1/31/2022

Kisregényes fantasy - Stian Skald: Avalantia I-II.

   Miért jó kisregényt olvasni? Rövidsége miatt bátrabban belevágunk, mint egy 600 oldalas monstrumba. Amennyiben jól van megírva, akkor egy kerek történetben merülhetünk el. Olvasási válság esetén segít szépen fokozatosan visszarázódni. Stian Skald jóvoltából két fantasy kisregénnyel lettem gazdagabb az elmúlt időszakban, amit ezúton is nagyon köszönök neki! Korábban ebből a műfajból csak hosszabb regényeket olvastam, így hajtott a kíváncsiság, a kisebb terjedelemből is ki lehet-e hozni, hogy olvasás után ne érezzük hiányosnak a történetet.

Stian Skald: Avalantia I-II.
Magánkiadás, 2018/2020, 166/169 oldal, puhatáblás

   Úgy vettem észre a magánkiadásoktól általában ódzkodnak az emberek. Az indokok között elég sokszor szerepel a borzalmas, már-már igénytelen borító, a gondozatlan beltartalom. Ebben az esetben szerencsére egyikről sincs szó, érezni, hogy szerették volna a lehető legjobb formában kiadni ezeket a könyveket. A borítók és a szövegközi grafikák Mihályfi-Tóth Alex munkáját dicsérik, ezen a linken megtekinthetitek további alkotásait. A belső is hasonlóan színvonalas, egyedül a második részben maradtak kisebb elütések, felcserélt betűk, viszont ezek nem voltak annyira zavaróak. Lássuk a történeteket!

Az elveszett aranyváros keresése

  A különféle elveszett, legendás városok visszatérő elemei a fantasy műfajának, Skald is erre az alapra húzta fel történetének kezdetét. Legelsőnek Fortélyos Maugis-szal (aki nekem mindig is Maugli marad, miután vagy négyszer félreolvastam a nevét), a varázslótanonccal ismerkedhetünk meg, aki épp kiküldetésben jár. A Rézkarom fogadóban áll meg kisebb pihenőre, ahol egy csapat kalandorral hozza össze a sors, akik az elveszett aranyvárost, Mulmiriant keresik. Aluntas, Seldoran és Erronori Farun hozzájutott egy mágikus térképhez, melynek segítségével szeretnének eljutni a legendás helyre. A famulust az elején nem igazán tudják megnyerni céljuknak, de miután megvédik a helyi tolvajbandától, közéjük áll és segíti a keresést. Ekkor még talán még hőseink sincsenek tisztában vele, hogy mire vállalkoztak.

  Számomra már a kezdő vers meghozta az alaphangulatot, mely az olvasás során végig kitartott. Nagyon jó, régies fantasy stílusa köszön vissza az oldalakról. Kifejezetten tetszett, hogy nincs agyonbonyolítva a történet, felesleges mellékszálaknak nyoma sincs. Hőseink mennek A-ból B-be, ha közben valami gond akad, azt igyekeznek tudásuknak megfelelően megoldani. Akár csak egy jó kis szerepjátékban. :) A kaland során felbukkanó lények/teremtmények ismerősek lehetnek, de Skald ezen csavart egy kicsit: itt az unikornisok monocéroszok, a vérfarkasok pedig rigmulok. Utóbbiak eredettörténete jól lett megírva, üdítően hatott. Mint a fantasyk többségéből, ebből sem maradhatott ki a mágia, melynek ábrázolása klasszikusnak mondható. Annak mondjuk örültem volna, ha Maugis nem tűzvarázsló, hanem valamelyik másik elem tudásának van birtokában. A karakterek jól ki vannak dolgozva, egy-kettőnél viszont úgy érezhetjük, nem elég az, amennyit írásban kapunk róluk. Ugyanez igaz például a tolvajcéhekre, felkeltette az érdeklődésemet az említésük, de csak nagyon keveset tudunk meg mivoltukról. Remélhetőleg a későbbiekben nem felejtődnek el. Ami feltűnhet az olvasónak, hogy egyetlen egy darab női szereplő van a történetben, ő is a rigmulok közül kerül ki. Hogy ennek mi az oka, azt a későbbiekben megtudhatjátok magától a szerzőtől. Érdekes egyébként, sokszor nagyobb szerepet szoktak kapni a fantasy művekben.

  Mindent egybevetve nagyon szórakoztató volt ez a kötet, teljesen egyben van a kisebb hiányosságok ellenére, nem hagy maga után kellemetlen érzést (kérdéseket annál inkább, köszönhetően a függővégnek). Bátran ajánlható kicsiknek/nagyoknak, fantasyval ismerkedőknek, de még a műfaj veteránjainak is. Kellemes élményben lesz részük, azt biztosíthatom. Részemről nem is volt kérdés, hogy azonnal nekikezdek a második résznek.

A lelkek kútja

  Mivel a kötetek megjelenése között két év telt el, jó ötlet volt, hogy Maugis visszaemlékezésével nyit a második etap. Hőseink, miután átléptek a térkapun, egy idegen világba csöppennek: Zengorazba, a hét sziget világába. Több problémával is szembesülnek: ezen az oldalon megsemmisítették a kaput, így a hazamenetel szinte lehetetlen; Mulmirian romokban, a város megmaradt lakói pedig háborúban állnak egy másik sziget hüllőszerű lényeivel. Ha mindez nem lenne elég, kedvenc Fortélyosunk azt tapasztalja, hogy mágiáját nem tudja kordában tartani, egy egyszerű lefegyverző varázslata is halálos kimenetellel fenyeget. Itt jönnek rá, hogy már nem egy szimpla kincsvadászatban vesznek részt, az egész ennél sokkal többről szól...

  Szerintem ez a rész az elsőhöz képest sokkal sötétebb hangulatú, nekem kicsivel jobban is tetszett ez az alaphelyzet. Skald ebben a kötetben is jól építette fel mind a világot, mind pedig a történetet, viszont itt mintha helyenként túl sok mindent szeretett volna belesűríteni a kisregény formátumában, így egyes részek kicsit kidolgozatlannak/befejezetlennek hatnak. Viszont a leírások, bemutatások változatlanul hangulatosak, öröm olvasni őket. Lényügyileg nem lehet panaszunk, lesznek trogloditák (akikről egyből tinikorom egyik kedvenc játéka, a Heroes of Might and Magic 3 jutott eszembe), különös hüllők, akik plusz végtagokat tudnak növeszteni a meglévőkön felül, gnómok, és egy brutális méretű pók, akinek még különleges képesség is jutott. Maugli Maugis is egy kicsit közelebb kerül hozzánk, megismerhetjük, hogy a sanyarú gyerekkor milyen sebeket ejtett rajta, s ezek mennyire kihatnak rá. Egy dolgot hiányoltam, hogy a könyvben felbukkanó ellenségre csak nagyon homályos utalások vannak, a hírnökön kívül érdemi szereplő nem kerül ki közülük. Ellenben az első részhez képest itt már kicsivel nagyobb szerepet kapnak a női karakterek, Murmirian vezetőjének magánseregét ők alkotják. Szerintem ez remek megoldás volt az író részéről, hiszen a nők is tudnak olyan jól harcolni, mint a férfiak, sőt! Bizonyos szituációkban még jobban is.

  Ez a kötet is függővéges, így természetesen hagy maga után egy-kettő megoldatlan helyzetet, remélhetőleg nem kell sokáig várnunk a folytatásra. Magában is megállja a helyét ez a történet, én viszont mindenképpen ajánlanám, hogy az első részt is olvassuk el hozzá, úgy lesz teljes az élmény! :)

  Összegezve, Stian Skald könyvein keresztül egy tehetséges magyar szerzővel ismerkedhettem meg, akinek írásai igényesek és ígéretesek. Csak remélni tudom, hogy történeteivel még hosszú évekig fogja szórakoztatni a fantasy műfaj kedvelőit. Nálam az Avalantia I-II. 4 és fél üstöt érdemel az ötből, szép munka!

 

Miniinterjú a szerzővel:


Somoskői Viktor
Stian Skald, azaz Somoskői Viktor
 
Miért pont Stian Skald? Mi sarkallt az írói álnév használatára? 

Stian Skald: Ennek több oka is van. Egyfelől részemről ez egyfajta tisztelgés a fantasy műfaj hazai úttörői előtt. Ezek az írók ugyanis általában valamilyen külföldi álnév alatt publikáltak, ezzel is a fordítás látszatát keltve. Az én esetemben ez egy skandináv eredetű név, amit magyarra leginkább "vándorköltő"-ként vagy "vándorkrónikás"-ként fordíthatnánk. Úgy gondolom, ez a fajta névtelenség, amellett, hogy kicsit misztifikálja a köteteket, a szerző személyéről sokkal inkább a történetre irányítja a figyelmet.

Az elveszett aranyváros keresésében egy női szereplő található. Van ennek valami különösebb oka, vagy csak így alakult?
 
Stian Skald:  Ezt inkább csak a véletlen szülte. Ez a kisregény bizonyára elbukott volna a Bechdel-teszten, ennél a történetnél mégsem éreztem szükségét további női karakterek bevonásának. Ugyanakkor az általad említett szereplőn túl, még két másik is feltűnik - igaz, kissé rejtett formában - akiken keresztül a női titokzatosságot szerettem volna megjeleníteni a regényben.

Kik inspirálnak írásra, kedvenc szerződ/szerzőid?
 
Stian Skald:  Nagyon sok írót felsorolhatnék, de talán a legfőbbek: Bán Mór, David Gemmel, Fonyódi Tibor, Jack London, J.O. Curwood, Raymond E. Feist, Robert E. Howard és persze nem hagyhatom ki a Kaland Játék Kockázat könyvek két meghatározó szerzőjét, Steve Jackson-t és Ian Livingstone-t sem. :)

Van olyan karakter, aki a szívedhez nőtt a két kötet megírása során? Ha igen, ki az és miért? 

Stian Skald:  Ha egy valakit kellene kiemelnem, akkor Seldoran-t, a léha szerencsevadászt mondanám. Az ő karakterét lehet szeretni, lehet utálni, de annyi bizonyos, hogy a személye dinamikussá, és sokszor humorossá tette a szereplők közti interakciót.

Hány részesre tervezed az Avalantiát? Mikorra várhatjuk a folytatást?
 
Stian Skald:  Hogy pontos legyek, el kell mondanom, hogy a Stian Skald név alatt megjelenő további történeteim is mind Avalantia világához fognak kötődni, de a jelenlegi történetszálat egy harmadik kisregény fogja majd lezárni, mely várhatóan még az idén megjelenik.
 
  Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket a könyvek iránt, akkor az alábbi helyekről tudjátok megrendelni: Bookline, Libri, Líra.

A szerző Facebook oldala: https://www.facebook.com/StianSkald
 
  Ha tetszik a blog, akkor ne felejts el követni minket Bloggeren keresztül, hogy sose maradj le a legfrissebb tartalmakról! A közösségi felületek közül az Instagramon, a Molyon, illetve a Facebook-on vagyunk jelen. :) Amennyiben úgy gondolod, támogathatod is az oldalt, erről itt informálódhatsz.
 
BenGa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!