2/14/2022

We Butter the Bread with Butter - Das Album (2021)

  2019-ben ismerkedtem meg a zenekarral, köszönhetően a Youtube véletlenszerűen összeválogatott lejátszási listájának. A Dreh auf! azóta számtalan alkalommal szólt már a fejhallgatómból, igyekszem a munkásságukat figyelemmel kísérni, ám a még tavaly szeptemberben megjelent albumuk teljesen kimaradt számomra. Kíváncsian ültem le meghallgatni, érdekelt mivel rukkolt elő a német duó.

AFM Records, 2021, 13 szám (Kép forrása: Spotify)

 

  A WBTBWB egy német metálcore banda, akik számaiknál hangsúlyosan használják az elektronikus elemeket. Az együttes 2007-ben alakult a gitáros Marcel Neumann és az énekes Tobias Schultka duója által. Debütáló albumuk, mely a Das Monster aus dem Schrank címet viseli, 2008-ban jelent meg a Redfield Records égisze alatt. 2010 több szempontból is emlékezetes marad a banda történetében. Májusban megjelent második stúdióalbumuk, a Der Tag an dem die Welt unterging, és három új tag csatlakozott a duóhoz: Kenneth Iain Duncan (gitáros), Maximillian Pauly Saux (basszusgitár) és Can Özgünsür (dob). Júniusban Schultka elhagyta a bandát, hogy fejlesztőként dolgozhasson a továbbiakban. 2012-ben ismét megfogyatkozott a zenekar, Kenneth Duncan személyes okokra hivatkozva kilépett. 2013-ban megjelent harmadik LP-jük, a Goldkinder. A következő albumig 2015-ig kellett várniuk a rajongóknak, ez a Weider geil! címet kapta. Ezután hosszabb csend következik, majd 2019-ben felpörögtek az események a zenekar háza táján. Áprilisban az addigi énekes Paul Bartzsch kilépett a bandából. Októberben visszatért a zenekarba Schultka, két nappal később pedig közös turnét jelentettek be az Eskimo Callboy társaságában. Innentől kezdve ismét az eredeti felállásban alkottak tovább. Novemberben megjelent a Dreh auf! című kislemezük. 2020 csendesen telt a részükről, egyedül az Eskimo Callboy Hypa Hypa című számához készítettek egy feldolgozást, 2021 szeptemberében pedig megérkezett a duó új albuma.

 

A WBTBWB tagváltozásai (Forrás: Wikipedia)

    

  13 tétel található a korongon, 41 és fél perces játékidővel. Az akusztikus intro után egyből két, korábban már klipet is kapott szám következik, a Dreh auf! és a 20 km/h. Itt érdemes kitérni arra, hogy hiába a kemény hangzás, a srácok dalszövegei inkább poénokra épülnek, ezzel adva nem kicsi kontrasztot zenéjüknek. Vegyük például a Meine Finger sind zu klein-t, mely arról szól, hogy énekesünk ujjai túl kicsik, így nem tudja bekötni a cipőfűzőit, de említhetném a Angriff der Dönerteller-t, ami az űrbéli kebabok támadását írja le elég részletesen. Ne csüggedjünk, ha a dalszövegekből elsőre nem értünk semmit, a Google fordítója kiváló munkát végez, így teljes egészében élvezhetjük az alkotásokat. Természetesen akad komolyabb hangvételű szám is az albumon, a Piks mich, ami refrénjével hamar a fülünkbe mászik. Személyes kedvencem a Jump 'n' Run, ami a Suicide Silence Unanswered című számából kölcsönzött egy kisebb részletet. A srácok a Letzter Song-gal is nagyot alkottak, az egész arról szól, hogy ez az utolsó szám az albumon... :D Hangzásilag részemről rendben van az egész korong, megfelelő arányban van keverve a metal/deathcore az elektronikus részekkel. Bevallom, a debütáló album után nekem ez tetszett a legjobban, valószínűleg a duó formátum a megfelelő számukra, ha stúdiózásról van szó. Remélem élőben is jól fog szólni, várom, hogy elkezdjenek vele turnézni és kis hazánkba is eljussanak. 5 üst az ötből.

   

 BenGa

  Ha tetszik a blog, akkor ne felejts el követni minket Bloggeren keresztül, hogy sose maradj le a legfrissebb tartalmakról! A közösségi felületek közül az Instagramon, a Molyon, illetve a Facebook-on vagyunk jelen. :) Amennyiben úgy gondolod, támogathatod is az oldalt, erről itt informálódhatsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!