4/26/2022

Délutáni krimi titokzatos apákkal - Eve Rigel: Kelepce

    Czinkos Éva, alias Eve Rigel tíz év után jelentkezett új regénnyel. Abban a megtiszteltetésben részesített, hogy felkért, olvassam el, majd értékeljem a Kelepcét. Nem sokáig haboztam, szinte azonnal igent mondtam, ki voltam már éhezve egy igazán jó krimire. Vajon megugrotta az általam sokszor igen magasra rakott lécet?

Eve Rigel: Kelepce
Trivium Egyesület, 2022, 360 oldal, e-book (Kép forrása: moly.hu)

   Czinkos Éva író, szerkesztő, multimédiafejlesztő, a Trivium Egyesület elnöke és a Trivium Egyesület Szemináriuma online regényíró képzés egyik oktatója. Az elmúlt húsz évben a művei az Eve Rigel írói név mellett több különböző írói néven jelentek meg a Cherubion Kiadó és a Trivium Egyesület gondozásában. Többek között Danny Graver (Édentől nyugatra, Az Éden foglyai), Nora Westlake (Enoke), Qiuncey Triggs (A colewardi piteárus).

    Miranda Foster, a milliárdos örökösnő és férje, Daniel Grant egy jól működő magánnyomozóirodát működtet San Franciscóban. A nő egyik nap hívást kap húgától, hogy édesapjuk meghalt, és a lányt vádolják a megölésével. Miranda 15 éve megfogadta, hogy soha többet nem tér haza, húga kérésére most mégis elindul, hogy tisztázza őt. A rendőrség tiltása ellenére nyomozásba fognak, ami egyre szövevényesebb lesz, minél mélyebben merülnek el benne. Feszültség, nem várt titkok és Alaszka különleges atmoszférája várja az olvasót.

   Már az első oldalakon feltűnhet az olvasónak, hogy nem egy totojázós történettel lesz dolga. Eve Rigel stílusával nincs gond, szinte üresjárat nélkül haladunk a könyv végéig. Nekem valamiért egy délutáni tévés krimi képe lógott a szemem előtt, miközben olvastam, abból is a minőségibb fajta, ami elé szívesen ült le az ember anno. Ezt okozhatta a sztori könnyedsége, vagy éppenséggel az, hogy majdnem minden fejezetre jutott egy meglepő fordulat, ami remek dinamikát kölcsönzött ez által. Egy-két helyen viszont már túl soknak éreztem ezeket, mintha valamilyen okból el kellett volna lőni az összes remek ötletet. A tájleírások nagyon hangulatosak, gond nélkül az adott helyszínre tudtam magam képzelni általuk. Szerencsére nincs a történetben túlzott romantika, maximum egy kisebb résznyi. Ennek kifejezetten örültem, borzasztóan ront az összképen egy túltolt szerelmi szál. Humornak sincs híján a könyv, Miranda és Daniel civódásai mindig a megfelelő helyen és időben. Szereplőügyileg különösebb kifogásom nincs, nekem egyedül Miranda karaktere problémás, túlságosan szélsőséges módon reagált bizonyos szituációkban, ami miatt enyhén ellenszenvessé vált számomra. A mellékszereplők némelyikéről szívesen olvastam volna többet, például Bodhiban nagyobb lehetőség is rejtőzött, ami szerintem kiaknázatlan maradt. Talán egy későbbi folytatásban... (Cinkosan kacsintós fej.)

   Mivel jelenleg csak e-book formátumban érhető el a mű, így arról tudok csak nyilatkozni. Kevés elütéssel vagy hibával találkoztam benne, ez imponáló, tekintve, hogy manapság nem igazán tekintik prioritásnak a tökéletes formában kiadott könyvet. A borító... Nos, nem szeretnék senkit sem megbántani, de bárcsak ne lenne. Ha borító alapján vásárolnék könyveket, hatalmas ívben elkerülném a polcot, ahol ez található. Nem tükrözi a beltartalmat, inkább valami szerelmetes blődségre asszociálnék a láttán.

   Összességében sikerült megugrania a lécet a műnek, remek visszatérő regény ez a meglátásom szerint. Remélhetőleg az írónő a jövőben több ilyen művel örvendeztet meg minket. A könnyed, pörgős krimik kedvelőinek mindenképpen ajánlom beszerzésre! Négy és fél üst az ötből.

   Az írónőt sikerült elcsípnem egy interjú erejéig, ezt alant olvashatjátok.

Czinkos Éva
Az írónő

 

Minek köszönhető, hogy ilyen hosszú szünet után jelentkeztél csak új regénnyel?

Czinkos Éva: Az utolsó regényem még 2012-ben Danny Graver néven a Cherubion Kiadónál jelent meg, egy sci-fi trilógia második része Az Éden foglyai, a hasonló nevű antológiában. Utána a magánéletemben nagy változások következtek be, az édesanyámat kezdtem ápolni, aki sajnos egyre rosszabb állapotba került, így kevés időm maradt minden egyébre. Többek között az írásra és az egyesületre is, aminek akkor még Karcolat Irodalmi és Művészeti Tehetségkutató Egyesület (KIMTE) volt a neve. Mivel egyik tagunk sem akarta átvenni tőlem az elnöki posztot, nekem pedig nem volt rá időm, az egyesület működését ideiglenesen fel kellett függeszteni. 2017-ben aztán úgy alakult, hogy a barátaimmal Fazekas Beával és Ripp Gáborral gondoltunk egy nagyot, úgy döntöttünk, megújítjuk az egyesületet, új célokat határoztunk meg és új nevet választottunk, így lettünk Trivium Egyesület. Persze a tehetségkutatás megmaradt, az eszközökön változtattunk picit, és elkezdtünk pályázatokat kiírni majd antológiákat és regényeket megjelentetni a nyertes művekből. Hamar rájöttünk, hogy ez nem hatékony módszer, a cél, miszerint addig ismeretlen kezdő, de tehetséges írókat hozzásegítsünk a megjelenéshez, illetve pályára állítsuk őket, egyre távolabbinak tűnt. Ekkor jött az ötlet, hogy indítsunk íróiskolát online rendszerben, vegyünk fel annyi jelentkezőt, amennyivel tisztességesen elbírunk, és a nyertest vagy nyertesek regényeit jelentessük meg. Nekem 24 éves írói tapasztalatom van, Beának és Gábornak még több, így amit mi tudunk, könnyen át tudjuk adni annak, aki még nem tudja. Ez annyira jól bevált, hogy idén ősszel már az ötödik képzést fogjuk elindítani. Az eddigi képzések nyertes regényei, Pelesz Alexandra Gyászmunka, Csanda Gergő Isten feketében, H. Fajth Evelin A pokol édenkertje és legutóbb Kovács Liliána A pokoli múlt angyala sikeresek, jó visszhangjuk lett. A nemrég lezárult negyedik szemináriumban két regényt választottunk nyertesnek, két teljesen eltérő műfajú és témájú ígéretes művet, amiket ősszel jelentetünk meg.

Mindezt azért meséltem el, hogy érzékeltessem, mennyire szoros az időbeosztásom, azalatt a fél év alatt, amíg zajlik a képzés, csak arra koncentrálunk, nekem az itthoni betegápoláson kívül gyakorlatilag nem sok egyébre maradt időm. Azonban sajnos vagy Hála Istennek – kezdem úgy érezni, hogy ez utóbbi – az évek óta egyre fokozódó csípőfájdalmam tavaly ősszel már olyan stádiumba jutott, hogy nehezen jártam, időnként már lábra sem tudtam állni, így rákényszerültem, hogy több időt töltsek a gépem előtt, elővegyem a nyár óta a fejemben kóborló krimi ötletet, és megpróbáljam megírni. Négy hónapig agyaltam rajta, és azt hittem, már elfelejtettem írni, mert egy dolog más művében hibákat keresgélni és megmagyarázni, hogy az miért hiba, és hogyan javítható, és teljesen más saját kútfőből létrehozni egy történetet. Amikor elkezdtem írni, nagyon meglepődtem, hogy mennyire könnyen és gyorsan megy, elkapott a lelkesedés, és mint aki hosszú idő óta először jöhet fel egy sötét és mély barlangból, és először vehet igazán mély levegőt, úgy lélegeztem fel a történetem írásakor. Amikor befejeztem, tisztában voltam vele, hogy ismét elkapott a gépszíj, innen nincs menekvés, jöhet a többi történet. Időközben megtörtént a műtét, és most már szó szerint lábadozom.

 

Miért éppen Alaszka? Van személyes kötődésed a helyszínnel kapcsolatban?

C. É.: Saját, közvetlen élményem sajnos nincs, sosem jártam Alaszkán, de rajta van a bakancslistámon. Ellenben rengeteg filmet láttam és sokat olvastam róla, Új-Zéland mellett a másik nagy kedvenc. Hogy miért éppen Alaszka? Túl a hasonló című, zseniális sorozaton, amit imádtam, muszáj volt Alaszkába tenni a történetet – tehettem volna Kanadába is –, mert mindenképpen olyan hely kellett, amit szabadon a történethez alakíthatok, és nem kell a történetemet hozzá. A helyszín így lett egy képzeletbeli sziget Alaszka számos szigete között, és így passzolt a történetben felbukkanó Klondike-Yukon szálhoz.

 

Hogyan zajlik nálad egy regény megszületése?

C. É.: Teljes egészében intuitív módon. Leszámítva azokat az éveket, amikor a Cherubionnak Worluk világába írtam, amikor is a történetemnek passzolnia kellett a már meglévő történetekhez, illetve bele kellett illeszkednie az világba – néha jobban sikerült, néha kevésbé –, legjobban a saját, intuitív, élményeken, megérzéseken, sőt álmokon alapuló ötleteimet szerettem és szeretem. Váratlanul jön egy gondolat, amit aztán kibontok, továbbgondolok, miközben folyamatosan jönnek az új inpsirációk. Amikor már nagyjából összeállt a történet, elkezdem írni, és hagyom, hogy menet közben alakuljon. Sokszor előfordult, hogy a szereplők maguk írták, vezették a cselekményt, és ha beleavatkoztam, elakadtam. Ez furcsának tűnik a kívülállók számára, de sok íróbarátom mesélt hasonlókról, velük is így történik időnként.  A Kelepce azonban teljesen más volt. Már az elején pontosan tudnom kellett a végkifejletet, pontosan, a legapróbb részletekre menően ki kellett dolgoznom a jeleneteket, mert nagyon nem mindegy a jelenetek sorrendisége, az információadagolás, hogyan „verem át” az olvasót, és hogyan kezdem lassan kibogozni a szálakat, hogy azért érthető és élvezhető legyen. A karakterek is megvoltak az elején, főként Miranda, akit több olvasó gyorsan megkedvelt, néhányan nem annyira, de mindenképpen olyan figurát kellett életre kelteni, aki kőgazdag fiatal nő, aki sokkal több mindent megtehet, mint más, ennek tudatában is van, határozott, erélyes, de mivel sokkal több csapás is érte, mint a legtöbb embert, eléggé elesett és boldogtalan, amit azonban időnként épp az erélyességével próbál titkolni.


Melyik a kedvenc zsánered, érzésed szerint melyikben mozogsz otthonosan?

C. É.: Nincs konkrétan kedvenc zsánerem. Amikor írni kezdtem, még 1998-ban, egy pályázaton több ezer pályázó közül megosztott második helyet értem el egy krimi novellával. Utána még három krimim jelent meg egy rövid életű magazinban, majd legközelebb 2004-ben írtam az első fantasy regényemet, ami azóta is a fiókban hever. Egyszer talán előveszem, és elolvasom. 2005-től a Cherubionnál jelentek meg a műveim, többnyire fantasy regények és novellák, de három sci-fi regény és egy kisregény is. Az édenes történeteket, Az Édentől nyugatra és a következő része Az Éden foglyai a kedvenceim, nagyon szerettem írni őket, és bennem van még a harmadik rész, előbb-utóbb meg fogom írni. Imádtam a Gránitszív és a Norstraden csillaga című fantasy regényeket is, de most a krimi érdekel a legjobban. Egy valamit nem szívesen olvasok kikapcsolódásként, tisztán az élvezet kedvéért, az a romantikus regény. Legfőképpen a POV. Képtelen vagyok rá. Ez sajnos nagy divat lett Magyarországon is és összességében angolszász nyelvterületen. Kár. Szörnyű. A Büszkeség és balítéletet egyébként sem tudja egy romantikus történet sem túlszárnyalni. Ez talán szemellenzős nézőpont, de én még a régi klasszikusokon nevelkedtem, és nehezen tolerálom a mostanában fellelhető, zavaros folyamként áradó, szerkesztetlen, igénytelen, de hatalmas rajongótáborral bíró romantikus-erotikus e-könyveket. Nem az én világom.


Mit tanácsolnál a kezdő írók számára?

C. É.: Ahogy azt az elmúlt négy szemináriumi képzés alatt megtapasztaltuk, sőt minden alkalommal újra és újra megtapasztaljuk, mindenki fejleszthető egy bizonyos szintig. Utána rajta is múlik, hogy mit kezd ezzel. Képes továbblépni, vagy elakad. Egy regény vagy egy novella megírása nem abból áll, hogy kitalálok egy történetet és leírom. Ez egy hosszú és időnként keserves folyamat, amiben végtelenül alázatosnak kell lenni a saját művem és összességében az írás iránt. A honlapomon sok írástechnikával foglalkozó blogbejegyzés található, amikben őszintén, kicsit talán brutálisan írok arról, hogy mit tegyen és mit tehet egy kezdő. A szemináriumi résztvevők többsége elfogadja a hibajelzéseket, a kritikát, a tanácsokat, az elején mindig elmondjuk nekik, hogy nem az ő személyüket értékeljük, hanem a művüket, és nekünk is az a célunk, hogy ő megtanuljon írni. Felemelő érzés, amikor a kezdeti bukdácsolás, összepirosozott és összesárgázott korrektúrák után a résztvevő egyszer csak elkezd jobban írni, látszik, hogy megértette a tanultakat és alkalmazni is tudja. Sokaknál megérkezik ilyenkor a heuréka-pillanat, amikor olyasmivel szembesül, amit eddig még senki sem mondott el neki.  Azonban vannak olyanok is, akik már az első hibajelölésnél leállnak vitatkozni, és hat oldalon leírják, mit értettünk félre, ő igazából mit írt, és azt hogyan kell értelmezni, megmakacsolja magát, és egy betűt sem hajlandó kihúzni vagy javítani. Nos, belőlük sosem lesz író. Egy kezdőnek meg kell tanulnia, hogy a műve nem a saját gyermeke, akit senki sem bánthat, és amihez senki sem nyúlhat, még ő maga sem. Ha szükséges, változtatni kell a szövegen, kihúzni, átírni akár oldalakat is, mert mire a nyers kéziratból kiadható mű lesz, annyi változáson fog keresztül menni a szerkesztők által is, hogy a kezdő szerző rá sem fog ismerni. Mindezek mellett viszont meg kell tanulni felismerni, hogy ki az, aki a kritikájával segíteni akar neki, és ki az, aki bármilyen okból bele akarja döngölni a földbe.


A közeljövőben milyen művekre számíthatunk a tolladból?

C. É.: Gyakorlatilag előkészületben van a Lien című sci-fi regényem, amit már régóta írogattam hébe-hóba, és két éve pihen, de a Kelepce megírása után úgy döntöttem, pihentetem még kicsit, nem vagyok megelégedve vele. Egy új krimi ötletemet szeretném megírni még az idén, egy krimi-thrillert, és ha az égiek is úgy akarják, meg is írom.

Ha kedved kaptatok a könyvhöz, az alábbi helyeken tudjátok beszerezni: Trivium Webshop, DiBook.

BenGa

Ha tetszik a blog, akkor ne felejts el követni minket Bloggeren keresztül, hogy sose maradj le a legfrissebb tartalmakról! A közösségi felületek közül az Instagramon, a Molyon, illetve a Facebook-on vagyunk jelen. :) Utóbbi helyen várunk Az üst olvasóklubjába! Amennyiben úgy gondolod, támogathatod is az oldalt, erről itt informálódhatsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!

Padlizsános-rizskrémes pulykaragu