David Arnold: The Strange Fascinations of Noah Hypnotik – Különös képzetek

2023 a köles nemzetközi éve. Hogy mégis mi köze van ennek a következő könyvhöz? Semmi… vagy mégis.

A köles a perjefélék (Poaceae) családjába és a kölesformák (Panicoideae) alcsaládjába tartozó Panicum és Pennisetum növénynemzetségek egyes fajainak összefoglaló elnevezése. Leggyakoribb betegségeit gombás fertőzések okozzák, mint az üszög vagy az anyarozs. Az anyarozs vagy varjúköröm (Claviceps Purpurea) nevű gombaparazita feketés, sötétlila színű növényi kórokozó. A középkorban népszerű “Szent Antal tüze” nevezetű betegségnek (ergotizmus) az anyarozsmérgezés volt az okozója, amit persze csak jóval később hoztak összefüggésbe a fertőzött gabonafélékkel, és a furcsa víziókat okozó, súlyosabb esetekben végtagveszteséggel járó kórságot évszázadokon keresztül az ördög művének tartották. 1938-ban aztán Albert Hofmann szintetizálta először az LSD hatóanyagát, a lizergsav-dietilamid (LSD-25) nevű alkaloidot az anyarozsból kivont lizergsavból. Egy véletlen mérgezést követően pedig alaposan dokumentálta is a tudatmódosító szer hatását. 2023-ban Keiran Rowley arra vállalkozik, hogy egy szintén tudatmódosító olvasmány hatását leírja nektek. Hát így esett, hogy a köles és egy furcsa című könyv épp ebben az évben, 2023-ban, találta meg közös origóját szánt szándékos véletlennel abban a bejegyzésben, amit most olvasol.

David Arnold: The Strange Fascinations of Noah Hypnotik – Különös képzetek

A könyv olvasása közben végig az volt az érzésem, hogy David Arnold regénye valahol pontosan azt akarta nyújtani a 2000-es évek tinédzsereinek, mint amit J. D. Salinger Zabhegyezője Rozsban a fogója a ‘40-‘50-es évek önmagukat keresgélő, bizonytalan fiatal felnőttjeinek. Noah Oakman egy tipikus 16 éves “potyázó”, aki nem igazán tudja, mit is akar kezdeni az életével, de az biztos, hogy nem azt szeretné csinálni, amit mások elvárnának tőle. A maga különc útját szeretné járni, és miközben tapogatózik az önmegvalósítás göröngyös útján, szeretné, ha semmi sem változna körülötte. Hogy a különc barátai, Alan és Val, mindig ott lennének neki, hogy ne kelljen választania a sportösztöndíjakat kínáló egyetemek közül, hogy a középiskola örökké tartson. Nem akar szembenézni a változásokkal, mert vannak címkék, amikkel jól megbarátkozott az évek során, mégha akadnak olyanok is, amiket már nehéz elviselnie. Csak olyan változásokat szeretne, amiket el tud viselni, amiket irányíthat.

Azután Noah Oakmant hipnotizálják, és a világában olyan apró, de annál inkább zavarba ejtő és kellemetlen változások mennek végbe, amikre egyáltalán semmilyen hatással nem lehet. Csupán öt dolog marad változatlan: Noah Hypnotik különös képzetei. Noah pedig úgy gondolja, az egyetlen módja útját állni annak, hogy 16 éves, önfeledt világa végleg darabokra hulljon, ha megfejti a titkot, bizonyos dolgok miért nem változnak körülötte.

Aki David Arnold regényét kézbe veszi, az a 2000-es évek digitalizált világában utakat kereső fiataljainak szorongásai, felnőtté válásának különös képzetei közti barangolás útját választja. A regény fiatalos nyelvezete gyakran naívnak hathat, Arnold egy már-már idealizált világot fest elénk, amiben ugyanakkor más jellegű problémák burjánoznak elő, mint amivel a globalizációs bumm előtti fiataloknak szembe kellett nézniük. Felnőtt olvasóként el kell fogadnunk a tényt, hogy a világ nagyon gyorsan megváltozott pár évtized alatt, és kamasz olvasóként ez a könyv sokaknak a világot is jelentheti. Mert a fiatalok problémái, a generációs szorongások ugyan más forrásból fakadnak az online térben életre hívott klónjaink jelenlétéből adódóan, a különös képzeteinket összekötő magyarázat ugyanaz: mi sem akartunk fiatalon igaz, valódi kötődések nélkül tengetni üres életünket, amíg a kezünkben tartott homokszemek lustán leperegnek. Mindannyian azt akartuk, hogy az életünk hatással legyen mások életére, maradandó nyomot akartunk hagyni a világban. Hogy ez az egész jelentsen valamit, és hogy lehetőség szerint ne egyedül, hanem valakivel kézen fogva mehessünk végig ezen az úton. A The Strange Fascinations of Noah Hypnotik – Különös képzetek olyan könyv, amit bátran odanyomnék bármelyik kamasz kezébe, hogy “Tessék! Nem vagy egyedül. Értékes vagy, és egyedi. Csak nyugi, minden rendben lesz, akármit hozzon a jövő.”

Olvasóként felmerült bennem a kérdés, hogy mikor fakul ki belőlünk az a képesség, hogy világmegváltó gondolatokkal feltüzelt elmével rohanjunk bele az ismeretlenbe? Vajon a bizonytalanság egyenes arányban van-e az élet nagy dolgairól lamentáló monológok hosszával a fejünkben? Noah ugyanis minél bizonytalanabb a regényben, annál vadabb elméleteket sző a körülötte zajló, megmagyarázhatatlan eseményekről… vagy csak úgy egyszerűen bármiről, ami eszébe jut. De nem pont ilyenek voltunk mindannyian, mi, akik már átéltük és túléltük a kamaszkort? Felnőttként valahogy sokkal több mindent veszünk természetesnek, egyre kevesebbszer gondolunk bele a hétköznapi dolgok mozgatórugóinak működésébe, vagy csak egyértelműnek veszünk olyan kapcsolódási pontokat az univerzum eldugott szegleteivel, amikre már fáradtak vagyunk rácsodálkozni. Mintha az élet lassan elvesztené a varázsát. David Arnold ezt a varázst csempészi vissza ebben a könyvben, hiszen ki ne gondolt volna arra valaha, hogy valahol a világban él egy tökéletes hasonmása! És ez még csak egy a legtriviálisabb példákból, amikkel már nem foglalkozunk 20, 30, 40 évesen. Mert felnövünk. Mindannyian.

Külön kiemelném a pop-kult utalásokat Bowie munkásságától, az Audrey Hepburn korszakon át a Szívek szállodájáig, melyekkel tökéletesen megfér egy lapon Schrödinger macskás elmélete, néhány lökött rajz Noahtól, vagy egy sor nevezetes történelmi esemény egybevágósága, Thoreau filozófiája, esetleg a Cubs esete a kecskével, meg az ebből a történetből  városi legendává váló átok. Ne lepődjetek meg, ha néha gyomorszájon vág egy Mátrixos jelenet a sorok között, vagy Kill Bill, esetleg Tom és Jerry! Parádés könnyedséggel variál elő a szerző mindent, ami körbelengi a még retro imádó, de már új irányok felé forduló 2000-es évek generációját.

Álljon hát itt az értékelés végén egy Radiohead dal, aminek az említése valahol a könyv első felében (33. o. lap alja) teljesen padlóra küldött, és visszarepített saját kamaszkorom világába. Azonkívül, hogy a mai napig kedvelem ezt a számot, szerintem jól ki is fejezi a könyv hangulatát.

5 különös képzet az 5-ből.