5/13/2022

Egyértelműen NEM chilis bab

    Olykor rám tör a vágy, hogy chilis babot egyek, ám Crohn mellett ez még passzív időszakban sem tűnik túl jó ötletnek. Ezért kísérleteztem, hogyan lehetne ezt az ételt kímélőbbé tenni. Úgy érzem sikerült megtalálni a megfelelő kombinációt hozzá.

Egyértelműen NEM chilis bab
Igen, szerintem jó mellé a rizs! :D

Egyértelműen NEM chilis bab

Hozzávalók:

  • 50 dkg darált pulykacomb
  • 1 db konzerv fehérbab (átmosva, lecsepegtetve)
  • 2 db konzerv csicseriborsó (szintén)
  • 1 kisebb konzerv kukorica (lehetőleg a zsenge, szuperédes fajta)
  • 2 közepes fej vöröshagyma (apró kockákra vágva)
  • kb. 700 ml passzírozott paradicsom
  • só, őrölt bors, cukor, chilipehely, oregánó ízlés szerint; késhegynyi fahéj (a titkos fegyver)


Elkészítés:

Egy nagyobb lábosban kevés olajon megdinszteljük a hagymát, majd hozzáadjuk a darált pulykát, amit nagy lángon lepirítunk. Ezután felöntjük a paradicsommal, plusz kevés vízzel, majd forrás után befűszerezzük, hozzáadjuk a kukoricát és a csicseriborsót. (A cukor azért kell, hogy elvegye a paradicsom savasságát, a fahéjtól pedig még csodásabb íze lesz.) Alacsony lángon összesen egy órát főzzük fedő alatt, amíg el nem kezd sűrűsödni. Félidőben ne felejtsük el hozzáadni a babot! Én most rizst kínáltam mellé, de gondolom mindenkinek megvan, mivel teheti még élvezetesebbé a chilis babját. ;)

Remélem tetszett a recept és majd kipróbáljátok! Jó étvágyat kívánok hozzá!

BenGa

Ha tetszik a blog, akkor ne felejts el követni minket Bloggeren keresztül, hogy sose maradj le a legfrissebb tartalmakról! A közösségi felületek közül az Instagramon, a Molyon, illetve a Facebook-on vagyunk jelen. :) Utóbbi helyen várunk Az üst olvasóklubjába! Amennyiben úgy gondolod, támogathatod is az oldalt, erről itt informálódhatsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!