(Felújított hangzású dupla CD-n, 48 oldalnyi kísérőfüzettel jelent meg a Szörényi-Bródy szerzőpáros alapműve.)
„Koppány történelmi
értelemben unalmas, mert szavai, dala, magatartása visszafelé húz. István, a
király láttán nem kell sírni. Akkor kellene, ha nem értenénk meg István hitét
és üzenetét.” – Erdős Péter
Eredetileg filmnek készült,
aztán fél hónap leforgása alatt fél tucat színházi előadás, két hónappal később
pedig nagylemez lett belőle. Negyven évvel ezelőtti bemutatója óta
kitörölhetetlen értékünk a Szörényi-Bródy szerzőpáros által jegyzett, első
igazi – nagy sikereket elért – magyar rockopera, az István, a király. Ennyi idő alatt számtalan feldolgozása született, megjárta a sevillai expo színpadát is, a harmincas évforduló alkalmából pedig Alföldi Róbert alakítgatta át saját elképzelései szerint. 2015-ben, a szerzők előtt tisztelegve egy igazán különleges, koncertszínházi verzióban mutatták be. Ebben a hevenyészett, de mégis hatalmas rajongással és tisztelettel megírt cikkben az 1983-as ősbemutatón és nagylemezen, valamint az egy évvel későbbi filmen keresztül szeretnék megemlékezni a méltán klasszikusnak nevezhető műről. Az apropót elsősorban az adta, hogy a kerek évforduló előtt tisztelegve - a hozzá méltó köntösben és megszólalással - újból elérhetővé vált a rockopera két CD-n, a GrundRecords jóvoltából.
Maga a műfaj nem volt
új terep a jól összeszokott duó számára: 1982-ben a Kőmíves Kelemen című, ún. rockballada kapcsán már dolgoztak együtt, ennek sikere pedig még inkább az István elkészítése felé terelte őket. Ez elsősorban azért is lehetett, mert a két ikonikus szerző már a hetvenes évek óta készült egy Szent István korában játszódó zenés drámára, az ötletre pedig lecsapott az akkor filmstúdió-vezetőként foglalkoztatott Nemeskürty István, a rendező Koltay Gábor lett, aki korábban A koncert című Illés-reunion filmet is elkövette. Utóbbi – Bródy visszaemlékezése szerint – jó kapcsolatokat ápolt a budapesti pártbizottság tagjaival és elég ügyesen kombinált ahhoz, hogy be tudják mutatni a darabot.
A mű alapja Boldizsár Miklós (akkoriban Koncz Zsuzsa férje volt) Ezredforduló című drámája, az alaphelyzetet - vagyis az István-Koppány konfliktust - is ő vetette fel. (Ami valamiféleképpen szerencsének is nevezhető, ugyanis a Nemeskürtynek átadott forgatókönyv-verziók rendre elutasításban részesültek.) Ez az operapróza (Nemeskürty megnevezése) már a hetvenes években napvilágot látott könyv formában, bár az alkotói team ekkoriban még meglehetősen távol állt a megvalósítás gondolatától. Végül hosszas előkészítések után megszületett a királydombi előadás. Aztán még hatszor kellett megismételni… Az előkészületekről, a megalapozásról talán elég is ennyi.
Az, hogy a darab
mennyire hiteles – vagy éppen hiteltelen – történelmileg, logikailag,
netalántán dramaturgiailag, abba teljesen felesleges belemenni. Egyrészt azért,
mert nem tisztem, másrészt, mert tény, hogy rengeteg érdekesség húzódik meg a
háttérben, amik nagyobb súllyal bírnak egy-két fikciós elemnél és érdemesebb
róluk beszélni: az Istvánt megjelenítő Pelsőczy László és eléneklő Varga Miklós
már első blikkre teljesen elütő karakterek, viszont Pelsőczy – elmondása
szerint – eredetileg az egyik magyar főurat játszotta volna, szintén
playbackről.) A műben hangsúlyos szerephez jutottak a kor ún. fekete bárányai,
a lázadó rockerek: Deák „Bill”, Nagy Feró, Vikidál Gyula, az általa alakított
Koppány táborában pedig ott volt a P. Mobil és a P. Box legénysége is. A
legjobb dalokat talán nekik írta a Szörényi-Bródy duó és játszotta fel a
Fonográf legénysége – a Nem kell olyan isten például nem lógna ki egy korabeli Beatrice-albumról, már ha lett volna akkor ilyen.
Szóval a történelmi vonal hitelességét nem kívánnám feszegetni – elvégre a Brian élete vagy a Jézus Krisztus szupersztár sem ezért ütős –, csupán örvendenék annak, hogy a felmagasztalt hősök vagy épp ellenállók végre leléptek a történelemkönyvek lapjairól és valóságos, hús-vér emberekké váltak. Persze akadnak kitalált szereplők, úgy mint Koppány lánya, Réka (a filmben Kovács Ottilia, énekhangja Sebestyén Márta) valamint Laborc (Nagy Feró) és Torda, a táltos (Deák „Bill” Gyula) – utóbbi két személy neve eredetileg egy-egy határon túli folyóé. Talán véletlen, talán nem.
Első
rész: Az Örökség
Beethoven István király nyitányával indul a nagylemez és a film is. Előbbit hallgatva egy csodálatos zenei opusban gyönyörködhetünk, utóbbi esetében a stáblistát és a Szent Koronát bemutató képsorokat tekinthetünk meg, miközben figyelünk a muzsikára. Ezután az Illés együttes legénysége csap a húrokba, a darabot ténylegesen a Te kit választanál? című dal nyitja. Ez a szám már az 1971-es, Human Rights című Illés-nagylemezen is helyet kapott, talán nem véletlenszerű az “újrahasznosítás.” A dal felütésként teszi fel a nép kérdését: vajon a két rivális közül ki maradhat hatalmon? Ezt követően pompás menet érkezik: külföldről behívott katolikus térítők Asztrik főpappal (akit Victor Máté alakít) az élen Isten áldását kérve vonulnak be, latinul énekelve (Veni, Lumen cordium! = Töltsd el szívünk, fényesség!)
Felcsendül Gizella és István katolikus hitüket megerősítő fohásza is, amint összeházasodnak, majd a nép együtt imádkozik a párért. Az emelkedettséget a három mindig elégedetlen magyar úr, Sur, Solt és Bese törik meg. Belépő daluk röviden be is mutatja őket: gyarló az ember. Ez a dal a mai napig aktuális, örök igazságokat vonultat fel meglehetősen rövid játékideje ellenére is. Zeneileg újabb színfolt az István palettáján: már-már kocsmai sramlizós jellegű, bohém hangulatú muzsika. A templomban Koppány vezér keresztény leánya, a Bródy János által kitalált szép és fiatal Réka imádkozik: „Istenem, nézd el nekünk, hogy nem vagyunk még hozzád méltók…” Sebestyén Márta vizuális mellőzése talán hiba volt a rendező, Koltay Gábor részéről (azonban Szörényi Levente visszaemlékezése szerint szorosabb kapcsolatot ápolt a Rékát megjelenítő Kovács Ottiliával, szóval nem kifejezetten tekinthető véletlennek.) Megjelenik Laborc, (Nagy Feró) Koppány egyik pogány embere. Ő elutasítja az idegen, csak latinul értő új istenképet: „Nem kell olyan isten, aki nem tud magyarul”. Mint említettem, az opus akár egy Beatrice-album kiemelkedő darabja is lehetne, ha akkoriban lemezhez jutottak volna…
Gyászmenet érkezik a színre Géza fejedelem koporsójával, a kórus latin imával kér az elhunyt lelkének irgalmat: Kyrie eleison. A temetésen kerül összeütközésbe Koppány (Vikidál Gyula, aki talán a legerősebb zenei részeket kapta) és István: előbbi reméli, hogy Géza halála feloldja az ő ígéretét, amely szerint a trón utóbbit illeti. István szerint azonban nincs más út, csak az Isten útja. Koppány elviharzik, István imájába merül.
Második rész: Esztergom
Isten békéjét kéri a nép: Da pacem, Domine; majd Istvánt és anyját, Saroltot regösök látogatják meg, szerencsét kívánva az új fejedelemnek: az Üdvöz légyen Géza fia című dalt ifj. Csoóri Sándor és Koltay Gergely adják elő. Ez tulajdonképpen egy felező nyolcasokból álló, klasszikus szerkezetű népdalnak induló tétel erősen archaizáló szöveggel, mely felemlegeti a dicső múltat. A keménykezű Sarolt mindezt lázításnak tartja, és határozottan elküldi őket. Ebbe a jelenetbe csöppen Laborc, aki Koppány követeként kéri Saroltot: azért, hogy az ősi hagyomány szerint urához menjen nőül, és ezzel emelje őt fejedelemmé. A már amúgy is ingerült Saroltot Koppány kérése és Laborc fölényessége felbőszíti: rikoltva kinyilatkozza, hogy a fejedelmi címet István kapja meg „tűzzel-vassal, hogyha kell”, majd Laborcot hitszegőnek bélyegzi, és parancsot ad a felakasztására.
Laborcot lerohanják és elhurcolják a testőrök, Sarolt pedig maga elé füstölög: „Mit képzel Koppány?!” E mondatát visszhangozva jelennek meg a haszonleső urak (Sur, Solt és Bese), akik István jóindulatát igyekeznek megnyerni az Abcug Koppány című, némi illéses-fonográfos beütéssel rendelkező, meglehetősen szemtelen és vulgáris szövegű tétellel. Istvánra azonban nem hat a hízelgés, az urak távoztával magába roskad, és enged kétségeinek, ám anyja erőt ad neki – Gizella eközben egy német kísérőjével, Vecellinnel múlatja az időt. A magát elhanyagoltnak érző fiatalasszony és a harcolni, birtokot szerezni vágyó lovag nem örül István elfoglaltságainak (Unom a politikát - a filmváltozatban még nem volt benne ez a dal, a hanglemezen volt hallható először, majd ezután került be az előadásokba is.) Ezek után Asztrik, a térítők vezetője Istvánt teszi meg fejedelemmé, amit a nép ünneplése kísér: Fejedelmünk, István. A trónra emelés után István imájával Istenhez fordul (Oly távol vagy tőlem, és mégis közel), Réka feltűnésével ez a dal duetté alakulva zárja a felvonást.
Harmadik rész: Koppány vezér
Kapásból a felvonás elején hangzik el a rockopera kétségtelenül legnagyobb, a mai napig rengeteg helyen felbukkanó slágere. Koppány vezér és Torda, a sámán népgyűlést tartanak, a vezért támogatók kórusban zengik: Szállj fel, szabad madár! Ezek után Koppányt három felesége, Picur, Enikő és Boglárka (Nyertes Zsuzsa, Tóth Enikő, Hűvösvölgyi Ildikó) igyekszik az államügyektől elcsábítani, a vezérnek azonban minden idejét lefoglalja a készülő küzdelem. A három haszonleső úr pedig nem adja fel: ha nem István, akkor Koppány oldalán igyekszik eladni magát, azonban Koppány sem támogatja őket és álnok ötleteiket. Torda kihasználja ezt, és tovább tüzeli a vezér harci kedvét, de Koppány a tisztességes harc mellett dönt, majd az égiek segítségét is kéri – a sámán áldozatot mutat hát be, és kéri az ősi istenségeket: „Áldozatunk fogadjátok, amit kérünk, megadjátok.”
A harci tüzet Réka igyekszik oltani: rémálmáról mesél atyjának, akit árulóként, felnégyelve, a négy legnagyobb vár fokára tűzve látott álmában. Azonban hiába kéri apját, Koppány szerint „elkésett a békevágy”. Testvére idegeneket hív segítségül az országba, mert másképpen nem tud győzedelmeskedni felette. Koppányt elmondása szerint „pogánynak tartják”, pedig „Bizánc jelét magára vette”, azaz ő is megkeresztelkedett. István is megjelenik, felajánlva a hatalmat a vezérnek, ha az elfogadja Rómát és a nyugat felé forduló jövőt, ám Koppány nem így tesz. (István mindeközben azt állítja, a térítők megjelenésének köszönhetően elhozta a békét, mert az országnak békére van szüksége.)
Mint láthatjuk, mindkettejük érvelése erős és magabiztos, a mérleg azonban ismét Koppány felé billen, Torda érkezik a hadba a hívó jellel: „Véres kardot hoztam”. Felmerül, hogy mi lett volna, ha…? Ha Koppány győz, talán egyikünk sem lenne most? Ha Koppány győz, Magyarország legyőzhetetlen, európai nagyhatalommá válik, Dózsát királlyá koronázzák, sehol a tatár, a török, Rákóczi világverő fejedelem lesz és talán Kossuth sem lép le a forradalom és szabadságharc bukását követően. Ennek ellenére a csatában Koppány vezér megsemmisítő vereséget szenved. (A küzdelmet a „Koppány, Koppány!” illetve a „Vezess minket / fejedelmünk, István!” felkiáltások egybemosásával próbálják érzékeltetni, a vereséget egy zárótussal. A Szállj fel, szabad madár! lassú, finoman elhaló hangjai, valamint a tücsökciripelés pedig egyenesen borzongatóak.)
Negyedik rész: István, a király
Az utolsó rész elején a csata áldozatait gyászolják – a regös (Bródy János) ősi énekével, az Üdvöz légyen Géza fia című, korábban már hallott darab gyászossá lassított verziójával, ebből következően pedig egy erősen Kormorán-jellegű lírával siratja a békét (Gyászba öltözött csillagom), míg a térítők immár magyar imával: „Töltsd el szívünk, fényesség.” (Az első rész elejének megérkezési jelenetét ismételve.) A győztes seregek dicsőségben ünneplik Istvánt: „Hála néked, fejedelem!” A lakoma zajában érkezik Réka és kísérete, akik kérésükkel Istvánhoz fordulnak: a fiatal úrnő atyja holttestét kéri, hogy tisztességgel eltemethesse. István hajlana is a szépséges lány kérésére, de a meglehetősen indulatos Sarolt nem engedi - ki is adja a parancsot: „Felnégyelni!”
István hasonlóan imádkozik, mint az esztergomi felvonás végén, ám most Gizellával énekli: „Oly távol vagy tőlem…”. Koppányt felnégyelik (ezt vizuálisan kimondottan jól sikerült megvalósítani, négyfelé szaggatott lepel-megoldással), a nép Istvánt üdvözli: „Gloria in Excelsis Deo”. Asztrik apát Isten nevében, a pápától kapott koronával királlyá koronázza Istvánt, aki uralkodóként először Istenhez szól: „Király vagyok, Uram, a Te akaratodból, minden magyarok királya, és én azt akarom, hogy ennek a népnek országa legyen. Veled, Uram, de Nélküled.” Az új uralkodót egy szintén „slágerré” vált tétellel ünnepli a magyarság: „Felkelt a napunk”.
Ami pedig a rockoperával 1983-as bemutatóját követően történt, már a legendárium része. Többször próbálták újra feldolgozni, hol több, hol kevesebb sikerrel. A legkiemelkedőbb talán a 2008-as verzió, melyben a Társulat című showműsor versenyzői énekelték a dalokat. A főszerepet akkor a mára országos ismertségre és népszerűségre szert tett Feke Pál alakította. A legtöbb negatív visszhangot pedig minden bizonnyal Alföldi Róbert 2013-as rendezése váltotta ki, nem épp érdemtelenül. Nekem személy szerint még a 2003-as, csíksomlyói verzió is emlékezetes volt, akárcsak az egy évvel korábbi esztergomi, amit annak idején előbb ismertem, mint a klasszikus verziót.
A hazai rockzene új felfedezettjeit és patinás örökségét egyaránt gondozó GrundRecords nem 19-re húzott lapot, amikor a kerek évfordulón 2023-ban felkarolta ezt a művet - szinte előre borítékolható, hogy nagy sikernek fog örvendeni az összesen 48 oldalnyi extrával (melyek ritka fotók mellett a teljes szövegkönyvet is tartalmazzák) ellátott, dupla CD-n megjelent kiadvány. A technikai korszerűsítést ezúttal is Rozgonyi Péternek, a P. Mobil- és Omega-életműsorozat hangmesterének köszönhetjük, aki ezúttal az album eredeti hangmérnökét, Kálmán Sándort is beavatta. Így elmondhatjuk, hogy a modern technológiának köszönhetően olyan frissítésen esett át, ami újabb negyven évre bebetonozta számunkra hanghordozón. Pedig nekem a "bakelit" is megvan, meg úgy körülbelül minden fizikai formában hozzáférhető verzió az összes előadásból - kivéve Alföldiét -, de ez akármelyiket sarokba szoríthatja. Már a nyitány első hangjainál is úgy éreztem, mintha napjainkban került volna rögzítésre a zenei anyag. Ahogy azt megszokhattuk, a remaszter egyszerre hagyja meg az eredeti erényeit és visz eddig talán ismeretlen színeket a hallottakba: nem egy pillanatban talált a fülem olyan momentumokat, amikre aligha lehetett figyelmes, különösen a mono hangsávos DVD és kopottra hallgatott fekete lemez okán.
A kétszer huszonnégy oldalas füzetek minősége a Kiadótól megszokott: megkérdőjelezhetetlen, tartalmuk pedig hiánypótló. Az összes dalszöveg mellett olvashatjuk Majnik László (a Barázdák között c. könyvsorozat szerzőjének) részletes, igényesen megírt ismertetőjét a hanganyagról, valamint a rockopera megszületésének előzményeit is. Fotókat láthatunk az eredeti szereplőgárda által előadott oratorikus feldolgozásról, illetve a királydombi bemutatóról is - mindkettő kuriózum-számba megy, ugyanis az interneten igen csekély azon oldalak forrása, ahol a '83-as előadás galériájában csemegézhetnénk. A szinte új dimenzióba kerülő, bivalyerős megszólalású hangfelvétel mellett a vizuális körítés is hozzájárul ahhoz, hogy egy új generáció fedezze fel magának a Szörényi-Bródy szerzőpáros mára legendássá vált művét, ami méltán vált nemzetünk könnyűzenei örökségének múlhatatlanul csillogó ékkövévé. Négy évtized elteltével sem veszett értékéből, mondanivalója örökké aktuális lesz - hiszen több, mint ezer éve ugyanaz megy és a történelem kétségkívül ismétli önmagát...
A cikk megírása, szerkesztése közben nagy segítségre leltem az alábbi könyvekben, internetes oldalakon:
Csatári Bence: Az ész a fontos, nem a haj (Jaffa Kiadó, 2015)
Koltay Gábor: István, a király (Ifjúsági Kiadó, 1984)
http://www.jbsz.hu/hosszabbak/regmult-200003-/463-istvan-a-kiraly-koppany-a-szupersztar.html
https://www.mafab.hu/movies/istvan-a-kiraly-107607.html&tab=3