1/18/2022

Ahol a föld az úr (?) - Moskát Anita: Horgonyhely

  2022-es terveim között szerepel, hogy több fantasyt fogok olvasni. Ennek megfelelően januári második olvasmányom egy ilyen műfajú könyv lett. Nagyon sokáig tanakodtam, hogy mivel kezdjem el kalandjaimat a fantázia földjén újra, végül Moskát Anita műve mellett döntöttem, mert rengeteg jót hallottam róla másoktól. Olvasás után úgy érzem, nem is választhattam volna jobb könyvet.

GABO, 2015, 440 oldal, puhatáblás

Számomra szinte hihetetlen, hogy a megjelenése után 8 (!) évvel még ennyire jó állapotban lehet hozzájutni könyvesboltból, mintha most érkezett volna a nyomdából. A borítókép Marcela Bolívar munkája, ezen a linken megtekinthetitek a portfólióját. Fantasztikus képei vannak, nem csodálom, hogy az ő alkotását választották, passzol a témához. Magát a könyvet jó érzés kézben tartani, egyetlen hibája, hogy a szöveg inkább a gerinc felé tendál, nem középen van, ezáltal sokszor kell ügyeskedni, ha nem akarjuk a gerincet megtörni.

 Furcsa világot ismerhetünk meg, ahogy haladunk a történetben. Itt mindenki a születési helyén ragad, ez az úgy nevezett horgonyhely, ennek közeléből nem tudnak elmenni. Kivételt képeznek azok a nők, akik egy új életet hordanak a szívük alatt. Emiatt persze ők a dominánsak ebben a világrendben, a férfiak alattvalói szerepet töltenek be, voltaképp csak tenyészeknek tartják őket. Három főbb szereplő szemén keresztül merülhetünk el jobban az eseményekben: Vazil, aki azt kutatja feleségein keresztül, mi az oka annak, hogy a várandós asszonyok képesek a vándorlásra. Célja, hogy mindenki képes legyen a földrészek között szabadon mozogni, egyértelműen az egyenjogúság pártján van. Horgonyhelye a könyvtárhajójához köti. Helga, aki Vazil lánya, legszívesebben már szabadulna a hajóról, ehhez pedig egyetlen járható út vezet, teherbe kell esnie... Lars férfiként földevő, pedig ez nekik tiltott, az is a nők kiváltsága. Felettébb hatalmas erőhöz jut ezáltal, alapjaiban rengetheti meg vele az egész világot.

 Azt kell mondjam elég hamar magával ragadott a sztori, Moskát Anita stílusa nekem nagyon tetszett. Tökéletesen tudta ábrázolni ezt a sötét és nyomasztó közeget, ahol a nők durván visszaélnek a hatalmukkal. Leginkább az anyaotthonok voltak rám a legnagyobb hatással, elképzelni is szörnyű volt ezeket a "kiképzőtáborokat". Bátor húzás volt, hogy nem a férfiakra osztotta a vezetői szerepet, kíváncsi lennék, ha ma jelenne meg a könyv, mekkora hisztéria kerekedne a túlzott pc világában. Karakterei kidolgozottak, egyik másik jellemfejlődést is mutat, ami mindig jól jön, főleg akkor, ha az adott személy az elején rendkívül ellenszenves. Ennek ékes példája Vazil, akit egyből megkedveltem, amikor fényt derült arra, miért is végzi igazából a kutatásait. Helga személyétől kicsit féltem, hiszen voltaképp egy 13 éves kislány, de szerencsére nem volt olyan borzasztó, mint például a Druidaösvény Gwyneth-je. Lars pedig... Számomra kicsit kérdőjeles maradt. Igaz, hogy a célja félig-meddig nemes volt, de inkább tűnt sokszor "gonosz" szereplőnek, mint igazán jónak. 

 A mágikus vonal érdekes színfoltja volt a kötetnek. Igaz néhol kicsit hiányosnak éreztem, nem lett teljesen tiszta, hogyan is működik, miért vannak olyan nők, akik nem tudják használni ezt a képességet, satöbbi. Szerintem ebből lehetne akár egy novella is, ami segít a helyére rakni a dolgokat. Maga a befejezés olyan, ami követeli a folytatást, nem lettek teljesen elvarrva a szálak. Ki tudja, egyszer talán visszatérhetünk ebbe a már-már disztópikus világba. :)

 Egy kicsit a szerzőről: Moskát Anita 1989-ben született. Biológusként végzett, korábban pedig szerkesztőként dolgozott Budapesten, az SFmag.hu cikkírója és egyik szerkesztője. Tíz éve ír, 2007 óta a Delta Műhely (későbbi Írókör) tagja. Novellái magazinokban, többek közt a Galaktikában jelentek meg, 2009-ben elnyerte a Preyer Hugó-díjat. Nemcsak a fantasztikum érdekli, gyerekek számára is írt ismeretterjesztő könyvet. A Bábel fiai az első regénye, 2014-ben jelent meg a Gabo Kiadó SFF sorozatában. Második regénye Horgonyhely címmel 2015-ben jelent meg a Gabo Kiadó gondozásában.(Forrás: GABO) Azóta megjelent harmadik regénye is, az Irha és bőr, melynek már a második kiadása található meg a könyvesboltok polcain.

 Összességében nagyon ajánlom ezt a könyvet, a fantasyval ismerkedőktől kezdve az igazi veteránokon át mindenkinek. Kellőképp leköti a figyelmet, a kikapcsolódási faktora az egekben. 5/5 üst!

BenGa

Ha tetszik a blog, akkor ne felejts el követni minket Bloggeren keresztül, hogy sose maradj le a legfrissebb tartalmakról! A közösségi felületek közül az Instagramon, a Molyon, illetve a Facebook-on vagyunk jelen. :) Amennyiben úgy gondolod, támogathatod is az oldalt, erről itt informálódhatsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!