Napok óta más sem szól nálam rotációban, mint a This Calling új albuma. (Előtte meg az előző pörgött oda-vissza, úgyhogy meglepne, ha kimaradnának az év végi Spotify-listámból.) Egyelőre csak digitálisan, de ha minden igaz, hamarosan a CD is befut, ugyanis az ilyen instant kedvenc muzsikákból nagyon kell a fizikai formátum, meg hát a borítókép is pazar, szeretném sokszor és sokáig elnézegetni. De hogy kik is ezek az arcok, ha esetleg nem tudnád? A bandát még pár éve Fellegi Ádám (Noble Victory, Bridge To Solace, The Idoru) és Bödecs András (The Idoru, Poison Alley) hozták össze, hogy tisztelegjenek a négyakkordos, ultra dallamos HC/punk színtér előtt. A 2020-as debütlemezre (Methods of Protest) csatlakozott hozzájuk a Magma Rise-ból Herczeg László gitáros, a fixálódott élő felállásban pedig (ahogy magán a korongon is) ott van a doboknál Szirota Márió (ex-Alvin és a Mókusok) és a bőgőnél Pap Attila (Patikadomb, Soulwave), valamint a műfaj határait kitolva, már-már a popularitást megcélozva - nagyon helyesen - Pettenkoffer Zsófi, Szabó Léna és Vida Írisz Minami a vokálban, a fémszíveket is megdobogtató, fülsimogató pillanatokat hozva. Összességében garantált az arconpörgés már az első hangoktól kezdve, de az angyali hangú trió finomít valamennyit ezen a szigorúságon.
“A paradicsom nem akar
ketchup lenni, a medve meg medvebőr nem. A pandák nem dugnak állatkertben, s a
popzene is milyen?!” - énekli Lovasi András a Fenevad című dalban, mely a több, mint 10 év
után visszatért Kispál és a Borz Beszorult mondat albumának utolsó
előtti tétele. Azé a lemezé, amiről nehezen tudtam elképzelni, hogy a 2010-es
búcsúkoncertet követően egyáltalán megszülethet, de - mint azt a mellékelt
ábra, esetünkben 11 új dal mutatja - ezeknek a beszorult mondatoknak igenis ki
kellett jönniük. Ráadásul pontosan úgy, mintha rögtön az Én, szeretlek,
Téged után nem vártunk volna tizenkilenc évet.
Mivel van ennek a
kívül-belül kemény kötésű antolgóiának egy előszava, melyben Cserna-Szabó
András szerkesztő tökéletesen kifejti az egész apropóját és születéseinek
körülményeit is részletesen taglalja, én most eltekintenék a spoilerektől és
csak a legfontosabbakat emelném ki. Három évvel ezelőtt fogalmazódott meg a
szentesi Bukowskiban (copyright by Bödőcs Tibor), hogy vajon kortárs íróink,
költőink, műfordítóink, stb. hogyan vélekednek a metal műfajról. Lehetett is
írni mindenféle műfajú szöveget aztán, egyetlen kitétellel: próza legyen, de
hogy ezen belül lemezkritika, elbeszélés, naplórészlet születik-e, az abszolút
a szerző dolga. Huszonegy különböző ember, huszonegy különböző zenekar (van
köztük fiktív is) huszonegy dalát választotta ki, hogy papírra vesse a
fémzenével kapcsolatos érzéseit, emlékeit vagy éppenséggel kiváló
asszociációkkal hozzon össze popkulturális mérföldköveket, tisztán saját
érzései szerint. A közelmúltban megjelent, 300 oldalas kötetben ezeket
olvashatjuk összegyűjtve. Minden további a hajtás után, illetve Cserna-Szabó
kifejezetten hangulatos írásában!
A huszonegy tétel kiváló
időutazás a heavy metal alapjaitól napjainkig, konkrétan a kettes Black Sabbath
album Planet Caravanjétől a Korn Start The Healingjéig és addig a
Dream Widowig, ami ugyebár a Foo Fighters-főnök Dave Grohl speciális egotripje.
Közben pedig ott van a Maiden, a Metallica, a Nine Inch Nails, Marilyn Manson,
az Ossian, a Sepultura, de még a The Cult is, szóval egy csomó teljesen és
kevésbé nyilvánvaló választás, noha végigböngészve a tracklistet, nem mind
tisztán metal. (A The Cult például kifejezetten nem, de én nagyon örülök nekik,
mert egyik titkos kedvencem a zenekar.) A szerzők között pedig ugyanannyira
találunk újságírót, költőt és kortárs írónőt, mint zenészéletrajzok
szerkesztőjét, fordítóját, a felhozatal a dalsorrendhez hasonlóan eléggé
változatos.
A baj az, hogy
gyakorlatilag mindegyik novelláról/esszéről/kritikáról, stb. tudnék egy laza
fél oldalt írni (különösen a Kárpáti Gábor Csaba által elkövetett Iron Maiden
vonatkozásúról, ami abszolút csúcspont), de akkor senki nem olvasná végig a
bejegyzést. Különösebben kiemelni sem merem a szerintem tényleg legjobbakat,
mert akkor meg részrehajlással lehetnék vádolható egyesekkel szemben. Ami a
lényeg és ezer százalék, hogy függetlenül zenei meg irodalmi ízléstől is, ezt a
válogatást bárkinek jó szívvel tudom ajánlani, akit érdekel, hol tart a hazai
kortárs irodalom 2023-ban. Biztos vagyok benne, hogy ha elvonatkoztatunk is a
muzikális oldaltól, a szerzők névsorát látva mindenki talál olyat magának,
akihez tud kapcsolódni. Én például nagyon nem kedvelem Szentesi Évát -
elsősorban az öncélúan explicit stílusa miatt -, de a November Rainhez
írt szövegének ötletét tudom értékelni. Akárcsak a Puskás Panni által elkövetett
Ossianosat, ami garantáltan megdobogtatja majd a legendás 2000-es, debreceni
koncertet kedvelők szívét. De hogy milyen az, amikor a Vasszűz tagjai Indiana
Jones-t és Leslie L. Lawrence-t megszégyenítő regényhősökké válnak, hogyan
lehet egy robbanásszerű zenei élmény hatására újból megszületni, tulajdonképpen
mit keres a Nine Inch Nails frontembere egy gyerekzsúron és sikerül-e Babiczky
Tibor hősének eladnia a Harry Pottert saját neve alatt, azt már mondják meg a
lapok! Szóval azoknak, akiknek hozzám hasonlóan ez a zenei világ a meghatározó,
biztos erősebben szól, nyilvánvalóan ők az első számú célközönség, de bejöhet a
metalt legfeljebb távolról, gyanakodva szemlélőknek is, viszont utóbbiaknak
kiemelten ajánlott az előszóval kezdeni, mellé pedig a lejjebb megtalálható
listára felpakolt dalokat is hallgatni, hiszen mindegyik megtalálható a
YouTube-on.
A kezdeményezés kiváló, a
végeredmény pedig úgy is ötcsillagos, hogy nem egyenletes a színvonal, ami egy
hasonszőrű gyűjtemény esetében nyilván nem is lehet elvárás. Összességében
elmondható, hogy a Stay Brutal! olyan lett, mint egy sokoldalú
válogatáslemez vagy egy előadó/zenekar soron következő nagylemeze: a
felvonultatott dalok (ebben az esetben ugyebár novellák) külön-külön nem
biztos, de egyben nagyon is megállják a helyüket. Megvannak a határozottan
magas színvonalú, kiemelkedő pontjai és a kevésbé erős, de attól még
emlékezetes bástyák is, amikre lehet támaszkodni. S talán az sem
szőrszálhasogatás, ha az úgynevezett “töltelékdalokat” említem, hiszen ezekből
is akad egy-kettő, de pont ettől különleges és változatos a válogatás.
Kíváncsian várom, hogy a későbbiekben milyen műfajok kerülnek terítékre,
ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy ez egy sorozat lesz…
Újabb három hónap után szokás szerint megérkezett az a saját kommentárjaimmal ellátott zenei lejátszási lista, amit a közelmúlt figyelemre méltó és hosszabb távra a fülemben ragadt megjelenéseiből gyűjtöttem össze. Külön figyelemre méltó kapcsolódás, hogy ez a poszt október elsején, a zene világnapján jelenik meg - talán ezért is, meg mert jobban szeretem a rövid összefoglalós formát, dalonként csak a lényegre törekedve megyek végig a tizenkilenc számon. Ahogy az lenni szokott, ez is egy elég szép vegyes felvágott lett: az északi melodikus death metaltól tufa magyar punkon át progrockos szupergroupig (uhh, kicsit nehéz lehet kimondani ezt a kifejezést...) akad minden, mi fémzenére éhes fülek ingere. Jó szórakozást kívánok ezúttal is, tartsatok velem egy újfent különleges utazásra!
Mondhatnám, hogy szinte egy szempillantás alatt telt el a legutóbbi ilyen jellegű bejegyzés óta az esedékes három hónap, de mivel egy-egy alkalommal 36-38 tételesre is rúgott a végül csak 20 darabosra lefaragott felhozatal, ez az idő már kicsit sem tűnik annyira gyorsnak. Ugye? És akkor még el sem kezdtem sorolni, kik maradtak ki a szórásból… Biztosan lesznek jópáran, akik elkezdenek Alt+F4-ezni, ha kiderül, hogy sem az új Def Leppard, sem a még valamennyire ropogós (de nekem akkor is irtó puha és langyos) Kreator nem tudott megihletni annyira, hogy végül beválasszak róluk akár csak egy dalt is. Pedig hát mind a Take What You Want, mind pedig a Become Immortal esélyesek lettek volna a sessionbe való bekerülésre, de pár napja Dave Mustaine és csapata bedobta azt a thrash-gránátot, ami lazán veri az egyébként második számú kedvenc energiabomba-bandám nyár elején megjelent lemezének bármelyik szerzeményét. Már csak remélni merem ezek után, hogy nem kell csalódni a szeptember elején érkező Megadeth-lemezben, viszont addig is érkezzenek a tavasszal legtöbbet hallgatott és általam legjobbnak ítélt rock/metal dalok itthonról és külföldről egyaránt az elektro-indusztriálistól a klasszikus AOR-ig tele ismert, nagy nevekkel, régi visszatérőkkel és meglepő új felfedezésekkel…
Czinkos Éva, alias Eve Rigel tíz év után jelentkezett új regénnyel. Abban a megtiszteltetésben részesített, hogy felkért, olvassam el, majd értékeljem a Kelepcét. Nem sokáig haboztam, szinte azonnal igent mondtam, ki voltam már éhezve egy igazán jó krimire. Vajon megugrotta az általam sokszor igen magasra rakott lécet?
A Mindig egyre több tavaly is rajta volt a radaromon, de az az év nem igazán volt alkalmas arra, hogy mindent sorra vegyek, amit szeretnék. Már a fülszöveg meggyőzött, hogy remek kis űroperának ígérkezik, bár valahol féltem tőle, hiszen az Afázia is nagy hájpot kapott, végül mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket...
A magvető példázata tipikusan az a könyv, amit megjelenése óta el szeretnék olvasni, mégis csak most kerítettem rá sort. Az eredetileg 1993-ban kiadott műben a klímaváltozás nagy szerepet játszik, félelmetes, hogy a mai napig alig veszített valamit aktualitásából. Ezt remekül mutatja az, hogy 2020-ban, huszonhét évvel a megjelenése után New York Times bestseller lett.
Negyven nő egy rácsokkal elzárt pincében él. Egyikük sem tudja, hogy miért kerültek oda, korábbi életükről csak halványan dereng valami számukra. Kivételt képez egy fiatal lány, akinek semmilyen emléke sem maradt a "másik" világból. Egy nap sziréna szólal meg, az őket őrző férfiak elmenekülnek, a nők pedig a szerencsének köszönhetően kiszabadulnak kényszerű lakhelyükről. Útra kelnek, hogy felfedezzék az ismeretlen környéket, más embereket találjanak, illetve hogy kiderítsék, hol vannak, miért történt velük ez az egész... Ezzel az izgalmas alapszituációval kezdődik Jacqueline Harpman regénye, az Én, aki férfit nem ismertem.
A nem is oly távoli jövő Szingapúrja a világ legkorszerűbb technológiái, a pénzmosás és a szórakozás fellegvárává vált. Itt már nincs erkölcs, a vallások nem érnek egy fabatkát sem, a fogyasztás mértéktelen. De a gazdagoknak még ez sem elég, a Személyes Valóságnak nevezett digitális droggal egy új szintre emelik maguk számára a romlottságot. Zoltán Varga, a magyar származású ipari kém feladata, hogy beépüljön ahhoz a digitális vállalathoz, amelyik az új drogot tömegesen kívánja terjeszteni. Ki kell derítenie, hogy mi a projekt igazi lényege, de közben maga is csapdába kerül a szintetikus valóságban...
"Ha már szakértünk, érdemes precízen
csinálni, úgy még a valósághoz is közel kerülhetünk." (P. G.)
"Na ja..." (M.G.)
A
2020-as év utolsó két hónapjának egyik legnagyobb könyvsikere kétségtelenül a Presser könyve című kötet volt és már
annak a megjelenése előtt tudni lehetett, hogy Pici bácsi nem áll meg/le, idén jön a folytatás, robog tovább a
szép-zene-irodalmi gőzmozdony, hogy stílusos legyek. Ő maga is úgy fogalmazott,
hogy „azt mondták, a második sokkal nehezebb lesz. Az biztos. De én nem ijedtem
meg. Mert ez a könyv nem a második, hanem az első könyv második fele. Nem is
»ugyanolyan.« Ugyanaz. Csak egy évvel később lett kész.”Akkoriban megemlékeztem erről a bizonyos elsőről és újraolvasva azt a bejegyzést sem
gondolkodom róla másképp, vitathatatlanul ötcsillagos, minden részletében
tökéletes alkotással akadt dolgom abban a cirka negyvennyolc órában, amit
ráfordítottam. Fogadásból. Nem szeretném részletesen boncolgatni ennek
körülményeit, legyen elég annyi, hogy nyertem, valóban sikerült – igaz, hogy
alaposan kicentizve – két nap alatt felfalnom a jelentős oldalszám- és
információmennyiséget. Az a kötet 520 oldal és jóval sűrűbb, szerteágazóbb,
boncolgatósabb. Mostanra megszoktam annyira Presser stílusát és szerzői
morálját, hogy egy pillanatig sem zavart – és a zavar szót itt most egyáltalán nem negatív értelemben használom –
az ide-oda nyúlkálás, esetenkénti visszautalgatások, feloldandó kódok, interaktív
QR-kódok, semmi.
Bár nem terveztem karácsonyi posztokat az oldalra, 1-2 mégis fog érkezni. Nem tudod, hogy milyen könyvet ajándékozz szerettednek? Az alábbiakban igyekszem hat olyan könyvet ajánlani sci-fi/fantasy/krimi műfajban, amivel nem nagyon lehet félrenyúlni. Mindegyiket olvastam, így nem vaktában lövöldözve választottam ki őket. :) Igyekeztem az idei "termésből" válogatni.
J.D. Barker: A hívás
Barker az utóbbi idők egyik legizgalmasabb írója, eddig nem találkoztam tőle olyan írással, ami untatott volna. A hívás nem is olyan rég jelent meg tőle magyar nyelven az Agave könyvek jóvoltából. Itt olvashattok tőlem egy értékelést/ajánlót róla, a kiadó oldalán most 35%-os kedvezménnyel tudjátok megvásárolni (egészen péntekig).
Kulcsdalok
egy kulcsembertől. Könyv a zenéről, életről, hivatásról, apaságról – őszintén.
Szerelmeslevél, amellyel most egy kicsit visszaadhat azoknak, akiktől kapott.
„Legyen
a mélységnek fény, a túl sekélynek nincs esély.
Az élet nem színjáték, de ha játszani kell, csak őszintén.” (Kalapács:
Őszintén; album: Totem, 2003.)
Szarka
József, vagy ahogyan itthon – és minden valószínűség szerint a világ több
pontján is, ahol eddigi élete során megfordult – szélesebb körben ismerik,
Joseph olyan ember, akit úgy ismerek, hogy soha nem találkoztunk szemtől
szemben. Emlékszem, amikor tizenötéves fejjel a kezembe kerültek életem első
Hammerworld magazinjai egy olyan időszakból, amikor még nem is így hívták hazánk
egyetlen, immáron harmincöt éve folyamatosan a piacon lévő nyomtatott
sajtóorgánumát, mely rock/metal zenével foglalkozik, az Ő írásai ragadtak meg
legjobban. 2014 őszét írtuk, négy nappal a tizenötödik születésnapom előtt már
sokadik alkalommal, de első ízben igazi középiskolásként léptem át egy jó hírű
fehérvári szakközép kapuját, s a megelőző nyáron, melynek hatalmas vihar és
több napig tartó intenzív eső vetett véget, bizony az első szerelem tüzétől
lángoltam egyfolytában.
Barker először a 4MGY trilógiával rúgta be a szórakoztató irodalom ajtaját, és azóta minden egyes könyvével bizonyítja, hogy a legjobbak között a helye. A hívás tavaly jelent meg külföldön, hozzánk csak egy kis késéssel jutott el az Agave Könyveknek hála. Nagyon kíváncsi voltam, hogy Barkernek sikerül-e megugrania azt a lécet, amit saját magának állított fel igencsak magasra...
Bernie Rhodenbarr még mindig egy szeretni való figura. Hiába bűnöző, mégis vannak elvei. Őt idézve: „A becsületességnek sok formája van.” Bernie pedig talpig becsületes fickó. Csak hát betörő.
Ebben a részben néhány részlet, körülmények, módszerek, megoldások kissé sántítottak, de ez megbocsátható. Pontosan azért, mert Bernie karaktere annyira szimpatikus, hogy élvezzük minden kalandját, minden percét, amit a hivatásával járó zűrös események sodrában tölt.
Ahogy befejeztem a könyvet, az volt az első gondolatom, hogy nagy szerencse, hogy ez a könyv ennyire nagy hangsúlyt fektet az önreflexióra, a humorra, az élet visszás helyzeteire. Ezeknek köszönhetően lehet csak félig komolyan venni. És emiatt tudtam szemet hunyt afelett is, hogy a rejtélyek kulcsa ennyire bonyolult volt, egy mezei betörő, nyomozói háttér nélkül mégis kibogozta. Ezt egy komolyabb sztoriban tuti nem lehetne eljátszani. De hamar túlléptem rajta. A megoldás tetszett, a lezárás profi volt, Bernie-re pedig újabb kalandok várnak, és biztos vagyok benne, hogy azok is legalább ilyen élvezetesek lesznek.
Az Agave Könyvek 2021-ben folytatja Dick életművének (felújított) kiadását. A legfrissebb ezek közül a Repedés a térben, mely eredetileg 1966-ban látott napvilágot, magyarul most olvasható először. A borító most is remek lett, az új kiadásoknál eddig egyikre se lehet panaszom. (Ezt a műholdat egész életemben egy meglepődött arcként fogom látni, akárhányszor rápillantok.)
James az USA Today és a New York Times bestseller írója. Első kísértettörténetét még középiskolásként alkotta. 20 évig a tévés kulisszák mogött dolgozott, utána gondolta úgy, ideje csak az írással foglalkoznia. Hozzánk az Agave Könyvek által jutott el idén az Alkony Motel révén. A címke szerint thriller könyvre számíthatunk, de szerintem ez csak nyomokban igaz rá.
Mindig izgalmas dolog, ha az ember egy elsőkönyves magyar szerző művét olvashatja. A Zárt birodalom egy öt kötetesre tervezett sorozat kezdő etapja, nagyon örültem a lehetőségnek, amit Norbert nyújtott azáltal, hogy elküldte nekem véleményezésre. A következő sorokban kicsit spoileresen le is írom, milyen lett a könyv. ;)
Fantasyt sajnos nem olvasok olyan gyakran, mint szeretnék, finn fantasy meg még egy egyáltalán nem járt a kezeim között. Ezt a problémát orvosolni kellett, hétvégén nekifogtam a Csuka-átok című műnek. A könyv a Metropolis Media jóvoltából került hozzám, amit ezúton is hálásan köszönök!
A könyv nem mondható mainak, eredetileg 2009-ben jelent meg, nálunk 2012-ben lett olvasható az Ad Astra Kiadónak hála. Ők sajnos ma már nincsenek a piacon, pedig szép emlékeket őrzök róluk és a kiadványaikról egyaránt. A műre visszatérve, hiába 12 éves, olvasása üdítően hat az elmére, nem érezni rajta az eltelt időt. Még a kiadás évében megnyerte a japán SF nagydíját, a Nihon SF Taisó-díjat, 2010-ben pedig a Szeiun-díjat.
