Ifjúsági könyveket nagyon ritkán olvasok, akkor is megválogatom, milyen jellegűt veszek a kezembe. Az Oculus fülszövegét látván elkapott az 'én ezt mindenképpen szeretném olvasni', a Fumax nyári akcióján be is szereztem a folytatásával együtt. 31 éves fejjel is szórakoztató tud lenni, vagy csak a fiatalokat célozza meg? A következő sorokból kiderül!
 |
| Fumax Kiadó, 2019, 470 oldal, puhatáblás |
A. M. Aranthnak, azaz Holló-Vaskó Péternek eddig 5 kötete jelent meg. Ha az írásairól nem, a Fumax Kiadónál végzett munkájáról sokaknak ismerős lehet, vagy akár fordításairól is. Számomra egy végtelenül humoros, szimpatikus ember benyomását keltette a videók alapján, kíváncsian vártam, hogy ez mennyire tükröződik majd a műben.
Ennek a könyvnek is olyan borítója van, amit lehet gyűlölni, vagy szeretni, én az utóbbiak táborát erősítem, főleg az elkészülésének leírása miatt, ami majd a köszönetnyilvánításban olvasható. Plusz pont a szemek kiemeléséért elöl-hátul! Belül az első oldalakon kapunk egy tartalomjegyzéket (ez sajnos kicsit el van számozva), illetve név- és fogalomjegyzéket (külön köszönet a helyes kiejtések leírásaért, egy-kettővel bajban lettem volna), valamint egy térképet Avalonról, a könyv helyszínéről. Ez szerencsére fekete-fehérben is remekül mutat, nem kiált színes verzióért.
Történetünkben az emberiség az Avalonon él, miután a Föld elpusztult az Égi Háború következtében. Hogy ne legyen egyszerű az életük, egy titokzatos amőbafaj keseríti meg mindennapjaikat, ami miatt öregkorukra megvakulnak. Amíg nincs meg az ellenszer ellenük, addig áthidaló megoldásként oculusokat használnak. Ők olyan fiatalok, akiket már korán eladnak gazdáiknak, hogy 17 éves koruktól a szemük az ő szolgálatukra lehessen. Amint ez megtörténik, elvesztik minden jogukat, megszűnnek embernek lenni. Truth Dunn is egy ilyen oculus, többek között az ő szemszögéből is követhetjük végig a cselekményt, ami nem nélkülözi majd a csavarokat, és a meglepő eseményeket. Igaz, hogy alapvetően az ifjúságnak íródott a könyv, ennek ellenére azt kell mondjam, felnőttként is élvezetes volt. Nincsen túlbonyolítva a sztori, kellő mélysége is van, amin el lehet gondolkozni (például: Mennyire fair rabszolgaként használni fiatalokat, hogy öregen ugyanúgy láthassunk? Rendben van az, hogy ez csak a kiváltságosaknak elérhető?). A világ kisebb hibáktól eltekintve jól felépített, szívesen olvastam volna róla részletesebben. Aláírom, voltak benne kissé szenvedős részek, sokszor a Truth-Aoi párosnak hála, de ezek nem jelentettek akkora nyűgöt, mint más köteteknél, Péter remekül megoldotta, hogy ne érezzem magam kellemetlenül olvasás közben. Tetszett, hogy a humor olykor váratlan helyeken is megjelent, sokszor mosolyt csalt az arcomra. Ami egyedül zavaró lehet, az a kicsit összecsapottnak tűnő befejezés, szerintem hosszabban is meg lehetett volna írni.
Térjünk rá a karakterekre, ha megengeditek, csak a számomra érdekesebbekre fókuszálok:
- Truth és Aoi: A két barátnő jellemfejlődése jól megfigyelhető, a végére majdhogynem felnőttek, tetszett, ahogy ezt végig lehet követni.
- Verity Cadogan: Truth "gazdája". Valószínűleg ő lenne a világ legszigorúbb nagymamája, ha létezne, így csak a végére sikerült valamennyire megkedvelnem. Igaz tetszett az elkötelezettsége.
- Aaron, a szakács: Kifejezetten idegesítő volt, még akkor is, amikor már jópofizott Truth-szal. A tipikus csőlátású ember, aki csak a saját igazát tudja szajkózni.
- Kaled Merritt, a Cernobog kandúrja, akarom mondani kardura (kösz Aoi... :D): Számomra ő volt a legkedvesebb, jól bemutatta, hogy a kemény katonai külső is takarhat egy érző lelket odabent, aki csak nyugodtan szeretne létezni. Apropó Cernobog, csak nekem volt olyan a megérkezésük, mint amikor Vegitáék lépnek színre a Dragon Ballban? :D Ne kérdezzétek hogy jött ez...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!