8/22/2021

Szalay Lenke: Mogyoró - Gabi értékelése

Hogy kerülök én ide? Egész egyszerűen úgy, hogy BenGa meghívott. Mert mi olvasunk, írunk. És ez megtiszteltetés, köszönöm. Könyvek között nőttem fel, sokáig könyvek között is dolgoztam. Ahogy időm engedi, olvasok. Képviselem majd itt a női oldalt, a csajos könyveket, a kalandokat, a romantikát. Egészen pontosan az eddigiek ellenpólusa leszek. Fogadjátok szeretettel az elsőt. 


Mogyoró, azaz Madár Katalin története először általános iskolás koromban került a kezembe, azóta nagyjából háromszor olvastam újra és mindig valami mást veszek ki belőle útravalóként. A kék-sárga kockás kabátos kislány másodikos, leányosztályba jár, abban az időben, amikor még szombaton is kellett iskolába menni.

Móra Ferenc Könyvkiadó, 1959, 166 oldal

Egyik nap, bevásárlás után a Néni mellé szegődik az utcán, akivel aztán barátságot kötnek. A kötetben pedig a Néni – akinek még a neve sem derül ki – elbeszélésén keresztül az olvasó is megtudhatja, mi lesz a leányosztály örökbe fogadott kutyájával, hogyan szokik le Mogyoró a torkosságról, mennyire fájó búcsút venni a kedvenc ibolyaszemű babától és hogy az ószeres is tisztességes asszony. Együtt izgulhatunk azon, kikap-e Mogyoró kisöccse, Peti, az intő miatt, vajon Vadász tanár bácsi mit szól majd a szabadon engedett békához és Judika néni felteszi-e a ruhájára a BMW-jelvényt?

A mulatságos, ám olykor tekintetet párásító történetek egy évet ölelnek át a bájos, gyermekien őszinte kislány kalandjaiból, aki a balatoni nyaralásról írt képeslapot már harmadik osztályosként írja alá.

Szalay Lenke könyvét 1959-ben adták ki. (Tizenkét forint ötven fillér volt.) Nagyot fordult azóta a világ. Már nem állunk le idegenekkel beszélgetni az utcán, nem magázzuk a szüleinket és nem biztos, hogy értjük, mit jelent a „krumpli az órád”. Az írónő pontosan azt a békés, a maihoz képest lassú és talán unalmasnak tűnő hangulatot idézi fel, amelyre még azok is emlékeznek, akik a nyolcvanas években voltak fiatalok. Hiába azonban ez a látszólag óriási szakadék a jelenhez képest, a történetek, a kislányok, a szülők és a tanítók ma is helytálló értékeket képviselnek.

Mogyoró története egyébként folytatódik, Szalay Lenke még három kötettel tett hozzá a legelsőhöz: Te már nagylány vagy, Mogyoró! Mogyoró kinövi a kabátját, Mogyoró és a fiú.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!