Krimi két hét alatt? - Szollár Bence: Otthagyod a fogad

Szollár Bence neve ismerősen csenghet, amennyiben figyelemmel kísérjük a kisebb hazai írókat is. Első kötete 2019-ben jelent meg Frontláz címmel, ez forgatókönyveket tartalmazott. Második és harmadik könyve (Egy szál rózsa, Az emelet és más horrornovellák) egyaránt tavaly jelent meg, mindkettő a horror szerelmeseit célozta meg novelláival. Elég hamar lelkes rajongótáborra tett szert Bence, gondolom részben nekik is kedvezve idén sem hagyta őket olvasmány nélkül. A Talentum House kiadásában megjelent Otthagyod a fogad az első regénye, melyben a krimit ötvözte a tőle megszokott horrorisztikus elemekkel. Elmondása szerint két hét alatt írta meg, de végül fél évig a fiókja mélyén pihentette. Mivel korábban volt már volt szerencsém a fiatalember műveihez, kíváncsi voltam, hogy mit sikerült összehoznia ilyen csekély idő alatt. 

2023, Talentum House, 226 oldal, puhatáblás (saját kép) 

Brilliáns elmék párbaja - Maurice Leblanc: Arsène Lupin Herlock Sholmes ellen

Most, hogy újra dolgozom, eljött az ideje azoknak a könyveknek, amelyeknek hordozása nem ér fel egy kisebb edzéssel. Múlt héten Arsène Lupin kalandjainak folytatására tettem le a voksomat. Ebben a  kötetben az első rész végén feltűnt angol detektívistennel, Herlock Sholmes-szal történő két párbajukat kísérhetjük figyelemmel.

GABO, 2021, 288 oldal, puhatáblás (saját kép)

[Értékelés] Donato Carrisi - Démoni suttogás

 

Donato Carrisi könyvét nem lehet részletekben értékelni. Ugyanis teljesen más képet mutat apró részleteiben, mint teljes egészében.
Ahogy elkezdtem olvasni, sok-sok apró hibát, következetlenséget, zavaró tényezőt véltem felfedezni a könyvben, és ezek sokszor rontották az olvasásélményt.
Olyan érzésem volt, hogy ez a könyv az író első könyve lehet, vagy pedig az első olyan, amit ebben a zsánerben írt. Carrisi ugyanis nagyon jól használja a pszicho-thrillerre jellemző eszközöket, ám nyelvezetében néhol nagyon mellélő. Sokszor feleslegesen művészieskedő az írásmód, a mondatok néhol elég bugyuták vagy mesterkéltek. A korlátozott és a mindentudó mesélő váltogatása is egyes esetekben összezavarja a narratívát. Szerencsére ahogy a mű haladt előre, ezekből egyre kevesebbet tapasztaltam.
Egy idő után a sztori egyre hitelesebbé, átélhetőbbé vált, ahogy a fenti zökkenők már nem zavarták az összképet. Carrisi az orrunknál fogva vezet minket, ahogy a gyilkos a nyomozókat. A könyv közepétől kezdve tökéletesen magával ragad a történet, és egy olyan végkifejlethez fut ki, amelyre senki sem számít. A vége felé csak kapkodjuk a fejünket, annyi megdöbbentő fordulatot kapunk sűrű egymásutánban.
És amikor az utolsó fejezetet is elolvastuk, akkor ér a legnagyobb hidegzuhany, amire aztán egyáltalán nem számítottunk. Ez a végső fordulat ad aztán mindenre magyarázatot és ott ülünk a befejezett könyv előtt egyszerre lefagyva és leforrázva, hogy miért pont most van vége?
Csakis ajánlani tudom ezt a könyvet mindenkinek, akinek elég erős a gyomra hozzá.

Csak nekem tűnt fel, hogy nincs semmilyen módon említve, hol játszódik a történet?

Ötlet: 5
Következetesség: 5
Stílus: 4
Érdeklődés fenntartása: 5
Emlékezetes jelenetek: 5
Kidolgozott karakterek: 4
Újraolvasás: 5

Átlag: 4,9

Totti

A Metropolis Media harmadik negyedéves várható megjelenései

A kiadó nem titkoltan szívem egyik csücske, így nagy örömmel mutatom be a következő pár bekezdésben, hogy mire is számíthattok tőlük a harmadik negyedév során. Rengeteg izgalmas kötet várható, ezt garantálhatom! :) A fülszövegek, bemutatók nem a hivatalos, könyvre kerülő verziók, ezeket én igyekeztem legjobb tudásom szerint fordítani. :)

Délutáni krimi titokzatos apákkal - Eve Rigel: Kelepce

    Czinkos Éva, alias Eve Rigel tíz év után jelentkezett új regénnyel. Abban a megtiszteltetésben részesített, hogy felkért, olvassam el, majd értékeljem a Kelepcét. Nem sokáig haboztam, szinte azonnal igent mondtam, ki voltam már éhezve egy igazán jó krimire. Vajon megugrotta az általam sokszor igen magasra rakott lécet?

Trivium Egyesület, 2022, 360 oldal, e-book (Kép forrása: moly.hu)

Maurice Leblanc: Arsène Lupin, az úri betörő

   Nagyon elhanyagoltam egyik kedvenc zsáneremet, így ideje volt, hogy visszatérjek hozzá. Egy igazi klasszikus került a kezembe, ami a Netflixes sorozatnak köszönhetően újra nagyobb figyelmet kap manapság. A mostani kiadás új, teljes fordítással kerül az olvasókhoz a GABO jóvoltából.

GABO, 2021, 250 oldal, puhatáblás (saját kép)

Megjelenések, amiket nagyon várok - Tavasz II.

   Ebben a posztban azokat a megjelenéseket igyekszem összegyűjteni, ami nem a két legkedvesebb zsáneremhez tartozik. Idővel ez a lista is bővülhet, ha bejelentenek még olyan könyvet, ami egy kicsit is érdekel. :)

Stephen Hawking: Az idő rövid története (Várható megjelenés: március 8.)

kép forrása: moly.hu, kiadó: Akkord

Fülszöveg:

Ez ​a könyv a XX. század klasszikussá vált, rengeteg meglepetést kínáló tudományos ismeretterjesztő munkája. A Nagy Bumm-tól az általános relativitáselméletig sok helyen próbára teszi a fantáziánkat, és egészen kiszélesíti a világegyetemről alkotott elképzeléseinket. Azok számára is jól érthető, akik jobban szeretik a képleteknél a magyarázatot. A végső elmélet keresésének történetéről, a tér és idő rejtelmeit feltáró kutatásokról olvashatunk Hawking tolmácsolásában, aki maga is rengeteget tett hozzá az emberiség tudásához. Az idő rövid története az ő klasszikussá vált bevezetője a kozmosszal kapcsolatos legfontosabb kérdésekbe.

A könyv első kiadása 1988-ban jelent meg, és az univerzumról addig szerzett tudásunkat ölelte fel. Azóta a technika hatalmas fejlődésen ment keresztül, és ennek megfelelően sokat változtak a megfigyeléseket szolgáló eszközök is. Ezért ma még szélesebb körű és pontosabb ismeretek állnak rendelkezésünkre az Univerzum tulajdonságait illetően. Stephen Hawking ezeknek megfelelően átdolgozta és kibővítette eredeti művét. A kötet kiegészült egy teljesen új, a féreglyukakról és az időutazás lehetőségéről szóló fejezettel is.

Régóta a könyvtáramban szeretném tudni ezt a kötetet, örülök, hogy új kiadásban juthatok hozzá.

[Értékelés] Agatha Christie: Zátonyok közt

 

  Majdnem a könyv végéig ott motoszkált a fejemben egy kérdés, amit az első fejezet egy mozzanata ültetett el. Úgy éreztem, AC túlírta a nyomokat már az elejétől fogva. Minden annyira egyértelmű és világos, hogy a végére, mire eljutunk az elején említett eseményig, vagyis hogy Poirot hogyan keveredik a sztoriba, már alig marad majd megválaszolatlan kérdés.
Alapjában véve nem szeretem az olyan történeteket, ahol az elején egy későbbi eseményt említenek, majd visszaugorva az időben láthatjuk, hogyan jutottunk el idáig. Itt azonban megvan hozzá a szükséges összetett történet és az izgalmas karakterek, sőt rendhagyó módon a legnegatívabb szereplő egyben a legkarakteresebb is.

  Hozzá kell tennem, hogy ahogy AC regényeinek nagy részénél, itt is tetten érhető az a jelenség, hogy túlhaladt rajta a kor. Ma már talán a legkisebb falvakban sem történhetne meg, hogy egy idegenre felfigyeljenek a helyiek, vagy egy nőre a vonaton, valamint hogy olyan módon csaljanak fedezetlen csekkekkel, ahogy abban az időben. Ez ha innen nézzük egy kicsit ront az összképen, ha meg onnan, akkor hű korképet mutat be egy letűnt korszakról.

  Amikor a történetben eljutunk a kezdő eseményekhez és egy váltás után Poirot is aktív szereplője lesz a sztorinak, még mindig nem értettem, miért lett ennyire a szánkba rágva, hogy mit gondoljunk az egyik legnagyobb rejtélyröl. Aztán egyetlen jelenet alatt borul minden és kiderül, hogy minden apró részlet szükséges volt, hogy így alakuljon és végül már nem tudhatjuk, mi történt, kivel, hogyan és ki által, valamint hogy kinek mi az indoka, és hová vezet az újonnan kiderült helyzet.
Nagyon sok elmélet születik nagyon rövid játékidő alatt és zseniális, ahogy az egymásnak ellentmondó feltevések rendre lehetőséget biztosítanak egy újabb feltevésre. Bárhogy állnak a dolgok, bárki is tett bármit bármilyen okból, az minden esetben releváns következtetésekkel jár, amelyek tovább növelik a feszültséget.

  AC ismét mesterien keverte meg a kártyákat így mire a végére érünk, kiderül, hogy semmi sem úgy történt, ahogy azt bárki gondolta volna és ezt szokás szerint alaposan meg tudja indokolni.
A lezárás, az utolsó jelenet pedig olyan bevállalós és meglepő, amilyet az írónőtől még nem igazán láttam.

Totti

[Értékelés] Agatha Christie: Paddington 16:50

 

  Több szempontból is különleges ez a könyv. Adva van egy véletlenül meglátott gyilkosság, ami teljességgel szürreális. A megfelelő másodpercben kellett történnie, hogy Mrs. McGillicuddy a szemtanúja legyen. És még így sincs semmi fogódzkodónk. Miss Marple elmélete egészen a bizonyításig csupán légbőlkapott feltételezés, mégis ez vezet az első nyomhoz.
De addigra belebonyolódunk egy család történetébe, amelynek tagjai a lehető legkülönfélébbek. Nem mondanám, hogy mindenki gyanús, de még aki teljesen ártatlannak tűnik, annak is vannak érdekes megjegyzései.
  Óriási húzás az is, hogy sokáig egyáltalán nem tudjuk meg, ki az áldozat, ezzel ugyanis az egészet valami megfoghatatlan rejtélyesség lengi körbe. Csak az áldozat az, ami adott, de azon kívül semmi más.
  Az is érdekes, hogy a gyilkosság módja és helye is függetlennek tűnik a történet többi részétől. Mintha AC csak egy újabb „rejtélyes család” sztorit akart volna írni, valami véletlenszerű gyilkossággal fűszerezve. Lucy, Miss Marple segítője és a család tagjai közti beszélgetések adják igazán meg ennek a műnek a hangulatát.
  Craddock felügyelő is üdítő színfoltja a történetnek. Okos es határozott, a tehetsége érezhetően egy szinten van Marple-ével. Egyszerűen kellemes élmény olvasni ezt a könyvet.
A történet nagyon higgadtan és átgondoltan halad. Semmi ponyva klisé, semmi melodráma. Nem kiáltanak farkast, mert az izgalmasabb, a gyanúsítottak, a nyomozó, de még Miss Marple is a valóság talaján marad, ész érvekkel igyekszik előbbre jutni.
  Emelett a könyv tele van mélyenszántó és szellemes vagy szarkasztikus mondatokkal. A karakterek is teljesen valóságosak, ahogy a köztük lévő kapcsolat is. Nincs semmi kisarkítva.
  A mű végére sok mindenre rájöhetünk. Arra is, hogy bármennyire is bonyolultnak tűnt a sztori, valójában rém egyszerű volt az indok. Valamint arra, hogy ha az egészet nézzük egyben, ez a könyv nem más, mint egy írásgyakorlat. Ha a gyilkosságot és a gyilkost vesszük alapul, valamint a teljes Crackenthorpe családot, azt látjuk, hogy AC csak ürügyet akart, hogy írhasson egy olyan családról, amelynek tagjai mind mások, teljesen más anyagi helyzettel, élettel, hozzáállással, és az ezekből adódó konfliktusokkal. És bár csak egy alibi sztori volt, annak igazán tökéletes és nagyon tartalmas.

 

Totti

[Értékelés] Lawrence Block: A ​betörő, aki Spinozát olvasott

 

Ismét egy traumatikus olvasásélmény után vettem a kezembe Bernie következő kalandját. Örömmel láttam, hogy az előző rész végi kicsit függő befejezést, kvázi ígéretet betartotta Bernie, és tényleg egy tanítvánnyal bővül kedvenc betörőnk eddigi egyszemélyes csapata.
Már az első bekezdés megadta az alaphangot, Block könnyed, kissé abszurd humora rögtön ráhangolt a sztorira.
A Bangerat Könyvesbolt még mindig jó alapanyagot szolgáltat Bernie kötelezően átlagos polgári életének bemutatására. Carolyn, a Pudliművek kutyakozmetikusa pedig továbbra is érdekes és izgalmas barát és lelkes tanítvány.
Az aktuális nagy meló persze megint váratlanul sül el, de a következmények még váratnak magukra. Addig is megismerünk egy új, bár Bernie számára nyilván jól ismert szereplőt, Abelt, az orgazdát.
Már az elejétől érezhető, mennyivel érettebb ez a mű az előző részeknél. Ennek egyik hozzávalója a sok visszautalás, amelyekből ebben a részben jóval több van, mint a korábbiakban. A második részben épp csak említve lett egy betörés, amelyet még az elsőben tervezgetett. Itt már utal a második részre és a harmadikra is.
Az ilyen utalgatásokra én érzékeny vagyok, mert a túl amatőr írónál ordít, hogy csak reklám. Itt azonban az utalások a történet szerves részei. Bernie múltjára, priuszára, módszereire és személyiségére utalnak. Nem mellesleg pedig átemelnek néhány szereplőt a korábbi könyvekből. Ez mind-mind sokkal emeli a könyv színvonalát.
A másik hozzávaló maga Bernie, és a magánélete összetettsége. Van állandó partnere, van barátja, aki tud a munkájáról és nem ítéli el, sőt! Van legális munkahelye, amely nem csak alibi, a szó szoros és átvitt értelmében, hanem fontos része a történetnek, sőt visszatérő poénok szereplője, hivatkozási alap és nem egyszer egyes események helyszínéül is szolgál.
A könyv felénél már olyannyira a zavarosban kell halásznia, hogy kezdtem azt hinni, a megoldás vagy nagyon bonyolult lesz, vagy már találkoztunk a gyilkossal. És ez utóbbit tartottam sajnos valószínűbbnek. Azért sajnos, mert a legtöbb szereplő, akik Bernie életében ekkor szerepeltek, mind szimpatikusnak tűntek.
A könyv második fele még tovább bonyolította a szálakat, mig végül egy Agatha Christie-szerű történet-eleggyé formálódott. Poirot-hoz hasonlóan Bernie is már jóval a könyv vége előtt sejtette a megoldást. A vége pedig egy rendhagyó módon megkoreografált nagyjelenet lett, ami még Poirot papának is tetszett volna.

Totti

A bájos öregek második eljövetele (Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg)

  A csütörtöki nyomozóklub hatalmas siker volt itthon s külföldön egyaránt. Engem is megnyert magának a könyv, minden apró kis hibája ellenére négy üstöt érdemelt tőlem anno. Osman a kötet végén elárulta, elkészült a második résszel, ezt az Agave jóvoltából tavaly már a kezünkbe vehettük. Részemről egy nagy kérdés adódott: kiforrottabb, mint az első rész, vagy megvan még benne az elsőkönyvesek bája?

Agave Könyvek, 2021, 368 oldal, keménytáblás

[Értékelés] Kőhalmi Zoltán: A ​férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit

 

     – Könyvben még soha nem találkoztam stílusparódiával, de ahogy utánaolvastam, ez egy létező műfaj, van néhány nevesebb művelője. Filmben már láttam hasonlót, pl. az Űrgolyhókat, a Sziki-szökevényt vagy akár az Airplane-t. Aki ismeri ezeket, az tudja, hogy eléggé “súlyos” művek, fárasztó kétértelmű poénokkal és az eredeti történet jellemző vonásainak groteszk eltúlzásával. A kiparodizált elemeken túl azonban a történet nem ad akkora plusz elményt, amitől ezek a filmek önmagukban is emlékezetessé válhatnának.  Ez a bajom ezzel a könyvvel is.  Szeretem Kőhalmi humorát, ő az egyike azon kevés magyar stand-uposnak, aki állandó magas színvonalat képvisel. Rendkívül intelligens a humora, és változatosak a történetei, de ezek önmagukban még nem jelentik azt, hogy íróként is megállja a helyét. A stand-up comedy egyik fontos jellemzője szerintem, hogy nem köt le túlságosan, rövid anekdotákból építkezik, amikbe bele is lehet csempészni extra poénokat és amiket gyorsan le is lehet zárni egy-egy poénnal. Nem az erős koncentráció a lényege, hanem az ellazulás.  Egy könyvben ez pont fordítva van.  Ahogy olvastam a könyvet, egyre inkább éreztem, hogy Kőhalmi alárendeli a történetet is az abszurd poénoknak. Ennek köszönhetően hallgat ki revütáncosokat, féllábúakat, katonákat és orvosokat is, akik képesek lehetnek hátrafelé síelni. Ellazulás helyett kezdtem elveszteni a fonalat. Amikor aztán ezt az abszurd kihallgatás-sorozatot megspékelte azzal, hogy már komolyan is kellett venni a gyanúsítottak körét, és figyelni kellett egyik-másik szereplőre, kezdett a fejemben teljes káosz uralkodni. Kezdtem érteni, miért ilyen rossz ennek a könyvnek az érté…

     

[Értékelés] Agatha Christie: Találkozás a halállal

 

Ez a könyv több szempontból is különleges. Először is, Hercule Poirot már az első oldalakon fültanúja lesz egy eléggé kompromittáló beszélgetésnek. Az a Poirot, akit aztán 120 oldalon keresztül nem is látunk, annak ellenére, hogy együtt utazik a többi szereplővel. A történet addigi szemlélői Dr. Gerard és a szintén orvos Sarah, akik komoly pszichológiai fejtegetésekbe kezdenek a csak látásból ismert Boynton családot illetően. Ezek a fejtegetések pedig annyira mélyenszántóak és erősek, amilyenekhez hasonlóval még nem találkoztam Agatha Christie regényben.
A felvezetés sokkal hosszabb, mint lenni szokott. Majdnem a könyv felénél történik a gyilkosság. Az addigi oldalakon szinte csak azt láthatjuk, hány és hány embernek lenne oka megölni a későbbi áldozatot. Olyan ez a könyv, mint egy pszichológiai esettanulmány. Sokkal de sokkal több beszélgetés, elemzés, fejtegetés van benne, mint történés.
Fontos könyv ez, nemcsak a szórakoztató irodalom kedvelőinek, hanem azoknak is, akik szintén ilyen zsarnoki körülmények között nevelkednek. Poirot határozottan kijelenti, hogy számára az élet szentsége fontosabb, mint a tény, hogy ki milyen zsarnoki módon viselkedik a tőle függésben álló emberekkel. Szerinte hatalmas bűn elvenni egy emberéletet, és aki ilyet tesz, azt el kell távolítani az emberi közösségből. Talán ebben a könyvben fejezi ki hitvallását a legszabatosabban a híres detektív.
De vajon mit gondolt erről Agatha Christie? Én úgy látom, az ő véleménye a legteljesebb mértékig szembenáll Poirot-éval. Na nem szentesíti a gyilkosságot, mégis elintézi, hogy az elnyomásban, lelki terrorban élő családtagok még éppen időben megszabaduljanak az uralom alól. És mi mással koronázhatta volna meg ezt az ítéletet, mint azzal, hogy az áldozat saját telhetetlenségének köszönhette a halálát. Mert nem elégedett meg azzal a szenvedéssel, amit eddig okozott a környezetének, hanem még ennél is többet akart.
Ez a könyv nálam történetileg nem üti meg az Agatha Christie által felállított mércét, még ha az utolsó nagyjelenet egy-egy elmélete zseniálisan lett megkomponálva. Pszichológiai szempontból azonban annyira erős, hogy kötelező olvasmánnyá tenném. Ezzel is segítve azokat, akik úgy érzik, a kilátástalan gyerekkorból nincs kiút, és nem találnak kapaszkodót, hogy ki tudjanak állni önmagukért és szembe merjenek szállni azzal, aki élhetetlenné teszi az életüket.

Totti

[Értékelés] J. D. Barker: A hívás

 Barker először a 4MGY trilógiával rúgta be a szórakoztató irodalom ajtaját, és azóta minden egyes könyvével bizonyítja, hogy a legjobbak között a helye. A hívás tavaly jelent meg külföldön, hozzánk csak egy kis késéssel jutott el az Agave Könyveknek hála. Nagyon kíváncsi voltam, hogy Barkernek sikerül-e megugrania azt a lécet, amit saját magának állított fel igencsak magasra...

 

 

Agave Könyvek, 2021, 448 oldal, puhatáblás

[Értékelés] Lawrence Block: A betörő, akit szekrénybe zártak

 

 

 

Bernie Rhodenbarr még mindig egy szeretni való figura. Hiába bűnöző, mégis vannak elvei. Őt idézve: „A becsületességnek sok formája van.” Bernie pedig talpig becsületes fickó. Csak hát betörő.  Ebben a részben néhány részlet, körülmények, módszerek, megoldások kissé sántítottak, de ez megbocsátható. Pontosan azért, mert Bernie karaktere annyira szimpatikus, hogy élvezzük minden kalandját, minden percét, amit a hivatásával járó zűrös események sodrában tölt.  Ahogy befejeztem a könyvet, az volt az első gondolatom, hogy nagy szerencse, hogy ez a könyv ennyire nagy hangsúlyt fektet az önreflexióra, a humorra, az élet visszás helyzeteire. Ezeknek köszönhetően lehet csak félig komolyan venni. És emiatt tudtam szemet hunyt afelett is, hogy a rejtélyek kulcsa ennyire bonyolult volt, egy mezei betörő, nyomozói háttér nélkül mégis kibogozta. Ezt egy komolyabb sztoriban tuti nem lehetne eljátszani. De hamar túlléptem rajta. A megoldás tetszett, a lezárás profi volt, Bernie-re pedig újabb kalandok várnak, és biztos vagyok benne, hogy azok is legalább ilyen élvezetesek lesznek.

 Totti

Értékelés - Agatha Christie: Ház a sziklán

 

 A Ház a sziklán Agatha Christie egyik legjobb könyve. Megkockáztatom, benne van a Top 5-ben. Hogy miért? Felsorolni is nehéz.
Poirot ebben a történetben is megemlíti, hogy már visszavonult. Nem foglalkozik már bűntények felderítésével. Sőt, elhangzik a szájából egy mondat, aminél tökéletesebben talán semmi nem irhatná le az ő személyiségét és karrierjét. A csúcson akarja abbahagyni, amikor úgy beszélnek róla, mint aki oly zseniális, hogy hozzá foghatót soha nem hordott a hátán a Föld. Neki ennyi elég, ennél többre nem vágyik, a szerénysége nem hagyja.

Értékelés - Lawrence Block: A betörő, aki parókát viselt

 

Évekig halogattam ennek a könyvnek az elolvasását. Nem is értem, hogy miért. Talán mert teljesen ismeretlen számomra az író, és a történetet sem tartottam túl meggyőzőnek a fülszöveg alapján. A címe meg aztán... De szerencsére a könyv  maga elfeledtette velem az előítéleteimet.
Ez a történet egy remekmű. Vannak túlírt regények, vannak sztorik, amik önmagukban nem érdemelnének nyomdafestéket, annyira vérszegények. És vannak az ehhez hasonló könyvek.
A történet bár próbál kibújni a kereteiből, részleteiben tipikus marad. A szó legjobb értelmében. A betörés, a zárak rejtelmei, mint központi motívumok végig stabil vázat alkotnak. Újra és újra visszatérnek bizonyos témák, állandó az ironikus önreflexió és a humor, és ahogy haladunk előre, egyre több rétegre bukkanunk a felszín alatt.
Tökéletesek az arányok, ebben a sztoriban ennyi volt. Ha ennél rövidebb vagy egyszerűbb lett volna, vagy ha hosszabb és lazább, akkor talán már holnap elfelejteném. Ezzel szemben így, ebben a formában és terjedelemben az egyik kedvencem lett, amit még valószínűleg sokszor el fogok olvasni.

Totti

[Értékelés] Alex Pavesi: Nyolc nyomozó

 "Agatha Christie is megemelné előtte a kalapját. Bravó!" Sarah Pinborough ajánlásával fogad a borító, ami igen erős kezdés, hiszen AC-t a krimik koronázatlan királynőjének tartják. Bevallom őszintén, én maximum ha két könyvét olvastam, azokat is még tizenévesen, nem mondanám magam a szakértőjének. Ennek ellenére érdeklődve vettem kezembe Pavesi első művét, mely a Nyolc nyomozó címen jelent meg itthon, és nem titkoltan az írónő előtt tiszteleg.

Agave Könyvek, 2021, 288 oldal, EPUB

Ídesanyám kedvencei I. - A parfüm

Mivel hasonlóval még nem találkoztam, gondoltam, hogy indítok egy sorozatot, amiben Anyukám kedvenc könyveit fogom bemutatni. Az első részben egy alapvetően kedvelt művet, A parfümöt fogom kivesézni, így aki nem olvasta, a következő soroknak óvatosan fogjon neki. :)

Árkádia, 1988, 232 oldal

Felszálltam a Musso vonatra

Nos, Molyon elég gyakran belefutottam Musso könyveibe, így elérkezettnek láttam az időt, hogy én is megismerkedjek vele. Az egyik legkeresettebb művével, a Holnappal kezdtem, melynek végén vegyes érzelmekkel tettem vissza a szekrényembe.

Park Könyvkiadó, 2021, 400 oldal