4/09/2024

Fagyi, popcorn és némi édesség | THIS CALLING - Nightlife (H-Music Hungary, 2024)


Napok óta más sem szól nálam rotációban, mint a This Calling új albuma. (Előtte meg az előző pörgött oda-vissza, úgyhogy meglepne, ha kimaradnának az év végi Spotify-listámból.) Egyelőre csak digitálisan, de ha minden igaz, hamarosan a CD is befut, ugyanis az ilyen instant kedvenc muzsikákból nagyon kell a fizikai formátum, meg hát a borítókép is pazar, szeretném sokszor és sokáig elnézegetni. De hogy kik is ezek az arcok, ha esetleg nem tudnád? A bandát még pár éve Fellegi Ádám (Noble Victory, Bridge To Solace, The Idoru) és Bödecs András (The Idoru, Poison Alley) hozták össze, hogy tisztelegjenek a négyakkordos, ultra dallamos HC/punk színtér előtt. A 2020-as debütlemezre (Methods of Protest) csatlakozott hozzájuk a Magma Rise-ból Herczeg László gitáros, a fixálódott élő felállásban pedig (ahogy magán a korongon is) ott van a doboknál Szirota Márió (ex-Alvin és a Mókusok) és a bőgőnél Pap Attila (Patikadomb, Soulwave), valamint a műfaj határait kitolva, már-már a popularitást megcélozva - nagyon helyesen - Pettenkoffer Zsófi, Szabó Léna és Vida Írisz Minami a vokálban, a fémszíveket is megdobogtató, fülsimogató pillanatokat hozva. Összességében garantált az arconpörgés már az első hangoktól kezdve, de az angyali hangú trió finomít valamennyit ezen a szigorúságon.

Megmondom őszintén, le vagyok nyűgözve attól, amit ezen az albumon hallok. Az pedig külön dicséretes, abszolút figyelemre méltó, hogy akármennyire tökéletes is lett az előd (mert hogy az, kifogástalan alapanyag arra, hogy évtizedek múlva klasszikusként emlegessük ebben a zsánerben), össze sem hasonlítható a két dalcsokor, hiába mozognak egyforma vonalon. A női vokáloknak köszönhetően sokkal könnyebben ható és befogadhatóbb, hallgatóbarátabb a végeredmény. A tavaly nyáron lenyűgöző erejű, emlékezetes bemutatkozó albumát (talán akkor lettem szerelmes Zsófi hangjába?) kiadó Noble Victory után Ádám itt is odateszi magát, de egyetlen hangszer megszólalására vagy mögötte álló/ülő személy játékára sem lehet panasz. Nem is tudom, mikor éreztem azt utoljára hasonló produkciónál, hogy ennyire egyben van a szív és a lélek a teljesítménnyel, amit hallok. Bödecs Andris pedig nem csak a hamarosan esedékes új The Idoru korongon mutatja meg, hogy mit sem kopott a hangja, de itt is brillírozik, Márió pedig annyira elkapta Ádám jellegzetes, számomra a Bridge To Solace miatt emlékezetes, védjegyszerű dobolását, ami az elődöt annyira húzóssá tette, hogy ha nem lennék tisztában a felállással, simán bedőlnék neki, hogy ezúttal is őt hallom…



Kedvenc dalt nem igazán szeretnék kiemelni, mert még a végén megsértődik a többi. A nyitó hármas (The Dark Knight / On The Devil’s Side / True Love) csont nélküli tökéletesség, a továbbiak közül pedig elsőre az I Am Your Nightmare, a The Last Dance és a Flag of Apocalypse ragadtak be hosszabb távra, mondjuk az is igaz, hogy 10-ből 9 alkalommal egyben játszom le a cuccot, nem léptetek át semmit, mert nincs értelme. A műfaj rajongóinak az utolsó rajtkockára pakolt Bad Brains / Cro-Mags medley lehet igazi csemege, miután alaposan kitombolták magukat a minden fémzenére fogékony hallgató igényét kielégítő dalcsokorra. Ahogy mondani szokták: a keményebb részek még keményebbek, a dallamosak pedig még dallamosabbak lettek, esetünkben viszont ez nem csak egy jópofa csattanó. Elmondhatatlanul ütős, melódiáktól és durvulástól sem mentes, kristálytiszta hangorgia és minőség-esszencia lett a This Calling második lemeze. Szóval halihó, pont Téged keresnek - tessék rárepülni, de óvatosan, mert komoly függést okoz!

Amennyiben megvásárolnád a pazar kiállítású digipack CD-t, megteheted itt: H-Music Shop.