az egész apropóját és születéseinek körülményeit is részletesen taglalja, én most eltekintenék a spoilerektől és csak a legfontosabbakat emelném ki. Három évvel ezelőtt fogalmazódott meg a szentesi Bukowskiban (copyright by Bödőcs Tibor), hogy vajon kortárs íróink, költőink, műfordítóink, stb. hogyan vélekednek a metal műfajról. Lehetett is írni mindenféle műfajú szöveget aztán, egyetlen kitétellel: próza legyen, de hogy ezen belül lemezkritika, elbeszélés, naplórészlet születik-e, az abszolút a szerző dolga. Huszonegy különböző ember, huszonegy különböző zenekar (van köztük fiktív is) huszonegy dalát választotta ki, hogy papírra vesse a fémzenével kapcsolatos érzéseit, emlékeit vagy éppenséggel kiváló asszociációkkal hozzon össze popkulturális mérföldköveket, tisztán saját érzései szerint. A közelmúltban megjelent, 300 oldalas kötetben ezeket olvashatjuk összegyűjtve. Minden további a hajtás után, illetve Cserna-Szabó kifejezetten hangulatos írásában!

A huszonegy tétel kiváló időutazás a heavy metal alapjaitól napjainkig, konkrétan a kettes Black Sabbath album Planet Caravanjétől a Korn Start The Healingjéig és addig a Dream Widowig, ami ugyebár a Foo Fighters-főnök Dave Grohl speciális egotripje. Közben pedig ott van a Maiden, a Metallica, a Nine Inch Nails, Marilyn Manson, az Ossian, a Sepultura, de még a The Cult is, szóval egy csomó teljesen és kevésbé nyilvánvaló választás, noha végigböngészve a tracklistet, nem mind tisztán metal. (A The Cult például kifejezetten nem, de én nagyon örülök nekik, mert egyik titkos kedvencem a zenekar.) A szerzők között pedig ugyanannyira találunk újságírót, költőt és kortárs írónőt, mint zenészéletrajzok szerkesztőjét, fordítóját, a felhozatal a dalsorrendhez hasonlóan eléggé változatos.

A baj az, hogy gyakorlatilag mindegyik novelláról/esszéről/kritikáról, stb. tudnék egy laza fél oldalt írni (különösen a Kárpáti Gábor Csaba által elkövetett Iron Maiden vonatkozásúról, ami abszolút csúcspont), de akkor senki nem olvasná végig a bejegyzést. Különösebben kiemelni sem merem a szerintem tényleg legjobbakat, mert akkor meg részrehajlással lehetnék vádolható egyesekkel szemben. Ami a lényeg és ezer százalék, hogy függetlenül zenei meg irodalmi ízléstől is, ezt a válogatást bárkinek jó szívvel tudom ajánlani, akit érdekel, hol tart a hazai kortárs irodalom 2023-ban. Biztos vagyok benne, hogy ha elvonatkoztatunk is a muzikális oldaltól, a szerzők névsorát látva mindenki talál olyat magának, akihez tud kapcsolódni. Én például nagyon nem kedvelem Szentesi Évát - elsősorban az öncélúan explicit stílusa miatt -, de a November Rainhez írt szövegének ötletét tudom értékelni. Akárcsak a Puskás Panni által elkövetett Ossianosat, ami garantáltan megdobogtatja majd a legendás 2000-es, debreceni koncertet kedvelők szívét. De hogy milyen az, amikor a Vasszűz tagjai Indiana Jones-t és Leslie L. Lawrence-t megszégyenítő regényhősökké válnak, hogyan lehet egy robbanásszerű zenei élmény hatására újból megszületni, tulajdonképpen mit keres a Nine Inch Nails frontembere egy gyerekzsúron és sikerül-e Babiczky Tibor hősének eladnia a Harry Pottert saját neve alatt, azt már mondják meg a lapok! Szóval azoknak, akiknek hozzám hasonlóan ez a zenei világ a meghatározó, biztos erősebben szól, nyilvánvalóan ők az első számú célközönség, de bejöhet a metalt legfeljebb távolról, gyanakodva szemlélőknek is, viszont utóbbiaknak kiemelten ajánlott az előszóval kezdeni, mellé pedig a lejjebb megtalálható listára felpakolt dalokat is hallgatni, hiszen mindegyik megtalálható a YouTube-on.


A kezdeményezés kiváló, a végeredmény pedig úgy is ötcsillagos, hogy nem egyenletes a színvonal, ami egy hasonszőrű gyűjtemény esetében nyilván nem is lehet elvárás. Összességében elmondható, hogy a Stay Brutal! olyan lett, mint egy sokoldalú válogatáslemez vagy egy előadó/zenekar soron következő nagylemeze: a felvonultatott dalok (ebben az esetben ugyebár novellák) külön-külön nem biztos, de egyben nagyon is megállják a helyüket. Megvannak a határozottan magas színvonalú, kiemelkedő pontjai és a kevésbé erős, de attól még emlékezetes bástyák is, amikre lehet támaszkodni. S talán az sem szőrszálhasogatás, ha az úgynevezett “töltelékdalokat” említem, hiszen ezekből is akad egy-kettő, de pont ettől különleges és változatos a válogatás. Kíváncsian várom, hogy a későbbiekben milyen műfajok kerülnek terítékre, ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy ez egy sorozat lesz…

De hogy miért is lett a bejegyzés címe az, ami és egyáltalán mi ez a nyitókép? Ajánlom elolvasásra az alábbi cikket és mindenre fény derül: https://www.rockbook.hu/hirek/egy-szentesi-berhaz-falara-harmadjara-felkerult-mar-ikonikussa-valo-sepupultura-gitar-metal (A metalt nem lehet elhallgattatni, ugye?!)

5/12/2023

Sötét disztópia Lengyelországból - Rafal Kosik: g.A.I.a.

Rafal Kosik lengyel SF-szerző, akinek először 2001-ben közölték egy fantasztikus novelláját a Fantastyka folyóiratban (ami Lengyelországban hasonló, mint itthon a Galaktika), innentől sorban jelentek meg a művei. Hazájában főként egy ifjúsági sci-fi sorozattal kapcsolják össze a nevét (Felix, Net, Nika). Összesen eddig négy regényt és két sci-fi novelláskötetet adott ki. Ezek különlegessége, hogy a feleségével közös vállalkozás jelentette meg mindegyiket. Cégük egy reklámügynökség is, ami fiatal lengyel szerzőket segít az írói karrier rögös útján. Kosik háromszor kapta meg a Janusz A. Zajdel-díjat, utoljára éppen a g.A.I.a.-ért (eredeti nyelven Rózaniec - Rózsafüzér), ami 2017-ben jelent meg. (Források: könyv hátulja, Wikipedia)

Rafal Kosik: g.A.I.a.
2022, Metropolis Media, 456 oldal, puhatáblás (saját kép)

5/06/2023

Minek nevezzelek? (klímaváltozás edition) - Jeff VanderMeer: Kolibri szalamandra

A klímaváltozás az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet kap minden téren, így nem meglepő, ha az irodalmi művek között is felfedezzük jelenlétét. Jeff VanderMeer hazánkban A Déli Végek-trilógiával lett elsőként ismert, utána a Borne című disztópiájával szerzett magának számtalan rajongót. Ő sem hagyta ki a trendet, és a Kolibri szalamandra oldalain keresztül a saját stílusában hívja fel a figyelmet a cseppet sem elhanyagolható problémára. Kíváncsian kezdtem el a könyvet, hiszen korábban nem olvastam tőle -igen, kicsit lusta vagyok, bónuszként rengeteg olvasásra váró könyvem van-, de a korábban magyarul kiadott műveit sokan dicsérték, ezért egy minőségi írásra számítottam.

Jeff VanderMeer: Kolibri szalamandra
406 oldal, Agave Könyvek, 2022, puhatáblás (saját kép)

5/02/2023

A Leírások tengerében fuldokolva - Ronil Caine: Luna

Célegyenesébe ért az olvasási fázis az SFF Vektor zsűrizés kapcsán, így nekem is bele kell húznom, hogy jogosult legyek a szavazásra. Igyekeztem olyan köteteket választani, amikről úgy gondoltam, hamar be lehet őket fejezni, és a végső összegzés során még érdekesek is lehetnek. Ronil Caine-től korábban még nem olvastam, pedig ez már a negyedik regénye, ami a Metropolis Mediánál megjelent. A Luna műfajilag egy cyberpunk akcióregény, ahol nyomokban találkozhatunk fantasy, valamint thriller vonásokkal is.

336 oldal, 2022, Metropolis Media, e-book (Kép forrása: moly.hu)