3/14/2021

Értékelés: Blake Crouch - Hamis emlékek


 
Nagy levegő. Kifúj.
Oké, egy dolgot szögezzünk le. Mindenkinek, aki még nem olvasta ezt a könyvet, tartozom egy spoilerrel: ez a könyv az időutazásról szól.
Nem csupán meghamisított emlékek betáplálásáról és annak hatásairól, hanem kőkemény időutazásról.
Egy barátom nemrég bevallotta nekem, hogy ő rühelli már az összes időutazós sztorit, mert egyik sem életképes. Mindegyik meg akarja úszni a következetlenségek felvállalását, és a könnyed szórakoztatást előtérbe helyezve vagy az alternatív jövő elméletet bedobva, esetleg az önbeteljesítő sors kártyát kijátszva igyekszik elmenekülni mindennemű felelősségvállalástól. Meg is kérdezte tőlem, én ismerek-e olyan sztorit, ami legalább valamennyire kikezdhetetlen. Én akkor csak egy művet tudtam neki felhozni példának, Philip K. Dick: Az ingázó c. novelláját az Elektronikus álmok kötetből.
Ez a regény a második.
Bevallom, a könyv egy adott pontján óriásit csalódtam a történetben. Ott, ahol kiderül, hogy amit olvasok, az valójában nem az, ami le van írva. Hogy a könyv az egyik fajta sci-fiből egyszercsak átváltott a másik fajta sci-fibe. Ellenérzések ezreit keltette bennem ez a felismerés, és a következő „könyv”-et (őt könyvből áll a történet), úgy olvastam el, hogy közben átverve éreztem magam és gyűlöltem az egészet. Úgy éreztem, minden, ami történik, egy tehetségtelen író átgondolatlan ostobasága, tele értelmetlen, a történetet feleslegesen összezavaró, érdektelen eseménnyel. Aztán minden helyrebillent.
De amíg ide eljutottam, többször is le akartam tenni a könyvet, és örökre elfelejteni. Visszagondolva, csak az volt a bajom, hogy nem tudtam, hogy ez erről fog szólni. A kisebb, valóban zavaró tényezőket pedig ennek a csalódottságnak a torz nagyítója nagyította fel.
Átlendülve ezen a mélyponton, a történet aztán ismét nem várt fordulatot vett. Már annyira szövevényes volt, hogy nem értettem, mi lesz ebből, vagy hogy kisülhet-e belőle bármi. Önkéntelenül is látni kezdtem az egyre összetettebb történet repedéseit, hibáit, és attól tartottam, hogy mire megint megszerettem a könyvet, elkezd szétesni. Ám Crouch rögtön reagált, és mindent megmutatott, amire azt hittem, nem gondolt.
Ami ezután jött: a totális offenzíva az elmém ellen. Az agykapacitásom határát kaparászta a történet, lassan már én is kezdtem elveszteni a fonalat. De Crouch borzasztó intelligensen adagolta az eseményeket, majd lassacskán a dráma is kiteljesedett.
Ez egy nagyon összeszedett, átgondolt és az utolsó részletéig hitelesen előadott sztori. A végkifejlet minden szinten tökéletesen bemutatja, mi lehet az addigi eseményeknek a következménye egyéni és globális méretekben egyaránt.
Aki eljut a végéig, úgy, hogy nagyjából felfog mindent, ami történik, annak egy nagyon összetett emberi, lelki, tudományos, szociológiai és spirituális utazásban lesz része, ami kicsit közelebb visz ahhoz, mit is jelent embernek lenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!