4/06/2022

Egy meg nem élt élet tragédiája - Jacqueline Harpman: Én, aki férfit nem ismertem

    Negyven nő egy rácsokkal elzárt pincében él. Egyikük sem tudja, hogy miért kerültek oda, korábbi életükről csak halványan dereng valami számukra. Kivételt képez egy fiatal lány, akinek semmilyen emléke sem maradt a "másik" világból. Egy nap sziréna szólal meg, az őket őrző férfiak elmenekülnek, a nők pedig a szerencsének köszönhetően kiszabadulnak kényszerű lakhelyükről. Útra kelnek, hogy felfedezzék az ismeretlen környéket, más embereket találjanak, illetve hogy kiderítsék, hol vannak, miért történt velük ez az egész... Ezzel az izgalmas alapszituációval kezdődik Jacqueline Harpman regénye, az Én, aki férfit nem ismertem.

Én, aki férfit nem ismertem
Metropolis Media, 2022, 208 oldal, puhatáblás (saját kép)

Jacqueline Harpman
Jacqueline Harpman (Kép forrása: Wikipedia)

   Az írónő belga (francia nyelvű) származású és pszichoanalitikus. Belgiumi csipkékkel kereskedő zsidó második gyermeke. A második világháború idején menekülni kényszerültek: Casablancában éltek 1945-ig. A zsidógyűlölet miatt az ottani francia nyelvű főiskolára sem járhatott, ezeknek az éveknek az emlékét, saját érzéseit írta meg En quarantine című művében. Középiskolás éveiben szerette meg a francia nyelvet és irodalmat. A háború után visszatért Brüsszelbe, itt orvosi szabadegyetemre járt, majd tuberkulózisa miatt 2 évig szanatóriumban gyógyult. Itt írta meg első (kiadatlan) regényét. Első férjével, a flamand Emile Degelin filmrendezővel több film forgatókönyvének megírásában és rendezésében részt vett. René Juliard-dal együtt jelentette meg 1958-ban első novelláskötetét (L'amour et l'acacia), és első regényét (L'apparition des esprits). Rádióműsorokat, mozifilmeket és színházi kritikákat is írt. Második férjétől, Pierre Puttemans építész-költőtől két lánya született. 20 év szünet következett írói pályafutásában: ezalatt pszichoanalízist tanult, és pszichoterapeutaként dolgozott. 1980-tól kezdve cikkeket írt a Reuve Belge de Psychanalyse számára. (Ezek között egyet vámpírokról, egyet Proustról, és számos cikket a nők elkötelezettségéről.) 1987-ben kezdett újra könyveket írni. Történeteiben pszichózisokat dolgoz fel, novelláiban több irodalmi és történelmi szereplő mítoszát használja fel (Antigoné, Mária, Jeanne d'Arc). Rajongott a fizikáért, az asztrofizikáért, továbbá számos sci-fi mű hatott rá. Írói munkásságát számos díjjal honorálták. Egészen halála napjáig aktívan élt és dolgozott. (Forrás: a könyv hátuljában található életrajz.)

   Utoljára talán A szolgálólány meséjénél fordult elő az, hogy borongós hangulatban fejeztem be egy könyvet. Nehéz olvasmány, de nem azért, mert annyira rosszul lenne megfogalmazva, vagy tele lenne helyesírási hibával. Maga a téma, és annak mesteri kidolgozottsága idézi ezt elő. A történetet "Kicsi", az egyetlen fiatal szemszögén keresztül ismerhetjük meg, ő valószínűsíthetőleg tévedésből került a ketrecbe. Tinédzserként nehezen jön ki az asszonyokkal, a korkülönbség, és a közös témák hiánya rányomja bélyegét kapcsolatukra. Szegény lánynak egy másodpercnyi tudása sincs arról a világról, ahol alapesetben szabadon élnek az emberek, így kénytelen magának megalkotni az emlékeket, amitől egy kicsit jobban érezheti magát. Idővel Théa, az egyik hölgy veszi szárnyai alá, és megpróbálja a lehetőségekhez képest tanítani. Ha jól sejtem, a kislány karaktere hivatott kisebbfajta feloldozást nyújtani a nyomasztó hangulat alól, ugyanis az bizony az utolsó oldalig velünk fog tartani.

   A szereplőkhöz hasonlóan az olvasó is "vakon"van tartva, nem fog megtudni semmi konkrétumot a miértekről, kérdéseire magának kell megtalálnia a válaszokat. Ezzel szerintem nincs probléma, hiszen Harpman regényében nem ez a központi szál, hanem az, hogy az egyének hogyan élik meg a szituációt ebben a posztapokaliptikus világban. E mellé társul a helyenként szépirodalmat idéző szöveg, mely a történet végére akár könnyeket is csalhat az arra hajlamosak szemébe. Bevallom, én is elég nehezen álltam meg a pityergést, pedig könyv által nehéz ilyen erős érzelmeket előhozni belőlem.

   Szerintem idén eddig ez az egyik legerősebb sci-fi megjelenés, igaz, itt a tudományos fantasztikum inkább csak a hátteret szolgáltatja. Amennyire rövid, olyannyira ütős a történet. Nagy általánosságban mindenkinek tudnám ajánlani, viszont a lelkisebb olvasók óvatosan álljanak neki, nem garantálom, hogy a mű nem fog nekik nehéz perceket okozni. :) Ennek megfelelően öt üst az ötből! Nagyon remélem, hogy az írónő többi kötetét is olvashatjuk idővel magyarul! :)

A kötetet a Metropolis Media és a Galaktika jóvoltából olvashattam.

BenGa

Ha tetszik a blog, akkor ne felejts el követni minket Bloggeren keresztül, hogy sose maradj le a legfrissebb tartalmakról! A közösségi felületek közül az Instagramon, a Molyon, illetve a Facebook-on vagyunk jelen. :) Utóbbi helyen várunk Az üst olvasóklubjába! Amennyiben úgy gondolod, támogathatod is az oldalt, erről itt informálódhatsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!