7/06/2022

Gitte Rose: Kódolt üzenetek Therion-alfáról (Áttűnő világok I.)

Az üst bejegyzéseiben időről-időre igyekszem írni olyan elsőkönyves magyar szerzőkről, akikben látok fantáziát, munkásságukat a későbbiekben is szívesen követem majd. A mai alkalommal Gitte Rose-zal és romantikus sci-fijével, a Kódolt üzenetek Therion-alfáról című könyvével ismerkedhettek meg.

Kódolt üzenetek Therion-alfáról
Magánkiadás, 2022, 404 oldal, puhatáblás (saját kép)

    Mindig öröm, ha egy köteten érezni, hogy foglalkoztak vele, ez különösen igaz a magánkiadásban megjelent művekre. Jelen esetben nem találok okot panaszra, ami a megvalósítást illeti. A borító, mely Bodogán Péter tervei alapján készült el, remekül harmonizál a történettel, színei káprázatosak; a belíveken pedig minimális számú elírás, hiba van.

    Történetünkben az Új Érával ismerkedhetünk meg, akik emberekből lettek létrehozva genetikai átalakítások által. Új otthonukat keresik, így esik választásuk Felyrenre, ám a bolygó nem adja könnyen magát: feladványokat ad lakóinak, akik ezáltal tudják stabilizálni, élhetővé tenni a planétát.
    Kall, aki egy kivételes képességű Végrehajtó az Új Érában, azt a feladatot kapja, hogy egykori otthonán, az emberek által is lakott Zyyl-joon bolygón iktasson ki egy erős mentális képességekkel rendelkező lányt, G.g.-t. A küldetés végrehajtása előtt azonban átértékeli a helyzetet, és úgy gondolja, hogy a lány a későbbiekben sokat segíthet nekik a Felyren által adott üzenetek dekódolásában. Nem mellékesen kölcsönösen azt érzik, hogy nem ez az első alkalom, amikor találkoznak... Mi sül ki ebből a kapcsolatból? De ami még talán ennél is fontosabb, végül az Új Éra elfoglalhatja otthonát?

    Bevallom, kicsit döcögősen találtunk egymásra a könyvvel, ennek több oka volt. A történet elején sokszor éreztem úgy, hogy a párbeszédek nem igazán életszerűek. Ez engem nagyon tud bosszantani, főleg úgy, hogy már nem első alkalommal futok bele ebbe a problémába. A cselekmény lassan haladt, inkább a dolgok, szereplők lelki részére fókuszált: a fülszöveg alapján azért nem számítottam arra, hogy ez a szál ennyire fontos része lesz a történéseknek. Aztán az egyik nagy fordulópontnál mintha egy másik könyv kezdődött volna: a romantikus szál már nem volt olyan tolakodó, a Jelek felkutatása és megfejtése egyre izgalmasabb lett, és a párbeszédek minősége óriásit javult. Sőt, a végére annyira megtetszett a sztori, hogy kicsit elszomorodtam, amiért nincs még kész a második rész. Érdemes kiemelni, egy dolog végig stabilan tetszett, az pedig a leírások milyensége. Ez árulta el igazán, hogy Gittének remek fantáziája van, az írásában megelevenített tájak, helyszínek az olvasó szemei előtt tűélesen fognak megjelenni. Szereplők tekintetében is megfigyelhető a cselekménynél érzékelt kettősség, az elején már-már szájbarágósan kapjuk meg, kinek milyen a személyisége, hogyan kell őket elképzelnünk (főleg Kallnál, G.g.-nél és Kainál), viszont ez a későbbiekben szerencsére finomul, és nem hagy kellemetlen érzést. A mellékszereplők egészen szórakoztatóak, ha választanom kellene, akkor Bob és Joshua volt a két kedvencem, vidámságuk sokszor feldobja az adott szituációt.

    Valószínűleg nem én vagyok a célközönsége a könyvnek, ennek ellenére számomra is élvezhető volt az Áttűnő világok első etapja. Érezhető rajta, hogy ez Gitte első regénye, de hibái ellenére mégis szerethető. Leginkább azoknak a fiatal felnőtteknek ajánlanám, akik nyitottak a tudományos fantasztikum irányába, s a romantikát, lélektant sem vetik meg. Négy üst az ötből.

Ha kedvet kaptatok a könyvhöz, az alábbi helyeken tudjátok beszerezni: Libri, Bookline, Líra, Underground.

Sikerült egy kisebb interjút készítenem az írónővel, amit a következőkben olvashattok:

Gitte Rose, alias Dr. Rózsa Gitta

 

Minek a hatására kezdtél el írni?

Gitte Rose:  Amióta az eszemet tudom, történeteket fabrikáltam gondolatban. Általában távoli, idegen világokról. Rettentően érdekelt, hogy milyen lehet más bolygókon élni! Milyen a távoli jövő, egy idegen kultúra... Egy idő után túl sok helyet foglalt el a rengeteg ötlet, a szereplőik, a hozzájuk kapcsolódó érzések... és megszületett az első regény.

Mennyi idő alatt készült el az Áttűnő világok első része?

G.R.: Hosszú út volt! Egy, másfél év.

Mikorra várható a trilógia következő kötete?

G.R.: Jövőre! :) Nagyon várom, tele van izgalmas fordulattal, nagyon szeretem, szerettem írni. Persze, feladom így magamnak a leckét, hiszen a harmadik, lezáró résznek még annál is nagyobbat kell majd szólnia.

Tervezel más zsánerben is alkotni?

G.R.: Alapvetően nem. Ez az én világom. Viszont, továbbra is "kevert" lesz a zsáner: misztikus, fantasy, romantikus, akár esetleg horror elemekkel átszőve. Ja, igen. Mesét írnék szívesen! De azt is hasonló stílusban.

Mit tanácsolnál a kezdő írók számára, mire figyeljenek oda?

G.R.: Amit én is tanultam a "nagyoktól": írjanak! Sokszor, sokat, folyamatosan. Legyenek türelemmel és sok szeretettel a történeteik iránt. És legyenek nyitottak a fejlődésre, képezzék magukat. Most azt érzem, ezek az írás fontos alapkövei, de lehet, ha jövőre kérdezel, mást mondok:)

BenGa 

Ha tetszik a blog, akkor ne felejts el követni minket Bloggeren keresztül, hogy sose maradj le a legfrissebb tartalmakról! A közösségi felületek közül az Instagramon, a Molyon, illetve a Facebook-on vagyunk jelen. :) Utóbbi helyen várunk Az üst olvasóklubjába! Amennyiben úgy gondolod, támogathatod is az oldalt, erről itt informálódhatsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!