A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szépirodalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szépirodalom. Összes bejegyzés megjelenítése

9/25/2023

Józsefvárosi életérzés a 2010-es évek közepéről - Pál Dániel Levente: Az Úr nyolcadik kerülete

Úgy gondolom itt az ideje annak, hogy a blogon a szépirodalom nagyobb helyet kapjon, szem előtt tartva azt, hogy hazánk íróitól is gyakran mutassak be egy-egy művet. A sort Pál Dániel Levente 2017-ben megjelent novelláskötete nyitja. Az Úr nyolcadik kerülete nem csak annak okán kezdett el érdekelni, mert magam is a kerület lakója vagyok. Nagyon kíváncsi voltam, más milyennek látja ezt a városrészt, mik a tapasztalatai a környékről. A szerző költő és prózaíró, eddig összesen hét könyve jelent meg. A weblapján található bio-ból kiderül, hogy igen aktív alakja a magyar kulturális életnek, 2016 óta a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja, számos szervezet tagja. Ezúton is köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával, és biztosított számomra egy példányt a műből.

Az Úr nyolcadik kerülete
320 oldal, Athenaeum, 2017, keménytáblás (saját kép)

6/08/2023

Lírai emlékképek egy gondtalan gyerekkorról | Hartay Csaba: Még nem is játszottunk (Scolar Kiadó, 2023)

“Meddig tart a gyerekkor? Miért tart örökké, és utána még legalább egy nyáron át?” - teszi fel a kérdést Hartay Csaba legújabb novelláskötetének narrátora az első, Még egy nyár című kis írásban, aminél frappánsabb bevezetőt el sem tudnék képzelni ehhez a könyvhöz. A Viharsarki Kattintós elnevezésű Facebook-oldal első számú szellemi motorja közel öt évvel a Turbo - Rajongók voltunk megjelenését követően újra az 1980-as, '90-es évek Magyarországába ugrik fejest, méghozzá ismét kiváló eredménnyel.

1/26/2023

Tálos-hegyi kitérő, avagy nem minden sci-fi, amire azt írják - Jásdi István: Táltos-hegy

Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy az SFF Vektor sci-fi részlegének zsűritagja lehetek. A listán szerepel Jásdi István Táltos-hegy című könyve, ami a fülszöveg alapján színtiszta sci-fit ígér. Egyik zsűritársam olvasás után jelezte, hogy még csak nyomokban sem tartalmazza egyik kedvenc zsánerünk ismertetőjegyeit. Ezen felbuzdulva vettem a bátorságot, és én is elolvastam, mennyire illik listára a mű.

Jásdi István: Táltos-hegy
Jaffa, 2022, 240 oldal, keménytáblás (saját kép)

6/23/2022

Havasfelföld újra támad - Tarja Kauppinen: A rendszer ellensége

Tarja Kauppinen második regényére kettő évet kellett várnia lelkes olvasótáborának. A rendszer ellensége a Napkút Kiadó égisze alatt jelent meg, ezzel is erősítve a tényt, hogy már az első rész sem fantasynek készült, hanem egy szépirodalmi alkotás volt. A nép igazságát én igazán kedveltem, vajon ez a kötet felér mellé, vagy esetleg túl is szárnyalja?

A rendszer ellensége
Napkút Kiadó, 2022, 374 oldal, puhatáblás (saját kép)