12/11/2021

Ötletek hétvégi ebédekhez VII. - Rakott kínai kel (GM, TM)

  Nagy kedvelője vagyok a kínai kelnek, igyekszem minél többször készíteni. A mai napon egy rakott ételt készítettem belőle. Nem igényel nagy konyhai tudást, viszonylag hamar elkészül, az íze pedig mennyei!

Rakott kínai kel - modell verzió
A modell verzió, szebbik arcát mutatva (Az bizony nincs megégve a sarkán! :P)

Rakott kínai kel

Hozzávalók:

  • 1-1,5 kg kínai kel (széltében felcsíkozva)
  • 60 dkg darált sertéshús
  • 25 dkg "A" minőségű rizs
  • 2 közepes fej vöröshagyma (apró kockákra vágva)
  • 3 doboz Dr. Oetker Creme Vega
  • 2 L-es tojás
  • só, bors, fokhagymapor, chilipehely, őrölt kömény ízlés szerint
  • GM zsemlemorzsa

Elkészítés:

 Legelsőnek alapos átmosás után főzzük meg a rizst kétszeres mennyiségű, sós vízben. A hagymát kevés olajon pirítsuk meg, majd mikor már aranysárga, adjuk hozzá a húst, mellyel tovább pirítjuk. Fűszerezzük sóval, borssal, chilivel és fokhagymaporral. Amikor a sertés kifehéredett, öntsük fel 3 dl vízzel és takaréklángon főzzük fél órán át. Amennyiben úgy érezzük, pótoljuk alatta a folyadékot. Ha kész a rizsünk és a húsunk is, keverjük őket össze, hagyjuk állni egy kicsit, hogy szoros barátságot kössenek egymással. Az előzőleg felcsíkozott kínai kelt sós, köményes vízben 7 perc alatt főzzük elő, majd öblítsük le. Egy közepes tepsit kenjünk ki kedvenc zsiradékunkkal, zsemlemorzsával alaposan hintsük be, majd kezdődhet a rétegezés. Nálam ez most nagyon egyszerű volt, alulra került a rizs-hús kombó, utána a kínai kel. A tetejére sajt helyett ezt találtam ki: a 3 doboz vegafölt a két tojással alaposan elkevertem, sóztam, borsoztam, csipetnyi szerecsendiót is csempésztem bele. A sütőt előmelegítettem 170 fok környékére, első körben 12 és fél percig sütöttem, majd megfordítottam a tepsit, kicsit feljebb vettem a hőfokot és még 15 percig pirult az egész. Igen, gázsütőm van, bűvészkedni kell vele. Tálalás előtt legalább negyed órát hagyjuk még az elzárt sütőben.

Rakott kínai kel hátulról
Hátul elrejtve a finom falatok.

 Nagyon jó ötlet volt sajt helyett ez a tejfölös-tojásos kence, finom réteget alkotott a vajpuha kel felett. Remélem tetszett a recept és Ti is elkészítitek majd! Jó étvágyat kívánok hozzá! :)

Crohnos sorstársaim egyéni tolerancia alapján, leginkább passzív időszakban próbálják ki.

BenGa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!