3/15/2023

Pszichopatáknak és követőknek áll a világ (?) - Robert J Sawyer: Kvantuméj

A kanadai írótól a FlashForwardot olvastam először. Emlékszem, nagy reményekkel vágtam neki a kötetnek, azonban a végére rendkívül csalódott voltam, mert nem azt kaptam, amire számítottam. Lehetséges, hogy idővel újraolvasom, hiszen biztosan nem véletlenül kedvelik annyian. A Kvantuméj 2016-ban jelent meg eredetileg, itthon pedig a tavalyi év végén vehették kezükbe az olvasók. Ha műfajilag kéne behatárolni, akkor azt mondanám, hogy ez egy sci-fi/thriller, ahol a kvantumfizika és a pszichopaták jól megférnek egymás mellett.

Metropolis Media, 2022, 374 oldal, puhatáblás (saját kép)

Jim Marchuk kanadai pszichológiaprofesszor, az általa kitalált módszerrel egyértelműen meg lehet állapítani valakiről, hogy pszichopata-e. Nem meglepő módon sokkal több ilyen ember van a világon, mint gondoltuk volna, köztük a politikus is azok. Egy tárgyalótermi trauma után Jim rádöbben, hogy fél év kiesett az életéből, az onnan származó emlékei hamisak. Mi áll az eset hátterében? Lehet ennek köze a tudat három kvantumállapotához? Ahogy egyre jobban elmerül a professzor a múltja kutatásában, olyan felfedezéseket tesz, amik nem csak az ő, de az emberiség sorsát is gyökeresen megváltoztathatják.

A Kvantuméj sokkal jobban tetszett, mint a FlashForward, bár ezzel sem vagyok maradéktalanul elégedett. A történet eleje és közepe szerintem kellőképp lekötik az olvasó figyelmét, ezeknél a részeknél nagyon olvastatja magát a könyv. Remek ötlet volt Sawyertől, hogy egyes fejezeteket Jim egyetemi óráiról szóló visszaemlékezésekkel kezdett, ezek ötletes felvezetői voltak a fejezet történéseinek. A kötetből ismertem meg az utilitarizmust, szerintem a jövőben jobban beleásom magam ebbe a filozófiai ágba. Tartalmaz olyan gondolatokat, melyeket érdemes mélyebben tanulmányozni. A pálmát nálam azonban a tudat kvantumállapotai vitték, nagyon érdekes ez a feltételezés. Összesen három van belőle, és az emberiség körében 4:2:1-es arányban fordul elő. A Q1-esek tulajdonképpen szimpla ,,követők", nap mint nap algoritmusokat és sémákat utánoznak, hasonlóak a filozófiai zombikhoz. Belőlük van a legtöbb a Földön, körülbelül 4 milliárd. A Q2-es csoport a pszichopatákból áll, cirka 2 milliárd ember tartozik ide, ha elfogadjuk az arányok felosztását. A Q3-ok az ,,ötletesek", akik miatt a világ előre halad, természetesen ők vannak a legkevesebben. A mű hatására elkezdtem figyelni a környezetemet, messzemenő következtetéseket még nem vonnék le, de látok rációt ebben a feltételezésben. Egy kis aktuálpoilitika is meglapul a cselekményben, ami érdekes módon nem hat idegenül, én például szívesen olvastam az akkori kanadai állapotokról. Érdekes kiegészítő adat, hogy Sawyer 50(!) forrást használt fel a Kvantuméj megírásához, ezeket a kötet végén tételesen fel is sorolja, érdemes átnézni, ha egyik-másik bővebben érdekelne minket.

Most még a szereplőkkel sem volt különösebb problémám, abszolút kedvencem Jim volt, igaz az utilitarista filozófus énje egyszer-kétszer az idegeimre ment. :D A befejezésért nagyon kár, túlságosan egyszerű, már-már semmilyen a történetben feszegetett témák után. Ha valaki netán csak most ismerkedne Sawyer munkásságával, akkor ezt a kötetet ajánlanám neki elsőnek, hiszen összességében nekem is kedvemre való volt. Négy üst az ötből.

Robert J. Sawyer következő kötete április végén várható, ennek fülszövegét olvashatjátok most:

Az atombomba ledobásának 75. évfordulója alkalmából a Hugo és Nebula-díjas író, Robert J. Sawyer visszarepít minket az időben, hogy újraélhessük a történelmet… egy kis csavarral. Míg J. Robert Oppenheimer és a Manhattan-terv csapata az atombomba kifejlesztésén dolgozik, Teller Ede valami még pusztítóbbat akar: egy magfúzión alapuló bombát. Kutatásai félelmetes felfedezéshez vezetnek: 2030-ra a Napból kilökődik a legkülső réteg, ami elpusztítja az egész belső Naprendszert – beleértve a Földet is.
 
Amikor a háború a Japán elleni atombombák bevetésével véget ér, Oppenheimer csapata, valamint Albert Einstein és Wernher von Braun, a múlt század legnagyobb tudós koponyái együtt maradnak, tovább dolgoznak, hogy versenyt futva az idővel, megmentsék az emberiséget.
 
A szerző alapos, aprólékos kutatásain alapuló, korabeli szereplőkkel és eseményekkel teli regénye mesterien keveri a valóság és az alternatív történelem síkjait. Lélegzetelállító kalandot ígér az olvasónak.
 
Izgalmasnak hangzik, nem? Ezen a linken keresztül 35%-os kedvezménnyel tudjátok előrendelni! ;)

BenGa

Ha tetszik a blog, akkor ne felejts el követni minket Bloggeren keresztül, hogy sose maradj le a legfrissebb tartalmakról! A közösségi felületek közül az Instagramon, a Molyon, illetve a Facebook-on vagyunk jelen. :) Utóbbi helyen várunk Az üst olvasóklubjába! Amennyiben úgy gondolod, támogathatod is az oldalt, erről itt informálódhatsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!