Úgy gondolom itt az ideje annak, hogy a blogon a szépirodalom nagyobb helyet kapjon, szem előtt tartva azt, hogy hazánk íróitól is gyakran mutassak be egy-egy művet. A sort Pál Dániel Levente 2017-ben megjelent novelláskötete nyitja. Az Úr nyolcadik kerülete nem csak annak okán kezdett el érdekelni, mert magam is a kerület lakója vagyok. Nagyon kíváncsi voltam, más milyennek látja ezt a városrészt, mik a tapasztalatai a környékről. A szerző költő és prózaíró, eddig összesen hét könyve jelent meg. A weblapján található bio-ból
kiderül, hogy igen aktív alakja a magyar kulturális életnek, 2016 óta a
Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja, számos szervezet tagja. Ezúton is
köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával, és biztosított számomra egy
példányt a műből.
Töredelmesen bevallom, a szerzőtől eddig több könyvet is olvastam már (lírát, prózát egyaránt), de valahogy nem éreztem azt, hogy írásai rezonálnának a világommal. 2019-ben megjelent, Fehér farkas című kötetének novellái egy érett, beérkezett prózaíró képét rajzolták meg a fejemben, a történetek mindegyike különleges, eltérő hangulatú és stílusú lett, ezért szívesen kerítettem sorra első kispróza-válogatását, a Vonalkódot is. Akadt benne egy-két olyan írás, ami hellyel-közzel megfogott, de a költőként indult Tóth Krisztina kezdő lépései az epika terén viszonylag hosszú időre elvették a kedvemet attól, hogy “be merjem vállalni” másik hasonló jellegű művét. Valahogy a versei sem állnak közel hozzám, a gyerekeknek szóló költeményekről nem is beszélve, viszont a nemrégiben megjelent, négy év (2017-2021) újabb prózatermését összegyűjtő Ahonnan látni az eget felkeltette az érdeklődésemet és félredobva az előítéleteket álltam neki az ismerkedésnek. Viszonyom az írónővel továbbra is felemás, de ezek a szövegek azért egy fokkal jobban tetszettek, mint az egy évvel korábban olvasott vonalasok.
“Meddig tart a gyerekkor? Miért tart örökké, és
utána még legalább egy nyáron át?” - teszi fel a kérdést Hartay Csaba legújabb
novelláskötetének narrátora az első, Még egy nyár című kis írásban,
aminél frappánsabb bevezetőt el sem tudnék képzelni ehhez a könyvhöz. A
Viharsarki Kattintós elnevezésű Facebook-oldal első számú szellemi motorja
közel öt évvel a Turbo - Rajongók voltunk megjelenését követően újra az
1980-as, '90-es évek Magyarországába ugrik fejest, méghozzá ismét kiváló eredménnyel.
2023 januárjában egy érdekes pályázatot indított útjára a Marsbook Kiadó. A ,,Miért nem halljuk a suttogást?" célja az volt, hogy a szerzők körbejárják azt az ellentmondást, amely a földön kívüli civilizációk létezésének
magas becsült valószínűsége és az ilyen civilizációk létezésére utaló
bizonyítékok hiánya között fennáll (Fermi-paradoxon). A pályázattól a Hallhatatlanok megjelenésig alig telt el három hónap, mondhatjuk sokak fantáziáját megmozgatta a téma. Adódik a kérdés: lehetséges ennyi idő alatt egy színvonalas kiadványt létrehozni? Ennek járok utána a következőkben.
Mivel van ennek a
kívül-belül kemény kötésű antolgóiának egy előszava, melyben Cserna-Szabó
András szerkesztő tökéletesen kifejti az egész apropóját és születéseinek
körülményeit is részletesen taglalja, én most eltekintenék a spoilerektől és
csak a legfontosabbakat emelném ki. Három évvel ezelőtt fogalmazódott meg a
szentesi Bukowskiban (copyright by Bödőcs Tibor), hogy vajon kortárs íróink,
költőink, műfordítóink, stb. hogyan vélekednek a metal műfajról. Lehetett is
írni mindenféle műfajú szöveget aztán, egyetlen kitétellel: próza legyen, de
hogy ezen belül lemezkritika, elbeszélés, naplórészlet születik-e, az abszolút
a szerző dolga. Huszonegy különböző ember, huszonegy különböző zenekar (van
köztük fiktív is) huszonegy dalát választotta ki, hogy papírra vesse a
fémzenével kapcsolatos érzéseit, emlékeit vagy éppenséggel kiváló
asszociációkkal hozzon össze popkulturális mérföldköveket, tisztán saját
érzései szerint. A közelmúltban megjelent, 300 oldalas kötetben ezeket
olvashatjuk összegyűjtve. Minden további a hajtás után, illetve Cserna-Szabó
kifejezetten hangulatos írásában!
A huszonegy tétel kiváló
időutazás a heavy metal alapjaitól napjainkig, konkrétan a kettes Black Sabbath
album Planet Caravanjétől a Korn Start The Healingjéig és addig a
Dream Widowig, ami ugyebár a Foo Fighters-főnök Dave Grohl speciális egotripje.
Közben pedig ott van a Maiden, a Metallica, a Nine Inch Nails, Marilyn Manson,
az Ossian, a Sepultura, de még a The Cult is, szóval egy csomó teljesen és
kevésbé nyilvánvaló választás, noha végigböngészve a tracklistet, nem mind
tisztán metal. (A The Cult például kifejezetten nem, de én nagyon örülök nekik,
mert egyik titkos kedvencem a zenekar.) A szerzők között pedig ugyanannyira
találunk újságírót, költőt és kortárs írónőt, mint zenészéletrajzok
szerkesztőjét, fordítóját, a felhozatal a dalsorrendhez hasonlóan eléggé
változatos.
A baj az, hogy
gyakorlatilag mindegyik novelláról/esszéről/kritikáról, stb. tudnék egy laza
fél oldalt írni (különösen a Kárpáti Gábor Csaba által elkövetett Iron Maiden
vonatkozásúról, ami abszolút csúcspont), de akkor senki nem olvasná végig a
bejegyzést. Különösebben kiemelni sem merem a szerintem tényleg legjobbakat,
mert akkor meg részrehajlással lehetnék vádolható egyesekkel szemben. Ami a
lényeg és ezer százalék, hogy függetlenül zenei meg irodalmi ízléstől is, ezt a
válogatást bárkinek jó szívvel tudom ajánlani, akit érdekel, hol tart a hazai
kortárs irodalom 2023-ban. Biztos vagyok benne, hogy ha elvonatkoztatunk is a
muzikális oldaltól, a szerzők névsorát látva mindenki talál olyat magának,
akihez tud kapcsolódni. Én például nagyon nem kedvelem Szentesi Évát -
elsősorban az öncélúan explicit stílusa miatt -, de a November Rainhez
írt szövegének ötletét tudom értékelni. Akárcsak a Puskás Panni által elkövetett
Ossianosat, ami garantáltan megdobogtatja majd a legendás 2000-es, debreceni
koncertet kedvelők szívét. De hogy milyen az, amikor a Vasszűz tagjai Indiana
Jones-t és Leslie L. Lawrence-t megszégyenítő regényhősökké válnak, hogyan
lehet egy robbanásszerű zenei élmény hatására újból megszületni, tulajdonképpen
mit keres a Nine Inch Nails frontembere egy gyerekzsúron és sikerül-e Babiczky
Tibor hősének eladnia a Harry Pottert saját neve alatt, azt már mondják meg a
lapok! Szóval azoknak, akiknek hozzám hasonlóan ez a zenei világ a meghatározó,
biztos erősebben szól, nyilvánvalóan ők az első számú célközönség, de bejöhet a
metalt legfeljebb távolról, gyanakodva szemlélőknek is, viszont utóbbiaknak
kiemelten ajánlott az előszóval kezdeni, mellé pedig a lejjebb megtalálható
listára felpakolt dalokat is hallgatni, hiszen mindegyik megtalálható a
YouTube-on.
A kezdeményezés kiváló, a
végeredmény pedig úgy is ötcsillagos, hogy nem egyenletes a színvonal, ami egy
hasonszőrű gyűjtemény esetében nyilván nem is lehet elvárás. Összességében
elmondható, hogy a Stay Brutal! olyan lett, mint egy sokoldalú
válogatáslemez vagy egy előadó/zenekar soron következő nagylemeze: a
felvonultatott dalok (ebben az esetben ugyebár novellák) külön-külön nem
biztos, de egyben nagyon is megállják a helyüket. Megvannak a határozottan
magas színvonalú, kiemelkedő pontjai és a kevésbé erős, de attól még
emlékezetes bástyák is, amikre lehet támaszkodni. S talán az sem
szőrszálhasogatás, ha az úgynevezett “töltelékdalokat” említem, hiszen ezekből
is akad egy-kettő, de pont ettől különleges és változatos a válogatás.
Kíváncsian várom, hogy a későbbiekben milyen műfajok kerülnek terítékre,
ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy ez egy sorozat lesz…
A tavasz első két hónapja seperc alatt eltelt, így eljött az összegzés ideje. Volt itt minden, mint a búcsúban: krimi, sci-fi, fantasy, játékkönyv... Nagyobb részükről poszt is készült, azok linkjét majd a kép alatt megtaláljátok, a rövidebb ismertetőket pedig bemásolom. :)
2019-ben az Amazon felkérte Blake Crouchot, hogy állítson össze egy hat történetből álló sci-fi antológiát az Original Series-sorozatuk keretében. Crouch ennek apropóján megírta az Elhagyott part című kisregényét, valamint e mellett beválogatott egy-egy izgalmas novellát a zsáner elmúlt időszakának legismertebb szerzőitől. (Khm, azért itt van egy-kettő, akiről egyszer sem hallottam.) Lássuk minőségében milyen lett a kötet!
Egy-két esetben kicsit sántított Zeusz abban a papucsban, de a legtöbb variáció telitalálat volt. A katonás és a színházas pedig rendesen el is kapott. Az utolsó novella egyenesen pofátlan volt! Még több ilyet, mint ezek!
Hétfőn jelent meg Szollár Bence harmadik könyve, Az emelet és más horrornovellák a Pergamen Libro gondozásában. Ennek kapcsán interjút olvashattok a kötet borítóját tervező Szabó Borkával, és természetesen magával a szerzővel.
Az arcomat csak a monitor fénye világítja meg, de most nem is vágyom
többre. Orromból ömlik a füst, ha elfeledném emberi mivoltomat, akár
gyárkéménynek is képzelhetném magam. A poharam felé nyúlok, próbálnám
enyhíteni a dohány okozta karcokat a torkomban, amikor észreveszlek az
ajtó előtt. Azt hittem elég világosan megbeszéltük, nem szeretnélek
látni. Ennek ellenére megint ölembe veted magad és a hajamba túrsz…
Kár lenne tagadnom, hogy vonzó voltál már az első pillanattól
kezdve. Szerettem, ahogy gyorsan kikapcsoltál, hamar elfelejtettem az
aktuális problémáim és átadhattam magam a féktelenségnek. Reggelre
viszont mindig eltűntél, csak az ürességet hagytad magad után, na meg
azt a kurva fejfájást, amit egyre nehezebben viselek. Ezektől
függetlenül este mindig visszatértem az oltárodhoz és áldoztam, hogy pár
órára megint magam mellett tudhassalak. Élvezted a szituációt, örömmel
facsartál ki az utolsó cseppig, én pedig üres tekintettel asszisztáltam a
pusztításhoz.