3/02/2022

Cukkinis-húsos tészta

   Nagyon régen ettem már cukkinit, a Lidlben pedig pont akciós volt, úgyhogy gyorsan vettem is egy kilóval ehhez a fogáshoz. Ha nem ragaszkodunk a hosszan főzött raguhoz, akkor az előkészületekkel együtt egy órán belül tálalható. #mégmindignemszponzorálaLidl


Cukkinis-húsos tészta
Sajttal még finomabb! :)

Cukkinis-húsos tészta

 

Hozzávalók:

  • 1 kg darált hús
  • 1 kg cukkini (meghámozva, 1-2 centis kockákra vágva)
  • 2 fej vöröshagyma (apró kockákra vágva)
  • 4-5 gerezd fokhagyma (vékonyan felszeletelve)
  • 60 dkg tészta (nálam ez most Risolino márkájú volt)
  • só, őrölt fehérbors, szárított kapor ízlés szerint 


Elkészítés:

Kevés olajon dinszteljük meg a hagymát, majd adjuk hozzá a húst, melyet pirítsunk fehéredésig. Sózzuk, borsozzuk, és öntsük fel 5-6 deciliter vízzel. Fedő alatt, alacsony lángon főzzük 45 percig. Ezután tegyük bele a cukkinit, a fokhagymával és a kaporral együtt. Mivel a zöldség sok vizet enged magából, itt már érdemes fedő nélkül készre főzni, ez 10-15 perc. A tésztát közben a csomagoláson írtaknak megfelelően készítsük el, majd alaposan öblítsük le hideg víz alatt. Keverjük össze a zöldséges-húsos raguval, tálalás előtt érdemes pihentetni.

Remélem ízleni fog a recept, ha elkészítitek, várom a visszajelzéseket! ;) Jó étvágyat kívánok hozzá!

BenGa

Ha tetszik a blog, akkor ne felejts el követni minket Bloggeren keresztül, hogy sose maradj le a legfrissebb tartalmakról! A közösségi felületek közül az Instagramon, a Molyon, illetve a Facebook-on vagyunk jelen. :) Amennyiben úgy gondolod, támogathatod is az oldalt, erről itt informálódhatsz.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!