A következő címkéjű bejegyzések mutatása: enyhén spoileres. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: enyhén spoileres. Összes bejegyzés megjelenítése

6/30/2022

Mese a kegyetlen világról és a benne élő lényekről - Moskát Anita: Irha és bőr

Június végére elkapott az érzés, hogy az elmúlt két hónapban túl sok könyvet olvastam muszájból. Ez rányomta a bélyegét alapvetően az olvasáshoz való hozzáállásomra, illetve az értékeléseimre is kihatott. Egyes köteteknél inkább írtam egy semmitmondó, lelketlen (vagy nem túl őszinte) értékelést, csak legyek már túl rajta. Kellemetlen érzés, de úgy érzem, könnyen megtalálható rá a gyógyír. Fogtam magam, és egy olyan szerzőtől választottam, akiről biztosan tudtam, hogy nem fog csalódást okozni. Moskát Anita harmadik regénye, az Irha és bőr 2019-ben jelent meg, 2020-ban elnyerte a Zsoldos Péter-díjat, 2021-ben pedig már a kötet második kiadását vehették kezükbe az olvasók.

Moskát Anita: Irha és bőr
GABO, 2021, 608 oldal, puhatáblás (saját kép)

6/08/2022

Bosszús dzsauntolás orrvérzésig - Alfred Bester: Tigris! Tigris!

    Az utóbbi időben egyre többször bukkant fel különböző felületeken a Tigris! Tigris!, így gondoltam elérkezett az ideje annak, hogy végre elolvassam. Vajon a megjelenése után 66 évvel is bátran kijelenthető róla, hogy minden idők legjobb science fiction regénye?

Tigris! Tigris!
Delta Vision, 2012, 296 oldal, puhatáblás (saját kép)

5/02/2022

Borongós novellák a jövőből, a jövőről? - Blake Crouch (szerk.): Elhagyott part

    2019-ben az Amazon felkérte Blake Crouchot, hogy állítson össze egy hat történetből álló sci-fi antológiát az Original Series-sorozatuk keretében. Crouch ennek apropóján megírta az Elhagyott part című kisregényét, valamint e mellett beválogatott egy-egy izgalmas novellát a zsáner elmúlt időszakának legismertebb szerzőitől. (Khm, azért itt van egy-kettő, akiről egyszer sem hallottam.) Lássuk minőségében milyen lett a kötet!

Elhagyott part
Agave Könyvek, 2022, 318 oldal, puhatáblás (saját kép)

2/28/2022

Köztünk élő mesehősök - Keiran Rowley: Hanyatlás (Az Elfeledettek Városa I.)

   Mindig érdeklődéssel olvasom azokat a műveket, amik régi történeteket dolgoznak fel, vagy azok szereplőit használják fel egy új világhoz. Egyik ilyen élményem a Vaják nyitó kötetének novelláival volt, Sapkowski kiválóan merített a különféle mesékből. Ennek megfelelően kíváncsian vettem kezembe Keiran Rowley első kötetét, mely az általunk ismert/kedvelt karaktereket New York nyüzsgő városába helyezte.

Keiran Rowley: Hanyatlás
Főnix Könyvműhely, 2020, 214 oldal, puhatáblás (saját kép)

2/10/2022

Magyarország zombijai - Tolnai Panka: Zombifarm

  Egy kezemen meg tudom számolni, eddig hány zombis regényt olvastam életemben, összesen nullát. Ennek ellenére, amikor tavaly a Delta Vision bejelentette, hogy náluk fog megjelenni Tolnai Panka Zombifarmja, a leírás alapján tudtam, ezt nekem be kell szereznem. A kötet érdekességét tovább emeli, hogy egyből a kiadó Exkluzív sorozatában jelent meg, ahol eddig olyan írók műveivel találkozhattunk, mint J. Goldenlane vagy Harrison Fawcett. Vajon az írónő első, nem tinédzsereknek szánt regénye megérdemelten kapott helyet a sorozatban?

Tolnai Panka: Zombifarm
Delta Vision, 2021, 576 oldal, puhatáblás
(saját kép)

2/03/2022

Sci-fibe oltott akciófilm - Robert Macleod: Omega I. - A végső erő

   Szívemnek nagyon kedves a sci-fi mint zsáner, ezért igyekszem a lehető legtöbb ilyen könyvet olvasni. Örömmel fogadtam Robert Macleod felkérését, hogy véleményezzem tavaly megjelent kötetét. Az Omega - A végső erő egy trilógia nyitánya, mely már a fülszöveg alapján egészen ígéretesnek tűnt. Lássuk, végül mit is nyújtott!

Marysol Könyvkiadó, 2021, 299 oldal, puhatáblás (saját fotó)

1/18/2022

Ahol a föld az úr (?) - Moskát Anita: Horgonyhely

  2022-es terveim között szerepel, hogy több fantasyt fogok olvasni. Ennek megfelelően januári második olvasmányom egy ilyen műfajú könyv lett. Nagyon sokáig tanakodtam, hogy mivel kezdjem el kalandjaimat a fantázia földjén újra, végül Moskát Anita műve mellett döntöttem, mert rengeteg jót hallottam róla másoktól. Olvasás után úgy érzem, nem is választhattam volna jobb könyvet.

GABO, 2015, 440 oldal, puhatáblás

11/03/2021

[Értékelés] Zsivicz Norbert: Zárt birodalom (magyar fantasy - sci-fi)

 Mindig izgalmas dolog, ha az ember egy elsőkönyves magyar szerző művét olvashatja. A Zárt birodalom egy öt kötetesre tervezett sorozat kezdő etapja, nagyon örültem a lehetőségnek, amit Norbert nyújtott azáltal, hogy elküldte nekem véleményezésre. A következő sorokban kicsit spoileresen le is írom, milyen lett a könyv. ;)

ENZED Kiadó, 2021, 412 oldal, puhatáblás

10/14/2021

[Értékelés] Mike Chen: Itt és most és aztán

 Nagyon kedvelem az időutazós történeteket, érdekel is a téma, rengeteg izgalmas kérdést, gondolatot hoz magával. (Persze volt olyan is, ami nem igazán nyerte el a tetszésem, lásd Musso Holnapját.) Ezért is vettem szívesen a kezembe Mike Chen első könyvét, mely Itt és most és aztán címen jelent meg idén Magyarországon. A könyvet a Metropolis Medianak köszönhetően olvashattam.

Metropolis Media, 2021, 322 oldal, puhatáblás

Chen gyerekkora óta ír, de csak 2019-ben kezdett el vele jobban foglalkozni. Műveiben a sci-fi csak háttérként funkcionál, sokkal inkább a család/barátság/emberi kapcsolatok kombójára koncentrál. Külföldön ezen kívül még két könyve jelent meg, remélhetőleg hamarosan hozzánk is eljutnak magyarul. :) 

Megszokott Galaktikás minőség, ezzel jellemezném a kiadást. Jó érzés kézbe venni, könnyű olvasás közben tartani, ennél többet nem is kívánhat egy lelkes könyvmoly. A borítón lévő grafika kifejezetten tetszetős, a színei is jól lettek megválasztva. Plusz pont, hogy a Pirossal ellentétben ez matt borítást kapott. Lássuk a beltartalmat: Kim az Időfelügyelet Ügynökség titkos ügynöke, aki egy balul sikerült küldetés után 1996-ban ragad. Megszegi a tizenegy-huszonhármas protokollt, és családot alapít, ami a későbbiekben elég nagy kalamajkát fog okozni. A mentőcsapat csak 18 évvel később jön érte, hogy visszavigye 2142-be, ahol már vár rá az ottani, igazi élete és a jegyese, Penny. Az eset után Kimet irodai munkára osztják be, itt észreveszi, hogy a lánya, Miranda élete nem a legmegfelelőbb irányba halad. Felveszi vele a kapcsolatot a jövőből, hogy leterelje erről az útról, de ezzel mind őt, mind magát hatalmas veszélybe sodorja... 

Chennek remek stílusa van, emiatt akár egy délután alatt el is olvasható a könyv. Jól használja fel az időutazás témáját, nincsen túlbonyolítva a dolog, bár az nem feltétlen mondható el, hogy teljesen eredeti ötletekkel operálna. Mondjuk kicsit nem értettem, hogy az emberi agy miért ne tudna két különböző kort is feldolgozni, bár valahol érthető, hogy valóban megterhelő lehet az a rengeteg információ, érzés... Amit hiányoltam még, hogy a történet során említett futurisztikus dolgok nem lettek rendesen bemutatva és kifejtve, maximum csak az időutazáshoz kapcsolódó fogalmak. Például szívesen olvastam volna az atmovonatról, elsőre érdekesnek hangzott. :) Engem nem zavart, hogy nem egy hard sci-fi a mű, szívesen merültem el a kibontakozó családi bonyodalmakban. Külön tetszett, hogy milyen aprólékosan mutatja be például a mérgező szülők témáját (Penny és híres szakács szüleinek kapcsolata),  vagy éppenséggel az apa-lánya kapcsolatot (Kim és Miranda). Ami feltűnhet az olvasónak, hogy bár a sztori rengeteg helyen vehetne rossz irányt (ami lássuk be, sokkal több izgalmat rejt magában, mint az állandó happy end), mégis mindig a megnyugtató végkifejlet felé haladunk. Valószínűleg írónk az életben is ennyire pozitív, így ez teljesen jól áll a könyvnek, végül én is mosolyogva fejeztem be.
Egy dolog viszont nagyon zavart a kiadással kapcsolatban: feltűnően sok elütés, baki volt benne, én speciel 12 darabot találtam. Ezekre azért illik jobban figyelni. :)

Aki egy könnyed kalandra vágyik ezeken a borongós napokon, az megtalálja a számításait ezzel a könyvvel. Nyugodt szívvel tudom ajánlani, korosztálytól függetlenül. :) Négy és fél üst az ötből.

BenGa

10/11/2021

[Értékelés] Ernest Cline: Ready Player Two

 Nem titok, a Ready Player One-ért teljesen odavoltam, második olvasásra is ugyanazt az élményt nyújtotta. Éppen ezért félve vettem kezembe a folytatást, mely 9(!) évvel később készült el az elsőhöz képest. Jelenleg a Molyon 70%-on áll, az értékelések nagyon vegyesek, de inkább csalódottak. Jogosak a kritikák, vagy csak nehéz ráhangolódni? Járjunk utána!

Agave Könyvek, 2021, 431 oldal, puhatáblás

9/22/2021

[Értékelés] Kőhalmi Zoltán: Az utolsó 450 év

 Ha valaki megkérdezi, manapság ki a kedvenc magyar humoristám, elsőként biztosan Kőhalmi neve jut eszembe. Már a Showder Klub-os fellépései is meggyőzőek voltak, az ember biztos lehetett benne, minőségi szórakozást fog nyújtani. Szerencsére ő nem akkor kezdett el könyvet írni, amikor a stand-uposok többsége, és nem is arra ment rá, hogy az előadásai legyenek papírra vetve. Első művében a skandináv krimik, míg a mostaniban a sci-fik világában kalandozott. Lássuk, hogy sikerült ez a kitérő! :) 

Helikon Kiadó, 2021, 252 oldal, keménytáblás

 

7/19/2021

[Értékelés] Andy Weir: A Hail Mary-küldetés

Weirrel A marsi kapcsán ismerkedtem meg, ami számomra rendkívül üdítő volt a sci-fik között. Nem kellett hozzá vérfizikusnak lenni, hogy a könyv minden sorát értsük, sőt, mint egy jó tanár, elmagyarázta a felmerülő dolgokat olvasóinak. E mellé még remek humor is társult, tavalyi évem egyik legkedvesebb olvasmánya volt. Bevallom, utána az Artemis számomra kimaradt, viszont A Hail Mary küldetést azonnal előrendeltem, amint megtudtam, hogy magyarul is számíthatok a megjelenésére. Megütötte, vagy esetleg magasabbra tette a lécet A marsi után? A következőkben enyhén spoileresen elmesélem.

Fumax Kiadó, 2021, 512 oldal, keménytáblás