106 oldal után abba akartam hagyni, és ennyit terveztem értékelésnek: egy 35 éves fiatal szenvedése, aki fejben valahol megragadt a huszas évei elején. Viszont nem akartam elhinni, hogy ez a kötet tényleg csak ennyit tud nyújtani szórakoztatás gyanánt, 'csakazértis' végigolvastam az egészet. Bevallom, én valami Adrian Mole féle bohóckodásra számítottam, azt nagyon szeretem a mai napig.
 |
Helikon Kiadó, 2018, 348 oldal
|
Az eleje pedig biztató volt, tetszett a bevezető ötlete: Rob megírja az öt legemlékezetesebb szakítását Laurának, akivel épp akkor váltak el útjaik. Persze fricskaképp odaszúrja, fel sem férhet erre a listára, (pedig mint kiderül majd, ő volt az eddigi legkomolyabb kapcsolata) úgy érzi több kell ahhoz, hogy megemlítse a 'legek' között. Ezek a volt barátnők egészen változatosak, a középiskolai elsőtől kezdve az egyetemi nagy Ő-n át a csak vigaszt nyújtó nőig mindenki megtalálható rajta. Ennél a résznél én is visszarévedtem a múltba, eszembe jutott egy-két érdekesnek nevezhető szakítás... Ekkor úgy gondoltam, ez is olyan kötet lesz, amin majd olykor nevetek, néha felismerem magam benne, és alapvetően kikapcsol.
Főhősünk a Bajnok Bakelit tulajdonosa, ami éppenséggel nem a legjobban menő üzlet a környéken. Ennek ellenére nem egyedül vezeti, van két alkalmazottja, Dick és Berry. Előbbi a visszahúzódó, csendes fiatalemberek mintapéldánya, míg utóbbi a tipikus "Ki ha én nem?" csávó. Mellékszereplőknek teljesen rendben vannak, nem éreztem őket feleslegesnek a történet egészét tekintve.
Akarva-akaratlanul eszembe jutott a Király utcában található
Lemezkuckó.
14 éves koromig a közelben található Csengery utcában volt az orvosom,
így elég sokszor volt alkalmam a bolt kirakatában gyönyörködni, mindig
lenyűgözött az a sok CD és bakelit. Ennek köszönhetően Rob háttere felvillanyozott, még inkább érdekelt, hogy mire fogunk kilyukadni. Innentől azonban enyhe frusztráció lett rajtam úrra: a folyamatosan felemlegetett zenekarok, énekesek körülbelül 90%-ról még csak véletlenül sem hallottam. Lehet ez az én szegénységi bizonyítványom, de mentségemre szóljon, a mű megjelenésekor még bőven ovis voltam, és 30 éves fejjel teljesen másféle zenét szeretek. Mindenesetre unalmasabb napjaimon jó program lehet majd megismerkedni a korszak kedvenceivel. A frusztrációból fakadt az ötös listákkal szembeni problémám, ha épp nem 3 mm haj lenne a fejemen, akkor szálanként tépkedtem volna ki, amikor újra megjelent egy, az aktuális témához passzoló lista. De ezek a momentumok eltörpülnek, amikor megismerkedünk Rob gondolataival a szakítás után...
Persze, mondhatjuk azt, hogy mindenki másképpen él meg egy ilyen szituációt, de főhősünk nyűglődése konkrétan nekem volt kínos. Számomra életszerűtlen, pontosabban elképzelhetetlen, hogy egy szakítás után valaki ennyire csak magára tudjon gondolni. Komolyan az foglalkoztatja, hogy a másik új kapcsolata milyen az ágyban, és ez az első kérdés, amit mindenképpen fel kell tennie? ... "Kedvencem" az a rész, amikor a könyv elején említett listáról elkezdi felkeresni a lányokat, mégis miért hagyják el mindig, és a végén arra jut, az egyetemista nagy szerelme miatt van minden, miatta szegény, miatta nem fejezte be az egyetemet, ecetera. Itt egy kicsit félreraktam a könyvet, mert úgy éreztem kicsit túl komolyan kezdtem venni az egészet, bosszantott Rob életképtelen mivolta, nem tudtam úgy felfogni, hogy ez egy válság közepén lévő fickó története viccesnek szánva. Természetesen nem kellett sok idő a megnyugváshoz, és elérkezett a várva várt fordulópont, ami után egy kicsit átértékelve láttam az eddigieket.
Laura apja meghal, ők pedig a torról elszöknek, és rájönnek, együtt mégis jobbak, mint külön. Itt eszméltem, hogy a könyvben megelevenített embertípusnak segítség kell, nem pedig bosszankodni rajtuk. Hatalmas szerencséjére Laura személyében Rob megkapja a saját mentőövét, aki szép lassan rávezeti, ha az életben megakad, akkor sem szabad leállni, hanem keresni kell a lehetőségeket, amik elmozdítanak a gödör aljáról. Külön tetszett, hogy a lány annak ellenére, milyen múltjuk van, mindent megtesz a kizökkentés érdekében: koncertet szervez a fiú boltjába, illetve elintézi, hogy egy buli alkalmára a Grouchoban újra DJ lehessen (korábban itt jöttek össze). A lezáráshoz közeledve meglepő módon főhősünknek egészen felnőtt gondolatai is támadnak, hirtelen nem is tudtam vele mit kezdeni. Végül abban maradtam, valószínűleg nem olyan menthetetlen, mint amilyennek tűnt a kezdetektől.
Ezek után felmerülhet a kérdés, ajánlanám-e a könyvet? A válaszom erre nem egyértelmű igen, nálam nem az a megkerülhetetlen kategória. Hornbytól viszont ettől függetlenül fogok még olvasni, mert az írásmódja tetszett, és kíváncsivá tett, milyen lehet a többi műve.
BenGa
